A Múmin-mesék titokzatos világa

Idő előtti felébredése nem szokványos dolog, a hagyomány megtörése, valami újnak a kezdete. Múmin, aki még sosem látott havat, hamarosan rácsodálkozhat valamennyi furcsaságára: a hó hideg, ám a hóból épített ház mégis meleget ad; a hó néha puha, mint a toll, máskor kemény, mint a kő. Ez arra figyelmeztet, hogy állításainkban sosem lehetünk biztosak, ugyanazt a dolgot érdemes megnéznünk több irányból is, mielőtt ítéletet mondanánk róla.  A Finn hétvége nevű fesztiválon a Múmin-völgy behavazott világába tehettek virtuális utazást augusztus 22-én a pozsonyi és Pozsony környéki gyerekek. Az észak egzotikumát és a tél varázsát is megelevenítő Múmin-rajzfilmek közül a finn-japán koprodukcióban készült sorozat három részét nézhették meg, majd finn játékokon próbálhatták ki ügyességüket. Eközben Zuzana Drábeková fordítóval az önmagát irodalmi turistaként definiáló Peter Gärtner beszélgetett a Múmin-mesék szerzőjének, Tove Janssonnak a munkásságáról. Szó volt a finn és a finnországi svéd irodalom jellegzetességeiről, Tove Jansson stílusáról, irodalmi és képzőművészeti alkotásairól, meséinek értelmezési lehetőségeiről, a finnországi svéd irodalom fordításának nehézségeiről és buktatóiról is.  Zuzana Drábeková, a Comenius Egyetem magyar tanszékének tanára számos svéd és finn művet fordított szlovákra, többek között a Múmin-mesék néhány kötetét. Kifejtette, hogy a Múmin-völgy a finnországi svéd kisebbség beszűkült tereként is értelmezhető, ugyanakkor ezt a teret mindenfajta másság iránti nagyfokú tolerancia jellemzi. A Múmin-meséknek Tove Jansson nemcsak írójuk, hanem rajzolójuk is volt, a különös figurák vizuális alakját is ő teremtette meg.  Az 1945-ben indult Múmin-könyvsorozat hátterében ott van a háború fenyegető réme is, mely a mesékben többnyire a természeti csapások képét ölti magára. Az egyik mese főszereplőjét például állandóan rémképek gyötrik, a nyugodt nyári napot sem tudja élvezni, hiszen csak a színlelést, a katasztrófa előtti, félelmet keltő csendet érzékeli benne. Mikor egy éjszakai vihar letépi a háza kéményét, majd fokozatosan a levegőbe röpíti az egész házat is, bútoraival, apró tárgyaival együtt, a vihar elvonultával a kifosztottság, a kiüresedés, a teljes elszegényedés nyomasztó érzése helyett a megtisztulás, a rettegéstől való megmenekülés érzete marad benne, az arcán pedig a túlélők felszabadult mosolya. Polgár Anikó