A nedves lepedő réme

Egy harmincfős osztályban legalább három olyan gyermek található, akinek lepedője reggelenként nedves. Nem olykor-olykor, hanem szinte rendszeresen. Kínlódik a kicsi, de a szülő sem érti, hogy értelmes, jó magaviseletű gyermeke iskolás korában bepisil.

Egy harmincfős osztályban legalább három olyan gyermek található, akinek lepedője reggelenként nedves. Nem olykor-olykor, hanem szinte rendszeresen. Kínlódik a kicsi, de a szülő sem érti, hogy értelmes, jó magaviseletű gyermeke iskolás korában bepisil. A kényes ügyet rendszerint csak a családon belül vitatják meg abban a reményben, majdcsak kinövi. Nem gondolnak arra, hogy a hét-nyolc éves gyereknek mekkora lelki gondja lehet abból, ha az erdei iskolában, vagy a nyári táborozáson „megesik a baj”.

– Nem szabad tabutémaként kezelni az éjszaki ágybavizelés problémáját, betegségről van ugyanis szó, amit orvosolni lehet, s kell is mielőbb – hangsúlyozza dr. Kovács László professzor a fővárosi kramárei gyermekklinika osztályvezető főorvosa, a SEN (Álom) – Szlovák Enuresis Társaság elnöke. Mert bár az állapot közvetlenül nem veszélyezteti a gyermek egészségét – miközben akár súlyos betegség jele is lehet –, minden bizonnyal kedvezőtlenül befolyásolja lelki épségét. A rendszeresen bepisilő elveszti önbizalmát, idegesség, depresszió lesz rajta úrrá. A professzor példák felsorolásával támasztja alá állítását, hogy világszerte nagyon sok szülő szembesül ezzel a gonddal. Míg Szlovákiában a hétévesek kb. 10, a felnőttek 1 százalékát érinti a probléma, az USA-ban 5-7 milliót, és az érintettek több mint a fele fiú. Az angoloknál, valamint Izraelben a hatévesek 10 százaléka szenved enuresisben. A probléma kezelésében óriási szerepe és felelőssége van a családnak. Tudatosítani kell a szülőnek, hogy a büntetés vagy a megszégyenítés csak ront a helyzeten. Nem vezet tartós eredményhez az sem, ha a gyerektől lefekvés előtt megvonják a folyadékot, vagy elalvás előtt vécére küldik. Az ágybavizelés oka rendszerint a nagyobb mértékű éjszakai vizeletképződés és a kiválasztó szervek éretlensége. A rendellenesség gyógyszeres kezeléssel orvosolható, ehhez társulnak az egyénre szabott életmódtanácsok is, amelyek segítik a nedves lepedő rémének megszüntetését. – A felnőttek figyelmébe ajánlom – hangsúlyozza Kovács professzor –, hogy a bepisilős gyerekeknek hatványozottan szükségük van a jó szóra, a megértésre, a biztatásra és a dicséretre.

A szülőket segítő SEN társulás legfontosabb célja a megfelelő tájékoztatás. Hétfőn és szerdán délután 15 órától 17 óráig a 0904/394 736 számon hívható a „Nedves vonal” (Mokrá linka), ahol nemcsak a kezelés lehetőségeiről, hanem a szlovákiai szakorvoshálózatról is felvilágosítást kapnak az érdeklődők. A www.enureza honlap is a segítségre szorulókat szolgálja, a szülők tudomást szerezhetnek a Turčianske Teplicei gyógyfürdő szolgáltatásairól, valamint a bevizelő gyerekeknek rendezett nyári táborokról is.

JÓ TUDNI

A büntetés vagy a megszégyenítés csak ront a helyzeten.

Jó, ha a gyerek tudja, nincs egyedül, mert egyébként az ilyen problémával küzdők hajlamosak azt hinni, és ez szégyenkezéssel és szorongással tölti el őket – főként, ha már nagyobbak.

A gyerek lefekvés előtt menjen el pisilni és ne igyon túl sokat (s csak akkor, ha szomjas).

Nem szabad, hogy azt lássa, szüleit túlságosan aggasztja vagy idegesíti bepisilése. Emiatt ő is szorongani fog, és még gyakrabban lesz vizes a lepedő.

A legtöbb szülő megpróbálkozik azzal is, hogy éjszaka felébressze és pisilni küldje a gyereket – ennek ellenére az ágy gyakran nedves reggel, ráadásul az egész család kimerül.

Van, aki a folyadékbevitel már-már ésszerűtlen korlátozásától remél eredményt – sajnos, általában ez sem segít a dolgon, viszont a gyerek egyre gyötrőbb szomjúságot érez majd, ami további problémákkal járhat.

Az ágybavizelés problémájával küzdő családokat, szülőket segítő SEN társulás címe:

2. Detská klinika LFUK a DFNsP, Limbova 1, 811 03 Bratislava

Tel./Fax: 02/5477 45 69

E-mail: [email protected]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?