A popkultúra éve

H. NAGY PÉTER

Annál a kiadónál, amelyik az általam szerkesztett Parazita könyvek sorozatot jegyzi, és 2013 elején a széria három kötetét is sikerült kihoznia: Hegedűs Orsolyának a magyar fantasyről, Sánta Szilárdnak a kortárs sci-firől szóló kitűnő monográfiáját, valamint egy többszerzős tanulmánykötetet a vámpírizmusról. Ez a sorozat a szívügyem, mert a populáris kultúrával foglalkozik magas szakmai színvonalon.

A könyveknél maradva, ha ki kellene emelni azokat a szépirodalmi műveket, melyek számomra a legemlékezetesebbek voltak 2013-ban, akkor – igen hosszas töprengés után, mivel Neil Gaiman, China Miéville, Dan Simmons vagy Robert Charles Wilson írásait nagyon kedvelem – a következő három mellett voksolnék. Greg Egan Diaszpóra című hard SF regénye döbbenetes erejű extrapoláció az emberiség és a technológia jövőjéről, a „test korszakának végéről”. David Gemmell nagyszabású Trója-ciklusának záró kötete méltó befejezése az utóbbi évek egyik legizgalmasabb, legheroikusabb vállalkozásának, a homéroszi eposzok újramesélésének. Stephen King 11/22/63 című alkotása egy olyan időutazásos történeten keresztül beszéli el a Kennedy-gyilkosságot, mely elképesztő választ ad arra a kérdésre, mi lett volna, ha az elnök elleni merénylet meghiúsul.

Az említett három regény mellé gyorsan felsorakoztatok három olyan könyvet is 2013-ból, melyek a tudománynépszerűsítés csúcsai közé tartoznak. Nick Lane Hajrá, élet! című sikerkönyve lebilincselő eszmefuttatás az evolúció csodájáról. Ray Kurzweil A szingularitás küszöbén című grandiózus futurológiai munkája több mint elgondolkodtató olvasmány a biológia meghaladásáról. Richard Panek 4% univerzum című mestermunkája pedig remek bevezetés a sötét anyag és a sötét energia kutatásának történetébe. (A tudománynépszerűsítő irodalom jelenleg olyan magas színvonalon áll, hogy a választás csak az olvasó ízlését tükrözheti.)

Mivel több könyvet említettem a vártnál, filmet és színházi produkciót csak egyet-egyet fogok. A 2013-ban bemutatott filmek közül szintén nehéz választanom, mert mindenevő, emellett mert Középfölde képi világának elkötelezettje és Guillermo del Toro látásmódjának kedvelője vagyok. Sok-sok jól működő produkció nagyjából azt hozta, amit vártunk (vagy egy picivel többet), volt azonban egy olyan megoldás, amely megváltoztatta egy teljes műfaji hagyományhoz való viszonyunkat. Ez a film a Z világháború. Úgy tűnik, elbúcsúztathatjuk a közelikből álló véres zombifilmek klisérendszerét, hiszen Marc Forster és Brad Pitt darabja nem csak felpörgeti a dramaturgiát, de olyan nagytotálokkal élénkíti, melyek tökéletesen hihetővé teszik az apokaliptikus kultúrtájat. A legjobb színpadi produkció 2013-ban pedig az Alföldi Róbert rendezte, pátoszmentes István, a király volt, és punktum.

A szóban forgó év mindezek mellett azért is emlékezetes marad számomra, mert kollégáimmal, barátaimmal (Hegedűs Norberttel, Keserű Józseffel és Sánta Szilárddal) megalapítottuk az MA Populáris Kultúra Kutatócsoportot. A populáris kultúra és a tudomány közötti kapcsolatrendszer tanulmányozása ugyanolyan fontos számunkra, mint Lady Gaga médiastratégiájának megértése. Ha valaki azt gondolná, hogy az utóbbi irányában elfogult vagyok, akkor rövidre vágva a témát leszögezem, hogy a kedvencem 2013- ban is a prog metált játszó Dream Theater maradt. A zenekar legújabb, az együttes nevével megegyező című albumát olyan szavakkal jellemezhetnénk, mint a „higgadt”, a „letisztult”, az „elegáns” és ehhez hasonlók, de mind elég közhelyes volna. Az összhatás elképesztő: olyan, mintha Bach, Beethoven, Mozart, Paganini és Vivaldi egy zenekarban játszana, csak persze keményebb hangzásvilágokat bejárva.

Szóval, az év csak részben telt várakozással, hiszen sok még a teendő a popkultúra elismertetése terén. Aztán megszületett Marci, ugyanakkor a KULTer.hu szerkesztői úgy aposztrofálták oldalukon az apját, hogy „popkultúra-kutató”. Így születtem hát én is újjá, s részben ezért írtam kis élménybeszámolónak mindjárt a címében, hogy 2013 számomra a popkultúra éve volt.