A magyar nyelv helye a mai magyarság életében

„A magyar nyelv múltja, jelene és jövője … egy történelmi nemzet és egy kultúra jövője, amely, hitünk szerint, alkotórésze annak a kulturális közösségnek, amelyet Európaként ismerünk” – olvassuk a folyóiratban Pomogáts Béla irodalomtudós sorait. Bár nyelvünk előkelő helyet foglal el a világ nyelvei között (a nyelvek sorában a 42. helyet mondhatja a magáénak), az elmúlt évtizedek kedvezőtlen történelmi változásai (trianoni határmódosítások, erőszakos áttelepítések, elnemzetlenítő és asszimilációs politikai törekvések) következtében a nemzet fogyatkozása drámai méreteket öltött. A kíméletlen asszimilációs kényszerek (napjainkban például Szlovákiában), vagy a beolvasztási politika révén (Erdélyben vagy a Kárpátalján) mindig a népfogyatkozás kényszerével kellett szembenézniük azoknak, akik a megmaradás útját választották.

A kisebbségi sorsban élő magyarság helyzetét, gondjait ismerhetjük meg Markó Béla Nyelvtörvény és környéke című esszéjében (mely az Élet és Irodalomban jelent meg). „Hallgatom a híreket a szlovák nyelvtörvényről, nézem az elemzéseket, figyelem a kommentárokat, és ismét bizonyságát látom annak, hogy a nyelvi kizárólagosság nem sajátosan román, szlovák, ukrán vagy szerb találmány a Kárpát-medencében sem, hanem a többségi kultúra, emlékezet és világértelmezés egyeduralmának kifejezése, a »mankurt«-csinálás hatékony eszköze. Valljam be, hogy bárki, akit egy ilyen nyelvi zsarnokságnak alávetnek, többé-kevésbé »mankurttá« válik.” (…) „Ami ma Szlovákiában történik, (…) és ami talán Romániában is készülődik, azt úgy neveztem a minap, cseppet sem tréfásan, hogy: a nemzetállam visszavág! Remélem, időlegesen csupán, remélem, hogy a XXI. század kezdődő történelmének csak egy múló pillanata ez. (…) Esélyünk a párbeszéd, az együttműködés, a román–magyar vagy a szlovák–magyar együttgondolkodás…” – írja Markó Béla.

„Szlovákiai magyar SZÉPirodalom” címmel Fried István értékeli a Szlovákiai Magyar Írók Társasága kiadásában megjelent antológiát, melyet Csanda Gábor szerkesztett. Igényes és bölcs Fried tanár úr kritikája. Nemcsak a líra „mozgásterére” figyel, hanem a lírizáló próza esélyeire is. A kulturális (ön)szerveződés kérdésében okkal veti fel a nemzeti irodalom vagy a nemzetiségi irodalom átstrukturálódásának az eseteit, valamint a „nézetrendszerek”, megszólalási módok, vagy az örökséghez való viszonyulás kérdését.

Köszönti a folyóirat (Duba Gyula és Csehy Zoltán írásaival) Tóth László költőt 60. születésnapján. A szépirodalmat Gál Sándor, Mázsár László, Béres Csilla és Hudák Katalin versei és Polgár Anikó középkori latin költők verseinek fordítása, valamint Angyal Sándor novellája képviseli. A Könyvről könyvre rovatban Szalay Zoltán, Angyal László és Szalay Adrianna írásai olvashatók. Gendel Lajos irodalomtörténeti tanulmányában a prózafordulat regényeivel (Nádas Péter, Esterházy Péter) munkáival foglalkozik. (zsolt)