A Pátria rádió hétvégi programjai

Hétvégi műsorainkat a Hétről hétre című zenés, publicisztikai magazin nyitja, amely reggel héttől fél tizenkettőig hallgatható. Műsorunkban először a naphoz kötődő eseményekkel foglalkozunk, majd összefoglaljuk a hét legfontosabb eseményeit, így a parlamentben történteket is.

Hétvégi műsorainkat a Hétről hétre című zenés, publicisztikai magazin nyitja, amely reggel héttől fél tizenkettőig hallgatható. Műsorunkban először a naphoz kötődő eseményekkel foglalkozunk, majd összefoglaljuk a hét legfontosabb eseményeit, így a parlamentben történteket is. A BBC rádió Európa Magazinja után a hazai gazdaságba nyújt betekintést a Pénz, piac, gazdaság című rovatunk, amelyben szó lesz a Dél-Szlovákiába irányuló beruházásokról, a munkanélküliség alakulásáról, valamint a hazai sörgyártók gondjairól. Külön témaként foglalkozunk a ČSOB szlovák állammal szembeni 25 milliárdos követelésével. 10 óra után, a Vince-nap kapcsán nyilatkozik műsorunknak az ismert magyarországi meteorológus, Vadász Vilmos, akitől megkérdezzük azt is, mi a magyarázata az utóbbi évek rendkívül szeszélyes időjárásának. A szerkesztő: Kamocsai Imre. Valóban megromlóban van-e a szlovák–magyar viszony az idei regionális választások előtt Nyitra megyében? Többek között erre a kérdésre keresi a választ a 11.30-kor kezdődő Délidőben Miklósi Péter. Vendége Fehér Miklós, a Nyitrai Megyei Önkormányzat alelnöke. A déli hírek után nótacsokrot közvetítünk, majd irodalmi magazinunk, a Téka jelentkezik harminc percben. Benne elhangzik egy beszélgetés Szalatnai R. Judittal, a kiváló szlovákiai magyar író és tanár, Szalatnai Rezső lányával. Ezenkívül hallhatnak arról a nagyszabású József Attila-emlékünnepségről, amelyet a költő születésének 100. évfordulója alkalmából szervez a Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága. A Tékát fél kettőkor a Keresd a nőt követi. Női magazinunk vendége lesz Budai Edit, akivel az Anyák Polgári Társulása két, februárban induló tanfolyamáról beszélgetünk, majd Szvrcsek Anita színművészt kérdezzük többek között amerikai vendégszerepléséről. 14 órakor híreket mondunk öt percben, majd a Slágerhullámot közvetítjük. 15 órától A kultúra világában megszólaltatjuk a fiatal gömöri tanárt és képzőművészt, Cselényi Árpádot, majd Huszár László a Csemadok Művelődési Intézetének létrehozásáról nyilatkozik. Hírt adunk a Szlovákiai Magyar Ki Kicsoda 2005 előkészületeiről és a vállalkozás nehézségeiről is. Fél négytől népi muzsika szól. A 16 órai hírek után a Köszöntőt tűztük műsorra, utána nyelvi vétségeinkről ejtünk szót egy percben, majd szombati közvetítésünk utolsó félórájában, a Napzártában összefoglaljuk a nap eseményeit.

Vasárnap hírekkel és sportösszefoglalóval indul a Pátria rádió műsora hét órakor. A műsorajánlat után Kalendárium című rovatunk jelentkezik, majd visszatérünk a hét politikai eseményeihez, és gazdasági híreket is hallhatnak a BBC-től. A 8 órai ötperces híradást követően A hét Londonban – a brit politikai és kulturális élet eseményeinek színes összefoglalója. 8.40-től Puccini Tosca című operáját ismertetjük. Felcsendülnek a mű legszebb áriái is. A 9 órai hírek után református műsorral várja a hallgatókat a Világosság című egyházi magazin. Kassai Gyula örösi lelkipásztor Jób szenvedésének értelmét hozza közelebb a hallgatókhoz. Szólunk egy fiatal egyházzenész terveiről, és ellátogatunk a hanvai gyülekezetbe. 10 órakor híreket, sporthíreket mondunk, majd a kicsiket várjuk a készülékekhez. A Gyerekzsúr témája ezúttal a farsang. 11 órától ifjúsági műsorunkat közvetítjük. Megtudhatják, hogyan farsangolnak az ipolysági fiatalok, vendégünk lesz egy tehetséges formatervező, és bemutatjuk a Selye János Egyetem sportklubjait. A déli hírek után nótaösszeállítást közvetítünk. 13 órakor a közép-európai nemzetiségi stúdiók magazinja, a Térerő jelentkezik 60 percben. 14 órakor híreket mondunk, majd Lacza Tihamér műsorát, a Kaleidoszkópot közvetítjük. A műsorban Pálffy Géza történész segítségével bemutatjuk az egykor fontos szerepet játszott Révay családot, majd Takács János könyvillusztrátor és rajzfilmanimátor beszél arról, hogyan készülnek mostanában a rajzfilmek. Szacsvay László színművészt a budapesti Karinthy Színház pozsonyi vendégszereplése alkalmából kértük mikrofonhoz, Tóth Attilát, a komáromi Jókai Színház tagját pedig önálló estje alkalmából szólaltatjuk meg. De megismerkedhetnek egy gasztronómiai tévécsatorna fiatal főszerkesztőjével, Szabó Edittel is. 15 órakor kezdődik a Kaland az élet, amelyben bemutatjuk dr. Ziegelhöffer Attilát, a Szlovák Tudományos Akadémia Szívkutató Intézetének igazgató-helyettesét. A fél négykor kezdődő Hazai tájakon című néprajzi összeállításban a régi disznóölésekre emlékezünk a nyitracsehi Kluka Margittal. Vasárnapi közvetítésünk a Köszöntő és a Napzárta után, 18 órakor ér véget. (B. E.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?