A Panteráért állt bosszút a gyilkos

A zenei újságok továbbra is címlapokon foglalkoznak a Damageplan koncertjén történt lövöldözéssel. A zenésztársak is értetlenül állnak a tragédia előtt, miközben a háttérben egymásra mutogatnak az illetékesek. Vajon ki a felelős négy ártatlan ember haláláért?

December nyolcadikán az Ohio állambeli Columbus városának egyik klubjában lépett fel a zenekar. Alig kezdődött el a koncert, amikor egy fegyveres férfi a színpadra ugrott, és lövöldözni kezdett. A huszonöt éves Nathan Gale négy embert gyilkolt meg, köztük a Damageplan gitárosát, Dimebag Darrell Abbottot. Egy rendőr vetett véget a vérengzésnek, miután lelőtte az ámokfutót.

Az elhunyt zenész korábban az 1982-ben megalakult Pantera gitárosa, bátyja, Vinnie Paul Abbott a legendás metálegyüttes dobosa volt. A testvérpár, miután megunta az állandó csatározásokat Phil Anselmo frontemberrel, 2003-ban búcsút intett társainak, ami a zenekar feloszlásához vezetett. Ezt követően Pat Lachman énekessel és Bob Kakaha basszusgitárossal kiegészülve megalapították a Damageplant.

Az egyik szemtanú elmondta, hogy Nathan Gale a helyszínen a testvérpárt okolta a Pantera feloszlásáért. „Közvetlenül a színpad előtt álltam. Láttam, ahogy a fickó a tömegből felugrik a pódiumra. Azt üvöltötte, hogy lerombolták az életét, mert miattuk feloszlott a Pantera. Aztán fejbe lőtte a gitárost. Dimebag összeesett, és a férfi folytatta a lövöldözést. Először azt hittem, hogy mindez a show részét képezi. De gyorsan rádöbbentem arra, hogy ez a véres valóság. Olyan közel voltam hozzájuk, hogy rám is fröccsent az áldozatok véréből“ – mondta.

A napokban egy tengerentúli lapnak nyilatkozott a gyilkos egykori barátja. Elmondása szerint Nathan teljesen megszállottja volt a Pantera zenéjének. „Egy alkalommal átjött hozzám, és megmutatott néhány számot, melyekről azt állította, hogy saját maga írta. A szövegeket egy az egyben kedvenc együttesétől nyúlta le, és azt hangoztatta, hogy beperli a zenekart, mert tőle lopták azokat” – nyilatkozta Jeramie Brey, aki később megszakított minden kapcsolatot Gale-lel, mert megijesztette a furcsa viselkedése. Elmondta, a megszállottsága ellenére nem gondolta volna, hogy képes ilyen tettre.

Nemcsak a rajongók, a zenésztársak is értetlenül állnak a történtek előtt. „Dimebag közeli barátom volt. Többször turnéztunk együtt. Teljesen magam alatt vagyok, nem tudom megérteni, hogy miként vetemedhet valaki ilyesmire” – nyilatkozta Ozzy Osbourne. A rocker együttérzéséről biztosította Dimebag és a többi áldozat családtagjait. A Metallica dobosa, Lars Ulrich az elhunyt zenésszel és testvérével 1985-ben találkozott először egy turné alkalmával. „Teljesen abszurdnak tűnik, hogy itt ülünk, és múlt időben beszélünk Dimebag-ről. Nem is tudom, hogy mit mondjak. Mély barátság kötött hozzá” – nyilatkozta Ulrich.

Az illetékesek szerint könnyen megelőzhető lett volna a gyilkosság. „Minden tömegben van néhány őrült ember. Ezzel számolni kell. Fegyverük is lehet. Ezért szigorítani kéne a beléptetési rendszert, hogy megvédjük a közönséget. Fémdetektorokat kell használni“ – jelentette ki egy szakértő. A koncertlátogatók szerint a klubban a belépéskor nem ellenőrizték őket, fémdetektor sem volt a bejáratnál. Filippo Mariano, az Entertainment Security Professional Network igazgatója úgy látja, hogy sok klub tulajdonosa jobban aggódik az imázsuk, mint a látogatóik biztonsága miatt, ugyanis sokakat elriaszt, ha csak komoly motozás után léphetnek be egy szórakozóhelyre. Az elemzők szerint az is probléma, hogy miközben a londoni klubokban csak képesítéssel rendelkező, felkészült biztonsági embereket alkalmaznak, addig az Egyesült Államokban nem kötik semmilyen végzettséghez a kidobóemberi posztot, ott a vastag bicepsz és a hatalmas termet a legjobb ajánlólevél. (pj, z, origo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?