A magyar film nem olyan rossz

BARTAL DÓRA

A film keletkezéstörténetéről, a Filmalappal folytatott együttműködésről és a magyar mozinézőkről a forgatókönyvíró-rendezővel beszélgettünk.

Hogy állt a magyar filmgyártás mikor elkezdted írni a könyvet? Gondoltál arra, hogy nem tudod majd leforgatni?

Azt hiszem, 2007-ben vagy 2008-ban kezdtem el írni a történetet. Akkor még létezett a Magyar Mozgókép Közalapítvány, készültek filmek, de ettől függetlenül is meg kellett írnom a forgatókönyvet, mivel ez volt a diplomamunkám. Aztán később még pályáztunk is előkészítésre, amikor bedőlt a filmgyártás. Akkoriban különösen fel voltam rá készülve, hogy a dolgok sokkal rosszabbak lesznek, mint ahogy egyáltalán el tudom képzelni. Úgyhogy, amíg ott nem álltunk a kamerával és a stábbal, addig egy pillanatig sem gondoltam komolyan, hogy tényleg le fogjuk forgatni az Utóéletet.

A Filmalapnál először a gyártás előkészítésére pályáztatok, de nem nyertétek el a támogatást. Kaptatok részletes magyarázatot?

Szerintem számítottunk az elutasításra. Én se gondoltam, hogy nem lehetne még dolgozni a könyvön. Kaptunk egy nagyon korrekt véleményt, jogos kifogásokkal, majd a fejlesztő bizottsággal volt egy megbeszélésünk, ahol elhangzottak problémafelvetések.

A fejlesztőktől kapott javaslatokat minden esetben megfogadtad?

A fejlesztő csapat sem homogén, tehát ők sem értettek mindig egyet, így előfordult, hogy megfogadni valaki tanácsát egyet jelentett egy másik tanács elutasításával. Sok dolgot nem fogadtam meg és sok dolgot igen, de szerintem alapvetően nagyon hasznos volt az egész folyamat, jót tett a könyvnek.

Érezted a konzultációk során, hogy sérül az alkotói szuverenitásod?

Nem, de olyasmit éreztem, hogy ennél többet vagy jobbat én már nem tudok, hiába várják el. Aztán összeszedtem magam.

A szakma sokszor bírálja a Filmalapot, amiért ragaszkodik a forgatókönyvek fejlesztéséhez, és ez alapján ítéli meg a filmre szánt összeget.

Elvileg minden támogatás kritériuma a forgatókönyv, ez nem hungarikum. Ismert, már bizonyított rendezőknél egyébként – úgy tudom – a Filmalap sem olyan szigorú, de elsőfilmeseknél tényleg nincs más referencia, csak a könyv. Egyébként ez nem olyan brutális elvárás. Ha az eredeti ötlet elveszik a fejlesztés során, az már komoly baj. Én nem tudok ilyen esetről. Ha valaki elkezd írni tíz rózsaszín flamingóról egy musicalt, abból nem akarnak termeszháborús akciófilmet csinálni.

Ismert színészek szerepeltetése mellett amatőr főszereplőt választottál. Hogyan zajlott a szereplőválogatás?

Azt a fajta bizonytalanságot, amelyet a főszereplő Mózesben mi kerestünk, nem lehet eljátszani. A fiatal fiú színészek általában nem szorongó, introvertált emberek, hanem ellenkezőleg, süt róluk a magabiztosság. Egy kivételt találtam, de ő előtte éppen Császi Ádámmal forgatott, és szerettem volna egy ismeretlen, új arcot. Kristóf Marcit a KMH Filmen keresztül ismertük, mivel a korábbi produkciós asszisztens barátja volt. Miután a főszereplőnk megvolt, hozzá válogattunk családtagokat. A nagyobb szerepekre nem rendeztünk castingot; mivel eleve Csákányi Eszterre írtam a nagynéni szerepét, őt csak fel kellett kérni. Egyértelmű volt, hogy Angélát csak Petrik Andrea játszhatja, neki sem volt castingja, ahogy Gálffi Lászlónak sem. A kislányt játszó Hang Lilit Pécsett, egy gyerekcastingon találtuk meg, az anyukát alakító Kőhalmi Krisztinát pedig egy fotó alapján hívtuk be, miután az összes ismert, törékeny és szubmisszív magyar színésznő egyeztethetetlennek bizonyult.

Azt nyilatkoztad, a filmed univerzális történet. Szerinted mégis mond valamit a mai magyar társadalomról vagy a magyar vidékről?

Nagyon keveset. Állításokat nem igazán fogalmaz meg a jelenkorral kapcsolatban, de szerintem a karakterek elég magyarosak. És helyszínkeresés közben elképesztően jó, abszurd helyeket találtunk az országban, amilyeneket az ember nem tud kitalálni az íróasztalnál ülve.

Mennyi nézőre számítasz a magyar mozikban és mennyivel lennél elégedett?

Bevallom, nem vagyok túl optimista. Jó lenne, ha a tíz-tizenötezret azért elérnénk.

Mit gondolsz, milyennek kell lennie a magyar filmnek, hogy újra beüljön rá a közönség?

Nyilván nem várható el szélesebb tömegektől, hogy beüljenek két és fél órás érthetetlen tömény unalomra. Szerintem fontos, hogy a magyar film szórakoztató is legyen. De szerintem az is igaz, hogy a magyar film azért nem olyan rossz. A közönség ennek ellenére nem kíváncsi rá. Nem rosszabb, mint a cseh, a lengyel, a szlovén, csak épp sokan azt gondolják, hogy ami magyar, az nem lehet jó. Ez a mentalitás egyébként az élet minden területén megfigyelhető. Inkább ezen a hozzáálláson kellene változtatni. S még egy dolog: ha a mozijegy árát összeveted az átlagfizetéssel, siralmas az eredmény. Szerintem ez is közrejátszik abban, hogy ha az ember moziba megy, azt szeretné, hogy lehetőleg semmi se emlékeztesse erre az országra.

Karlovy Varyban a fesztivállátogatók nagyon szerették a filmedet – az ötödik legnépszerűbbnek bizonyult a közönségszavazáson. Ez megerősített abban, hogy széles közönségnek szól az Utóélet?

Igen, bár igyekszem magam azzal óvatosságra inteni, hogy Karlovy Varyban a nézők mégiscsak extrémen filmszerető közönségnek számítanak, az ottani sikerből nem feltétlenül következik a magyar közönségsiker. Főleg, ha azt vesszük, milyen keveset járnak a magyarok moziba, aki pedig jár, az sem a hazai filmeket preferálja. Sajnos a forgalmazási rendszer meg sem próbálja előnyösebb piaci helyzetbe hozni a magyar alkotásokat, például olcsóbb jegyárakkal. Azt gondolom, hogy az elmúlt években több, a közönség figyelmére méltó magyar film is elsikkadt, megfelelő promóció és támogatás híján.