A nők ünnepe lett az idei Grammy-gála

eee

Több szempontból is különleges volt az idei Grammy-gála. A főbb kategóriákban a nők vitték el a pálmát, a feketék jogaiért fellépőket is tisztes arányban honorálták, a pandémia pedig több síkon is dominált – a biztonsági intézkedésektől kezdve a karantén ihlette produkciókon át a járvány zenész áldozatainak posztumusz díjazásáig. 

Kezdjük ez utóbbival. John Prine, a legendás country-folk dalszerző és előadó a Covid-19 első híres áldozata volt Amerikában. Tavaly áprilisban hunyt el, előtte pár héttel rögzítette az I Remember Everything (Mindenre emlékszem) című hátborzongató búcsúdalát, mintha sejtette volna, hogy ez lesz az utolsó. Két kategóriában is Grammyt kapott érte, amelyet özvegye köszönt meg, a gálán pedig Brandi Carlile adta elő egy szál gitárral. 

A legjobb reggae-album a legendás Toots and the Maytals zenekar Got to Be Tough-ja lett, amely tavaly szeptemberben, pár nappal Frederick Nathaniel „Toots” Hibbert halála előtt jelent meg. A 77 éves frontember szintén a Covid áldozata. 

Vitán felül megérdemli az év daláért járó Grammyt a H.E.R. néven futó fekete énekesnő, Gabriella Sarmiento Wilson az I Can't Breathe-ért, amely George Floydnak, illetve a rendőri brutalitás áldozatainak állít emléket. Beyoncé dala, a Brown Skin Girl arról szól, hogy a fekete lányok vállalják fel bátran bőrszínüket, sőt legyenek büszkék rá. Ez az év videóklipje, és mivel Beyoncé és Jay-Z kislánya, Blue Ivy is előadóként lett feltüntetve benne, ő a Grammy történetének második legfiatalabb díjazottja a maga kilenc évével. Csak a nyolcéves Leah Peasall előzi meg, akivel 2001-ben a Coen fivérek énekeltették fel az O Brother, Where Art Thou? (Ó, testvér, merre visz az utad?) című filmjük betétdalát. Blue Ivy pár másodperces produkciója során kiderül ugyan, hogy hangi adottságai meglehetősen szerények, van azonban egy Grammy-gyűjtő anyukája, ami komoly helyzeti előnyt jelent számára. Beyoncé anélkül zsákolt be négy díjat, hogy új albuma jelent volna meg, ezzel ő a díj történetének legsikeresebb női előadója, 28 Grammyvel. (Az apukának sem kell szégyenkeznie: 23 kis gramofont gyűjtött eddig, azaz a családi vitrinben már 52 Grammy díszeleg.)

Idén többen már első jelölésüket díjra váltották (Harry Styles, The Strokes, Burna Boy), míg másoknak ez csak sokadszori nekifutásra sikerült. Ebben a New York-i rapper, NAS lett a rekorder, aki 13 albumot kiadott már, és 14-szer jelöltek már Grammyre, és idén végre kiérdemelte a legjobb rap album díját a King‘s Disease-ért. 

Az izlandi Hildur Guðnadóttir a legjobb filmzene kategóriájában győzött a Joker zenéjével. Az izlandi zeneszerzőnő tavaly Oscar-díjat, egy hónappal ezelőtt pedig Arany Glóbuszt kapott ugyanezért. Egyébként tavaly is ő vihette haza a Grammyt ebben a kategóriában a Csernobil minisorozat zenéjéért, miközben mindenütt azt nyilatkozza, hogy a filmzeneszerzést csak mellékesen műveli, fontosabbnak tartja kortárs komolyzenei műveit, illetve a csellózást. Guðnadóttir „melléktermékeire” az ambient és a komolyzene elemeinek keverése jellemző, néhány hangjeggyel képes világokat teremteni.

A legjobb filmbetétdal egy olyan filmben hangzik el, amelyet a járvány miatt még be sem tudtak mutatni. James Bond legújabb kalandjaihoz Billie Eilish írta azt a bizonyos fő slágert, amely eddig szinte mindig az aktuális filmnek köszönhette világsikerét. Most lehet, hogy megfordul ez a trend. A 19 éves csodagyerek és bátyja, Finneas még egy Grammyt bezsákolt az év felvételéért, amely az Everything I Wanted lett. Billie produkálta az est legfurább köszönőbeszédét – végig azt hajtogatta, hogy nem őt, hanem Megan Thee Stalliont illetné meg ez a díj. A houstoni rapperlányt sem kell sajnálnunk: három Grammyt is kapott, ő lett például a legjobb új előadó, és a gála élő produkciói közül az ő Cardi B-vel közösen prezentált fenékrázási mutatványa (Wap) váltotta ki a leghevesebb vitát a közösségi oldalakon. 

Kevesen lepődtek meg Kanye West győzelmén a legjobb kortárs keresztény album kategóriában, ahol tényleg nem volt vetélytársa, a Jesus Is King ugyanis formabontóan új és úttörő produkció, az igehirdetés és a hiphop remek elegye. 

Az elemek keverése (afrobeat és pop) a nigériai származású, Kaliforniában élő Burna Boynak is jól megy, ezért ő kapta a Global Music névre keresztelt világzenei kategória legjobb albumának járó díját Twice as Tall című lemezéért, olyan veteránokat körözve le, mint a Tinariwen vagy az Antibalas.
A kritikusok fanyalogtak, a hét éven át éheztetett rajongók viszont imádták a The Strokes hatodik albumát, amelynek segítségével csupán az eddig tanultakat ismételhették át a zenekarral. A The New Abnormal mégis a legjobb rockalbum lett. És ezen csak azok lepődnek meg, akik nem ismerik a többi jelöltet. 

A legjobb alternatív album díját viszont a kritikusok egyik legnagyobb kedvence, Fiona Apple kapta tavalyi mesterművéért, a Fetch the Bolt Cuttersért, amelyet sokak szerint az év albuma kategóriába való volt. Nos, taktikai szempontból alternatívként nagyobb esélyekkel indult, mint a fő kategóriában, ahol borítékolható volt Taylor Swift győzelme. A Folklore-ral persze semmi baj nincs, az amerikaiak kedvenc énekesnője komoly stílusváltást produkált rajta, ráadásul ez egy igazi karanténlemez, amelynek decemberben váratlanul megszületett a párja is, a nem kevésbé melankolikus Evermore. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?