A perzsa freskófestő

Ha mégis lenne, merő csalás.

Meg hát ki érné utol a görögöket!

S ha mégis, itt más a szokás,

s kivetnek, ha nem követed.Ahogy keze végigsöpör a falon,

s még a freskón innen játszik a porral,

nincs annál festőibb mozdulat.

A kompozíció! Ugyan!

Attól lesz, hogy imitál, idéz,

s görögsége ha kissé perzsa lesz,

ártani nem árt, s ha idegenebb,

teljességgel érthető.Őt, őt festi föl, azért majd tódít picit,

kissé szebb lesz az arca, s majd diszkrét árnyalásba

rejti azt a kis forradást (mint ahogy Athénban tanulta).

Ajka ívét harmonizálja Pheidiasz módján

s a jón mesterek szerint.Hajfürtje, fejformája, alakja marad a régi.

Vagyis a tapasztalás emlékéé.

Vagy ismerjük el, végeredményben

a képzeleté.Már nem vágyik vissza,

csak olykor hiszi, hogy ott van,

eladják valahol, s megveszik valakik,

aztán az a szégyenletesen heves vágy,

mely csak görög férfiakhoz méltó.Kell arany, sok és több,

alá cinóber s a babérhoz olívazöld,

meg ezüst, persze,

a perzsákat elbűvöli az ilyesmi.A ruhája legyen inkább görög.Aztán mellkasán, az az ostoba heg,

(a kés nyoma)

ahol egyesül emlék s képzelet.