A Pátria rádió ünnepi programajánlatából

Vasárnap délben a hír- és sportösszefoglaló után a Nótacsokrot közvetítjük. 13 órától a Randevúban folytatódik Rigócsőr király története. Aztán locsolóversek minden mennyiségben: a stúdióból, az ovisoktól és a hallgatóktól.

Vasárnap délben a hír- és sportösszefoglaló után a Nótacsokrot közvetítjük. 13 órától a Randevúban folytatódik Rigócsőr király története. Aztán locsolóversek minden mennyiségben: a stúdióból, az ovisoktól és a hallgatóktól. Megkérdezzük, hogy melyik napra esik húsvét hétfő, adunk néhány jó tanácsot az öntözködőknek és az öntözötteknek, aki pedig húsvéti jókívánságait szeretné elküldeni szeretteinek, haverjainak, azt is várja egy randevúra Csenger Ferenc. 15 órától Lacza Tihamér műsorában, a Kaleidoszkópban két beszélgetést forgatunk le. Először a cseh fővárosba, Prágába látogatunk, ahol az ott tanuló magyar diákok egy jeles évforduló megünneplésére készülnek. 50 esztendővel ezelőtt, 1957-ben alakult meg a prágai magyar egyetemisták szervezete, az Ady Endre Diákkör. Az április végén sorra kerülő ünnepség előkészületeiről az AED jelenlegi elnöke, Tánczos Zsolt számol be. Majd egy Komáromban élő rokonszenves 83 éves hölggyel, Vavrikné Szarka Erzsébettel ismerkedhetnek meg, aki már fiatal kora óta rendszeresen fest, de emellett nagy szenvedéllyel foglalkozik a családfakutatással is. A 16 órai híreket követően zenés köszöntőnket közvetítjük. 17 óra 45 perckor hírösszefoglalót hallanak. 18 órától irodalmi műsorunk, a Téka jelentkezik. Ellátogatunk a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházba, ahol Gágyor József néprajzi gyűjtő legújabb könyvét Liszka József mutatta be. Az összeállításban megszólal a szerző, az őt bemutató néprajzos és az Olvasó, Szüllő György. 18 óra 30 perctől református istentiszteletet közvetítünk a megyercsi református templomból. Igét hirdet Győri Matild lelkipásztor. Ezután a Vatikáni rádió magyar híradóját közvetítjük. Adásunkat 20 órakor zárjuk.

Húsvét hétfőn 12 órától híreket mondunk, majd összefoglaljuk a legfrissebb sporteseményeket. 12 óra 15 perctől a Könyvjelzőben Mikszáth Kálmánné Visszaemlékezéseiből olvasunk fel részleteket. Ezután hallgatóink zenés kéréseit teljesítjük élőben, egy órán át a Kívánságműsorban. 13 óra 30 perctől húsvéti Randevú Puha Józseffel. A műsor első órájában napjaink, második órájában pedig a 80-as évek slágereiből válogatunk. Szólunk az ünnepről és beszélgetünk Kiss Bernadettel, első nagylemeze kapcsán. Ezt követően a Lazítani húsvéti különkiadásában régebbi jelenetekből válogatunk, és megismételjük a Szilveszteri hatos című, híreket kommentáló összeállításunkat. 16 óra 30 perctől húsvéti népszokásokról beszélgetünk Kaprálik Zsuzsa néprajzkutatóval. 17 órától Ázsiai zenés úti beszámoló hangzik el, Nagy Ildikó szerkesztő vendége Rácz Tibor harmonikaművész. 17 óra 45 perckor hír- és sportösszefoglalót hallanak. 18 órától megismételjük a Tudomány világa szombati, majd a Téka vasárnapi műsorát. Adásunk utolsó órájában népszerű musicalekből hangzik el válogatás, ismert magyar színészek közreműködésével. (co)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?