A NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM PÁLYÁZATI FELHĺVÁSAI

NÉPMŰVÉSZETI SZAKMAI
KOLLÉGIUM
A Népművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2002. évre a szakterület programjainak és eseményeinek támogatására.Pályázni az alábbi témakörökben lehet:
1.

NÉPMŰVÉSZETI SZAKMAI

KOLLÉGIUM

A Népművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2002. évre a szakterület programjainak és eseményeinek támogatására.Pályázni az alábbi témakörökben lehet:

1. Országos és regionális (legalább három megyét érintő) kiemelkedő rendezvények, fesztiválok, nemzetközi bemutatók és kiállítások támogatására. A támogatás tiszteletdíjra, útiköltségre, szállítási költségre, szállás költségre, helységbérlet díjára, technikai szolgáltatásra és propagandaköltségre kérhető.

A pályázónak 30%-os önrészt kell vállalni, az erről szóló nyilatkozatot a pályázathoz csatolni kell!

Altéma kódszáma: 19072. A népművészeti mozgalom folyamatosan és magas színvonalon működő műhelyeiben létrejött alkotások és produkciók / népművészeti tárgyak, műsorok, programok stb. /bemutatásának, terjesztésének támogatására, különös tekintettel az ifjúsági és gyermekközösségek részére készített műsorok terjesztésének elősegítésére. A támogatás öszszege utazási költségre, szállítási költségre, zenekari és előadói tiszteletdíjra, kiállítás rendezés honoráriumára igényelhető.

A pályázatnak tartalmaznia kell az esemény részletes leírását, a bemutató helyek megnevezését.

Altéma kódszáma: 19083. A népművészeti mozgalom (néptánc, népzene, népművészeti tárgyalkotás) továbbképzés jellegű oktatásának támogatására, valamint népművészeti táborok szakmai, oktatási programjainak megvalósítására.

Erre a pontra kizárólag országos vagy regionális hatókörű, elismert szakmai szervezetek, műhelyek nyújthatnak be pályázatot. A támogatás tiszteletdíjra, útiköltségre, terembérleti díjra, a szakmai technikai feltételek biztosítására , szakmai anyagköltségre kérhető.

Altéma kódszáma: 19044. Népművészeti közösségek szakmai tárgyi feltételeinek javítására. Pályázhatnak a legalább 5 éve működő, az elmúlt 2 évben országos rendezvényeken részt vett, vagy szakmai elismerésben részesült önálló jogi személyiséggel rendelkező művészeti csoportok, alkotó közösségek, illetve fenntartóik.

A bírálat során előnyt élveznek a gyermek és ifjúsági csoportok. A megpályázható legmagasabb öszszeg: 300.000,-Ft.

A pályázónak 50%-os önrészt kell vállalni, az erről szóló nyilatkozatot a pályázathoz csatolni kell!

Altéma kódszáma: 19315. Népművészeti szakmai ismeretterjesztés tárgykörébe sorolható kiadványok megjelentetésére pályázhatnak kiadói jogosítvánnyal rendelkező egyesületek és társaságok. Pályázni szerzői tiszteletdíjra és nyomdai költségekre (beleértve a papír költségeket is) lehet. A pályázathoz kéziratot, a szerzővel kötött megállapodást, valamint két nyomdai árajánlatot kell csatolni. Ismertetni kell a kész mű terjesztésének módját.

Altéma kódszáma: 1912A Népművészeti Szakmai Kollégiumhoz a pályázatok

2002. március 11-ig beérkezően

nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére

(H.- 1062 Budapest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

IPARMŰVÉSZETI SZAKMAI

KOLLÉGIUM

Az Iparművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a kortárs magyar iparművészek szakmai programjainak és eseményeinek támogatására, eredményeinek és értékeinek népszerűsítésére. A pályázatokat a megvalósulási időpontok figyelembevételével 2002. áprilistól 2003. áprilisáig terjedő időszakra lehet benyújtani.Az Iparművészeti Szakmai Kollégium a 2002. évi pályázatok elbírálásánál a következő prioritásokat veszi figyelembe.

u iparművészeti alkotások restaurálásával kapcsolatos pályázatok,

u a határon túli magyar kultúra támogatása,

u az olaszországi magyar év művészeti programjaival kapcsolatos pályázatok,

u a gyermek tárgykultúrához kapcsolódó programok rendezése, kiadványok megjelentetése és alkotások megvalósítása.

Pályázni az alábbi témakörökben lehet:1. Kiállítások és katalógusok megvalósítására

A magyar iparművészet területein hazai és nemzetközi, csoportos (triennálé, biennálé) és egyéni kiállításokra, valamint az ezekhez kapcsolódó katalógusok és kiadványok megjelentetésére. A támogatás útiköltségre, szállásra, terembérletre, alkalmazott installációra, biztosításra, szállításra, valamint katalógus és kiadvány esetén a nyomdaköltségre kérhető. Pályázatot, a kiállítást rendező szervezet vagy magánszemély nyújthat be.

Altéma kódszáma: 17062. Szakmai rendezvények megvalósítására

Nemzetközi hírű művészek, művésztanárok részvételével Magyarországon és külföldön tartandó mesterkurzusok, szimpóziumok, szakmai továbbképzések, konferenciák megrendezésére. Támogatás az előadók tiszteletdíjára, úti- és szállásköltségre, nevezési- és részvételi díjra, valamint az előadásokhoz felhasználni kívánt anyagköltségre kérhető. Pályázatot rendezőszerv vagy magánszemély nyújthat be. A Magyarországon tartandó programok pályázataihoz mellékelni kell a nemzetközi hírű művész, művésztanár részvételi nyilatkozatát, illetve az esemény részletes programját.

