A megváltó váltócipő

A város lakói tudták, érezték, új iskola dukál gyerekeiknek. Az intézmény, amikor végre felépült, öröm költözött a szívekbe. A szép és új védelmét szavatoló határozatok egyike a váltócipő használatáról szól.

Az iskola belső rendje tartalmazza a pedagógiai tanács, szülői munkaközösség szentesíti az előírást. Ellenőrzése könnyen megoldható. Bonyolultabb a kihágás okának felgöngyölítése.

Ernő, aki az iskolába kilométereket buszozott céltáblának számított. A váltócipő használatának hiányára az ötödikes tanuló szüleit, Marika tanárnő számtalanszor figyelmeztette szóban, írásban is elégszer.

– A gyerek nem hibás, talán mi, szülők sem olyan mértékben, ahogyan első megítélésre tűnik. Drágább a gyógyszer, a meleg, az étel... Kereset meg nincs! Belátható időn belül megoldjuk – anya arca halványan elpirul.

Anya úgy igazította a dolgot, hogy összegyűjtött fél tucat tojást, amit átküldött a kertről szomszéd Bözsinek. Előre megegyeztek, cserében fia kinőtt teniszcipőjét adja.

– Vigyázz a váltócipőre, a tiéd – nyújtja át Ernőnek anya a kinőtt cipőt. – Próbáld csak fel!

– Kicsit szorít – állapítja meg a gyerek.

– Azon segíthetünk. – Éles késsel levágja a vászoncipő orrát.

Ernő muszájból viselte. Szégyellte az erőszakkal megnagyobbított lábbelit. A tátongó lyukon kilátszott lábujja. Általában a padja mellett heverő táskája mögé rejtette lábát, vagy maga alá húzta. Bár a figyelmeztetés az iskolából elmaradt, anya látta, nem oldódott meg kielégítően a váltócipő kérdése.

Közeledett a húsvét. Anya kölnivizet vásárolt, Ernő kölcsönzött könyvecskéből köszöntő verset tanult. Névsort írt. Rokonok, ismerősök, osztálytársak.

Az ünnep hétfőjén korán ébredt. Pizsamában kiosont a szobából. Pöttyös poharát vízzel töltötte, elsőnek anyját frissítette fel. Anya csattanó puszival ajándékozta fiát.

– És, ez is a tiéd. A tyúkocska küldi, én festettem – nyújtotta a hímes tojást, aminek belseje üres, mészváza pirosra festve, népi hímzésekkel ékesítve. Ernő a pontosan összeállított lista alapján, reggeli nélkül indult. Első harangszóra a névsor végére jutott. Csilingelő pénzérme nehezítette zsebét. Sietett a templomba. Meghajolt az oltár előtt, a zsebébe nyúlt, kihalászta a legnagyobb érmét. A fájdalmas Szűz Mária ember nagyságú szobra előtti perselybe csúsztatta. Harmadik harangszóra ministránsnak öltözve várta a szentmise kezdetét. Utána egyforma dobozt adott át a négy fiúnak a sekrestyés.

– Használjátok egészséggel – fejezte ki jókívánságát a tisztelendő.

Ernő kíváncsian csörgette a dobozt, de ki nem nyitotta. Sietett haza.

– Anya, nézd mit kaptam a tisztelendő úrtól! – mutatott a dobozra.

– Gyorsan nyissuk ki – zengte kórusban a család. A gyár szagát őrző habkönnyű tornacipőből csillogó papírba öltöztetett csokoládényuszi kacsingatott.

– Ez csodálatos – sóhajtott egyszerre a család. Ernő sietve próbálta fel az új cipőt.

– Kicsit nagy – állapította meg elsőre.

– Annyi baj legyen – legyintett anya. Egy-egy húsvéti nyuszis szalvéta került a kicsit nagy cipő orrába, de az iskolában ezt már senki nem vette észre.