A mindentudas.hu látogatóinak száma: túl az egymillión

A népszerű előadássorozat honlapja iránt a második szemeszterben még a korábbinál is nagyobb érdeklődés nyilvánul meg.

A népszerű előadássorozat honlapja iránt a második szemeszterben még a korábbinál is nagyobb érdeklődés nyilvánul meg. Bizonyos, hogy az új témáknak, a továbbra is magas színvonalú előadásoknak, és a megújult honlap még színesebb, lebilincselőbb megoldásainak is köszönhető, hogy az első szemeszterben kialakult hűséges „törzsközönség” állandóan újabb érdeklődőkkel bővül a tudás portálján. A belépések átlagos száma ugyanis tovább növekedett, a sorozat újraindulása előtti héttől kezdve a napi 11-12 ezer főnyi látogató a legjellemzőbb érték. Sőt, a Somlyódy László előadását követő szerdán, február 5-én az előadássorozat második legtöbb napi látogatója (17 946) a sorozat harmadik legtöbb napi letöltését hajtotta végre – 64 251 oldalt lapoztak fel, ennél többre pedig csak a sorozat második hetén, szeptember közepén voltak kíváncsiak a www.mindentudas.hu-t felkereső „diákok”. Ráadásul a kiugró érdeklődés több napig tartott, a víztudomány fejleményeiről kedden, szerdán és csütörtökön is 17 ezernél többen igyekeztek tájékozódni. A honlapon regisztrálók összlétszáma mára átlépte az egymilliós álomhatárt: tavaly szeptember 16-tól idén február 11-ig 1 131 000-en fordultak meg a site-on, az általuk szemügyre vett oldalak száma közel 5 millió!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?