A Műanyag égbolt is Annie-jelölt

kép

Két magyar – köztük az egyik magyar–szlovák koprodukcióban készült – film is versenyez az egyik legrangosabb nemzetközi szakmai megmérettetésen az Annie-díjért a legjobb független animációs mozifilm kategóriában.

Az Annie-díj-átadó gálát évente rendezi meg a Nemzetközi Animációs Film Szövetség. Az 1972-ben létrehozott és a filmeket 1992-től díjazó Annie Awards gálán idén 32 kategóriában díjazzák azokat az alkotásokat, amelyeket az elmúlt évben mutattak be világszerte. A díjakat február 17-én adják át Los Angelesben.

A független film kategóriában öt jelölt versenyez – ezek közül kettő magyar alkotás, az egyik közülük ráadásul hazai támogatással készült.

Az egyik jelölt Gauder Áron a Kojot négy lelke című animációs filmje, mely számos nemzetközi elismerést gyűjtött már be: a franciaországi Annecy-ban a zsűri díját nyerte el, és Magyarországot képviseli az idei Oscar-megmérettetésen is. A klímaválság kérdéseit feszegető, különleges látványvilágú alkotás az indiánok teremtésmítoszán keresztül az emberiség előtt álló kihívásokra hívja fel a figyelmet. A film producere Temple Réka, rendezője Gauder Áron, aki Bereményi Gézával közösen írta a film forgatókönyvét.

A műsik Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta különleges atmoszférájú alkotása, a Műanyag égbolt. A film, mely a Nemzeti Filmintézet mellett a Szlovák Audiovizuális Alap és az Eurimages támogatásával készült, egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, az emberi testbe ültetett növényt kísérleteznek ki. A film érdekessége, hogy nem rajzolt figurák mozognak benne, hanem hús-vér színészeket animáltak az alkotók rotoszkóp technikával. A két főszerepet Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia „alakítja”, további szerepekben Hegedűs D. Géza, Schell Judit, Znamenák István tűnnek fel. A film magyar producere Fülöp József és Sipos Orsolya, a szlovák producer Juraj Krasnohorský. A Műanyag égbolt világpremierje a tavalyi Berlinalén volt, az alkotás megkapta a legjobb filmnek járó Ezüst Méliés-díjat a strasbourgi filmfesztiválon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?