A nyomozó naplója / Összetört gyerekkor

A falon dicső tettekért járó oklevelek, a kor követelményének megfelelően, hol kifüggesztve, hol leakasztva. Kiegészítésként sárguló fényképek a családi albumban. Harcsabajuszú mosolygós családtag, megjegyzés: Pártalapító – név, pontos dátum.

A falon dicső tettekért járó oklevelek, a kor követelményének megfelelően, hol kifüggesztve, hol leakasztva. Kiegészítésként sárguló fényképek a családi albumban. Harcsabajuszú mosolygós családtag, megjegyzés: Pártalapító – név, pontos dátum. Csoportkép: Harcoló egység a Pireneusi félszigeten – ceruzával jelzett, megkopott nyíl mutatja az aranyszívű hozzátartozót. Felszabadítók között – csillagos süvegű, lobogó tekintetű nagyapa a győztesek gyűrűjében.

Az egyetemen töltött évek gondterhelten teltek, követték egymást az elkezdett és befejezetlen, a megismételt évfolyamok. A frissen diplomázott, tanár úr a nősülést sem hamarkodta el. Udvarolt szívből, szeretett mindenért. Gyönyörű, amolyan hetedhét falura szóló lakodalom tette felejthetetlenné az ifjú pár egybekelését. A kiválasztott, óvónői képesítéssel, rövid gyakorlattal lett a felesége, s egy szem gyermekként csinos vagyont is vitt a házasságba. Önbizalmat, mosolyt, bebútorozott emeletes családi házat, ráadásul az autógyártó ipar legújabb csillogó-villogó darabját.

Ő a diplomáját hozta a közösbe.

A tanítási órák közötti szünetben felügyelő tanár úr véletlenül ütközött a naponta faluról beutazó copfos lányba, az iskola érettségi előtt álló, szemrevaló diákjába. Elbeszélgettek. Aztán megint. Minden reggel. Az eszmecsere az óra kezdését jelző csengetésig tartott, ha a fiatal házasok előző napon összezördültek. A lónak négy lába van, mégis megbotlik, állítja bölcsen a mondás. A tanár úrnak meg még szertára is volt. – Nem volna kedve rendet rakni a térképek, glóbuszok birodalmában, esetleg letörölni a port? – kérdezte foghegyről. A lány, persze, örült: – Természetesen. – A munka felét elvégezte, csengettek. – Folytathatnám délután – ajánlkozott – a busz indulásáig.

A polc legfelső részét a könnyű alumínium létráról ágaskodva érte csak el. Elővillant combja. – Megfogom a lábát, nehogy lecsússzon. – Megtette. Áramütés futott át testén, amit gyors rövidzárlat követett. Mikor a lány lelépett a létráról, szólni nem tudott, arca elpirult. A tanár úr tekintetére írva volt, önmagával viaskodik.

A következő héten a délutáni rendcsináláskor jobb kezével végigsimított a lány nyakán, kiegyenesítette visszaugró hajtincsét. Szótlanul. Az nem tiltakozott. Magához húzta az ijedségtől, lámpaláztól meglepett teremtést, a combját simogatta. Vércseppek jelezték, a lány a szertárban hagyott valamit! Félelemtől űzötten, szerelem nélkül, kiszolgáltatva várta a következő találkozást. A tanár úr tartotta magát a rendhez, magázta a folyosón, a tanteremben, az utcán. A lány lelke udvarlást, gyengédséget várt. Tévedett.

A családban bonyodalmat okozó kérdőjelek kisimultak. Az ifjú nej ünnepélyesen bejelentette férjének, gyermeket vár, mire az megingásából hamar kijózanodott. Kerülte a találkozásokat – beosztásánál fogva tehette.

A lány a megcsúfolásáról hallgatott. A felejtést nehezítette a kiszolgáltatottság, bár az idő gyógyította a sebet, a vércseppek lelki szemei előtt lebegtek. Az élet örvényében az ország északi részébe sodródott. Évtizedek múltán a sajtóban találkozott volt tanára fényképével, szándékával. Egy tiszta erkölcsöt hirdető párt színeiben készült a megmérettetésre, a választópolgárok bizalmának elnyerésére.

A rendőrségre névtelen levél érkezett. Kézzel írott szöveg. „A félreértések, az igazságtalanság elkerülése érdekében, kérem, bírják önkéntes visszalépésre a tanár urat!” A gyöngybetűkkel írt sorokat a nyomozó magához vette, s a megnevezett szertárjának ajtaján még azon délutánon kopogtatott vele. Köszönt, bemutatkozott. – Volna itt egy levél, ahol a maga neve szerepel. – Átnyújtotta a papirost, várt. A hófehér hajú tanár úr figyelmesen olvasott. Meglepetését nem tudta titkolni, felismerte az írást. – Megtarthatom? – kérdezte. – Igen – válaszolta a civil ruhás rendőrtiszt. – Lekötelezett, köszönöm a bizalmát. – A levelet piruló arccal vágta zsebre.