Altéma kódszáma: 17083. Alkotói támogatás új művek létrehozására

Cél: Új iparművészeti alkotások létrehozása. A pályázathoz benyújtandó szakmailag megítélhető részletes munkaterv, a kivitelezés időtartamának megjelölésével. A kollégium legfeljebb 1 éves időtartamra havi 100 ezer forint alkotói támogatást biztosít. A Kollégium előnyben részesíti a gyermek tárgykultúrával, környezetalakítással, játéktervezéssel kapcsolatos művek létrehozását. A támogatottak a munka végeztével kötelesek a mű dokumentációját szakmai beszámolójukhoz csatolni. Pályázatot kizárólag csak magánszemély nyújthat be, minden esetben magyarországi jogi személyiséggel rendelkező pénzügyi lebonyolító közreműködésével/megjelölésével.

Altéma kódszáma: 17024. Alkotói támogatás szakirodalom megírására

A magyar iparművészet hagyományainak és jelenkori törekvéseinek elemzése és feldolgozása céljából szakirodalom (XX. századi kiemelkedő monográfiák, tanulmányok, kritikai művek) megírására. A pályázónak csatolnia kell megírandó munkájának részletes szinopszisát, illetve képanyaggal kapcsolatos javaslatait. A kollégium a vállalt téma megírásához legfeljebb 1 éves időtartamra havi 60 ezer forint alkotói támogatást biztosít. A támogatottak a munka végeztével kötelesek a kézirat egy példányát szakmai beszámolójukhoz csatolni. Pályázatot kizárólag csak magánszemély nyújthat be, minden esetben magyarországi jogi személyiséggel rendelkező pénzügyi lebonyolító közreműködésével/ megjelölésével.

Altéma kódszáma: 17025. Szakirodalom megjelentetésére

Pályázni lehet az iparművészet múltját és kortárs törekvéseit bemutató kiadványok, szakkönyvek, enciklopédiák megjelentetésére. A pályázatot kiadók, vagy kiadói tevékenységgel rendelkező magánszemélyek nyújthatnak be. A támogatás szerzői és fordítói honoráriumra, valamint a nyomdaköltség max. 50%-ára kérhető. A pályázathoz mellékelni kell két nyomdai árajánlatot, valamint a mű legfeljebb 5 oldalas bemutatását.

Altéma kódszáma: 17126. Technikai – technológiai eszközfejlesztés

Korszerű technikák, technológiák, technológiai berendezések, anyagok, kísérleti eljárásokhoz eszközök finanszírozása. A pályázathoz a megvásárolni kívánt eszközről, anyagról árajánlatot kell becsatolni. Pályázatot művészeti intézmények, művészeti társadalmi szervezetek, folyamatosan illetve időszakosan működő alkotóműhelyek nyújthatnak be. A pályázóknak 50%-os önrészt kell vállalni, és az erről szóló nyilatkozatot a pályázathoz csatolni kell.

Altéma kódszáma: 17057. Történelmi és egyházművészeti iparművészeti alkotások restaurálására

Pályázatot magánszemélyek nem nyújthatnak be. Védett kulturális javak esetén engedélyezésre alkalmas dokumentációt kell a pályázathoz csatolni. A támogatás szakértői és restaurátori tiszteletdíjra, úti- és szállásköltségre, szállítási díjra, anyagvásárlásra kérhető.

Altéma kódszáma: 17118. Művésztelepeken való részvételre

Pályázni lehet magyarországi és külföldi alkotóműhelyekben való részvételre. A pályázatot magánszemélyek nyújthatják be. A pályázathoz csatolni kell a művésztelep befogadó nyilatkozatát a részvételi időpont pontos megjelölésével. Támogatás kérhető műterem bérleti díjra, szállás- és útiköltségre, anyag és eszközköltségre. A támogatott művészek munkájuk befejeztével kötelesek dokumentált szakmai beszámolót küldeni, amelynek tartalmaznia kell a támogatott művésztelepi tevékenységének részletes leírását.

Altéma kódszáma: 1716Az Iparművészeti Szakmai Kollégiumhoz a pályázatok

2002. március 28-ig beérkezően

nyújthatóak be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére

(H.- 1062 Budapest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.Általános tudnivalókHatáron túli pályázóknak magyarországi pénzügyi lebonyolítót kell felkérniük, amely kizárólag jogi személy lehet.A kiadványokra pályázó hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány-benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben minden kiadványuk vonatkozásában az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a Könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 302. Szoba) kell kérni, és a pályázathoz csatolni.Pályázni az NKA Igazgatóságának 2002. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek! Nem nyútjhat be pályázatot az, aki korábbi, az Alapprogram bármely kollégiumától kapott támogatással kapcsolatos elszámolási kötelezettségének nem tett eleget.Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2002-ben valamennyi pályázónak és lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját (határon túli pályázók esetében magyar fordításban is) az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint.A pályázatokat egy példányban kell benyújtani. A pályázathoz szükséges adatlap a fenti címen, továbbá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ügyfélszolgálati irodáján (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.) szerezhető be személyesen. Az NKA Igazgatóságától adatlap – bélyeggel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével – postai úton is igényelhető, valamint letölthető az NKA honlapjáról: www. nka.huAz Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőke-emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. A támogatás terhére a fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy a lebonyolító – a pályázóval történő megállapodás alapján – a jóváhagyott összeg legfeljebb 5%-át számolhatja el átalánydíjként, amennyiben a támogatási szerződés másként nem rendelkezik.A pályázatokat a kollégium a benyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pályázatok anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (351-5461/141-es mellék) az ügyfélszolgálattól kérhető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?