Autentika (IS archívum)
A Nemzeti Táncszínházzal ünnepelt az Ifjú Szivek
Tegnap este Budapesten, a Nemzeti Táncszínház 20 éves fennálásának jubileumi gáláján mutatkozott be az Ifjú Szivek.
A Nemzeti Táncszínház az est beharangozójában úgy fogalmazott, “március 23-án négy zseniális táncegyüttes ünnepli az idén 20 éves Táncszínházat”. A különleges este a Kulcsár Noémi Tellabor előadásában Ravel örök klasszikusával, a Boleróval kezdődött, majd a PR-Evolution Dance Company darabja következett. Az első részt Hégli Dusan Autentika – Saját anyag című előadásának kimondottan erre az alkalomra készített változata zárta. A est második részében a Szegedi Kortárs Balett előadásában Juronics Tamás Blue című darabját láthatta a közönség.
Az elmúlt húsz évben társulatunk több egész estés darabját is műsorra tűzte a Nemzeti Táncszínház. A Felföldi levelek, a Hontalanítás vagy a Finomhangolás mind a Táncszínházban kerültek bemutatásra Budapesten. Örülök, hogy öt év után újra ott lehettünk
– mondta Varsányi László főigazgató. Az Ifjú Szivek Táncszínház pénteken Pozsonyeperjesen, majd hétfőn Komáromban mutatja be az Autentikát. Budapesten legközelebb május 8-án, a Magyar Zene Házában találkozhatnak velük.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.