A média időben közölte a visszalépett jelöltek névsorát. A tanár úr neve is ott szerepelt.

Kerületi bíróság valahol Szlovákiában. A bíró lassan és komótosan olvassa az ítéletet, minden egyes szónak külön nyomatékot adva. A pulpitus előtt lehajtott fejjel rendkívül fiatal, csonttá aszott srác próbál megállni a lábán. Fejében ádáz csatát vívnak a csapongó gondolatok. A felújítás alatt lévő épület rácsozatlan ablaka, a felelőtlen rendőrök, akik nem bilincselték magukhoz...

Tizennyolc évvel ezelőtt még mindenki szerette őt. A kis Dávidot. Édesanyja a legjobb anya volt az egész világon, apja fizetéséből pedig a legcsodálatosabb gyerekkort tudták biztosítani számára. Édesanyja azonban korán meghalt. Apja akkor kezdett el inni, és egy olyan mostohát hozott a házhoz, amilyet Dávid addig csak a mesékből ismert. Míg az apja otthon volt, nem merte bántani. Apja azonban egyszer részegen ült a volán mögé, és két gyereket gázolt halálra. Több éves börtönbüntetést kapott. Dávid mostohájának így már semmi sem állt az útjában, hogy kénye kedve szerint kínozza az alig tízéves gyereket. Kezdetben naponta kék-zöldre verte, később azonban szinte az egyik napról a másikra felhagyott ezzel a szokásával. Igaz, a szintén alkoholista mostoha közben szinte az összes bútort eladta a lakásból, Dávid mégis kezdett hálásan gondolni rá. Talán mégis jobbra fordul a sorsa.

Egyszer aztán, amikor boldogan rohant haza az iskolából, mert újra jó jeggyel örvendeztethette meg az „anyját”, otthon furcsa alakok várták. Anyja gondterhelten ült le vele szemben, és magyarázni kezdett. Elmondta, hogy elfogyott a pénzük, és ha így megy tovább, Dávid nem mehet többet iskolába. A bácsik azonban sok pénzt adnak nekik, így ő továbbra is együtt járhat a barátaival. A bácsik cserében csak azt kérik, hogy lefényképezhessék. Dávid félt, és nem tudta, mit tegyen, de szeretett iskolába járni, és ezért mindent hajlandó lett volna megtenni. Meztelenül és remegve állt a villogó fényképezőgépek kereszttüzében, és idővel már csak a durván nevető férfiak trágár beszéde csengett a fülében.

Másnap kedvetlenül és falfehéren ment az iskolába. Végig az járt a fejében, mi lesz, ha az osztálytársai megtudják, mi történt vele. Ezek azonban ugyanúgy fogadták, mint előző nap, és Dávid hamarosan meg is feledkezett volna az esetről. Az anya azonban napokon belül elitta a pénzt, a fotósok egy idő után így hetente megjelentek a lakásukban. Később kamerát is hoztak, egyszer pedig egy másik fiatal sráccal állítottak be. Dávidnak vele kellett ölelkeznie, hogy az anya pénzhez jusson.

Egy napon aztán megtörtént az, amire Dávid a legrosszabb álmában sem gondolt. Mikor hazaérkezett az iskolából, lakásukban megint ott voltak a filmesek, ezúttal azonban egy idős bácsit is hoztak. Az édesanyja azzal fogadta, hogy ma nem kell tennie semmit, csak vegye be azt a gyógyszert, amit ez az idős doktor bácsi hozott. Dávid szó nélkül hajtotta fel a keserű folyadékot. Hirtelen elsötétült előtte a világ, aztán pedig már csak a fájdalomra emlékezett. A fájdalomra, amely az egész testét átjárta. Az idős bácsi kemény keze, a filmesek kiabálása, az anyja sírása. Dávid szenvedései három évig tartottak. Az apja már soha nem tért vissza hozzájuk, az anyját pedig szintén börtönbe zárták, miután kiderült, mit tett a mostohafiával. Dávid gyermekotthonba került, de már soha nem sikerült visszanyernie régi énjét. Többször megszökött. Idős férfiaknál húzta meg magát, akik egy kis kedvességért eltartották őt. Tizenhét éves korára pedig már igazi „profi” vált belőle, aki hasonló szolgáltatásokat csak pénzért csinált. Hamarosan ő is rájött a „fiatal kissrácok” ízére. Egyszer egy ilyen alkalommal a saját gyerekkorra jutott az eszébe. Hirtelen elborult az agya, mindent meg akart bosszulni. A tizenkét éves kissrác belehalt sérüléseibe...

...tizenöt év feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélem. Dávidot hidegzuhanyként éri az ítélet, pillanatokon belül megszűnik számára minden. Bambán és széles mosollyal a mellette álló rendőrre pillant. Hatalmas erővel szakítja ki magát a kezéből. Ablakcsörömpölés és ordítás. Vértócsa. Szabadság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?