A magyar Amphion nyomában

Pillanatfelvétel a konferenciárólFotók: MKKIBalassi Bálint verseit nemrég újra kiadott, kimagasló olasz fordításban is olvashatjuk (a firenzei Armando Nuzzo műve), finn kórusok éneklik, Pázmány Péter Öt szép levelének katalán fordítása (Déri Balázs műve) pedig a katalán misztikusok befogadói bűvkörébe helyezte a magyar bíboros Cicerót.

Az idei évet hivatalosan Balassi-emlékévvé nyilvánították, s ez a tény önmagában is ráirányította a szélesebb közönség figyelmét legnagyobb reneszánsz költőnk életművére. Ehhez az évfordulós beszédmódhoz csatlakozott az a Balassi Bálint és Gyöngyösi István munkásságáról rendezett pozsonyi konferencia, melyet a Comenius Egyetem Magyar Tanszékéhez kötődő Szenczi Molnár Albert Alapítvány és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete szervezett, a szlovák kulturális minisztérium anyagi támogatásával és a Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága hozzájárulásával.

A konferencia legfőbb különlegessége az volt, hogy a korszak kiemelkedő kutatói immár a teljes évad mintegy összegző tapasztalatával felvértezve léptek a tudományos és az érdeklődő közönség elé. Pozsony érdeme az is, hogy a helyszín különleges volta különleges felszabadultságot is eredményezett, s így a magyarországi szakmai konferenciákhoz képest radikálisabb vagy radikálisabbnak ható gondolatok is megfogalmazódhattak, s ebből kifolyólag irodalomtörténeti felfedezések fül- és szemtanúi lehettek az előadások hallgatói. A konferencia címe egy Rimay-verssor volt: „Vagy Syren, vagy Circe, vagy Magyar Amphion”: s valóban, ahogy a tanácskozás szervezője, Csehy Zoltán is hangsúlyozta, Balassi szirénként csábít el verseivel, Circeként ejt rabul és bűvöl meg, s miképp Amphión lantszóval felépítette a lerombolt Thébát, úgy épített Balassi szinte a semmiből magyar poézist.

A konferenciát Csörsz Rumen István és Sudár Balázs éneke nyitotta meg, Balassi „Ó, nagy kerek kék ég” kezdetű dala hangzott fel. Az első előadó rögtön egy egzotikummal szolgált: a magyarországi török irodalom szakértője, Sudár Balázs Balassi rejtelmes török bejtjeiről beszélt. A bejt szó kétsoros török verset jelent, ám Balassi magyar strófikus verssé alakította a kiválasztott török verssorokat. A kutatást segíti ugyan, hogy az eredeti szövegek fennmaradtak Balassinál, ám a forrásnyelvi szövegeinek fordíthatósága, értelmezhetősége problematikus. Balassi fordítóként számos módszerrel élt, sőt bizonyos török fordításaiba a neolatin költészet hozadékát is belekombinálta, mintegy szintézisbe hozva a két pólust. Sudár revideálta a korábbi fordítást, s elkészítette a bejtek forrásnyelvi változatainak új magyar értelmezéseit. Csörsz Rumen István a Palkó nótájára nótajelzésű Balassi-szöveg strófatörténeti hátterét derítette fel, melynek lényege az volt, hogy Balassi mintegy kiútként az izoszabályos magyar hagyományból új s újabb strófaszerkezeteket lakott be, tett magyarrá. Az előadás elméleti szinten a formai intertextualitás kérdéseit vetette fel, s Sztárai Mihály, Rimay János, a Cantus Catholici vagy a Carmina Burana szintén felvillant az értelmezői horizonton.

Az egyik legjelentősebb Balassi-kutató, Kőszeghy Péter előadása több ponton is módosítja a korábbi Balassi-szakirodalmat: Balassi életrajzai című előadásában határozottan leszámolt az életrajzok radikális összemosásával; hangsúlyozta, hogy el kell különíteni a filológiai biográfiákat, melyeket a pozitivizmus alkotott meg, s inkább a kultuszkutatás felségterületére utalni át a regényköltő irodalomtudomány dimenzióit. Kimutatta, hogy minden tekintetben intézményesült, tankönyvadatokká vált tények milyen látszatpremisszákon alapuló érvrendszereknek köszönhetően kanonizálódtak. Balassinak nem életrajza van, hanem életrajzai: többek közt egy pozitivista, mely a hiteles szerzői életrajzzal próbált azonosulni, mintegy rekonstruálva a szerző kontextushangsúlyos vonatkozásait (történelmi, magánéleti referenciák stb.), és egy strukturalista, mely alapvetően fikciós természetű, hiszen a versekből olvasódott ki. Kőszeghy elbizonytalanította a Balassi–Losonczy Anna szerelem irodalomtörténeti közhelyét is, sőt megmutatta a konstrukció képlékenységét, és sérülékeny pontjain keresztül, érvek rendszerével lényegileg fel is számolta Eckhardt mítoszát, mondván, nagyobb (vagy legalábbis ugyanakkora) valószínűséggel nevezhetjük az Anna-versek ihletőjét a referencialitás szintjén Csoron Annának, mint Losonczy Annának (lám, alighanem új nevet kell megjegyezniük a Balassi szerelmi biográfiája iránt érdeklődőknek).

Seláf Levente összehasonlító verstani vizsgálat során jutott komoly eredményekre, miközben számos, elméleti vonatkozásban is provokatív kérdést felvetett: Naetebus repertóriumát véve alapul, mely az ófrancia strófikus, nem énekelt versek rendszerét tartalmazza, kimutatta, hogy metrum és tematika milyen összefüggéseket eredményezhet a nyugat-európai és a magyar hagyomány kölcsönhatásának tükrében. Balassi kultúrhérosz voltának irodalomtörténeti paradigmája is a verstan összefüggéseiben nyert értelmezést.

Szentmártoni Szabó Géza, a Balassi-kultusz egyik legsokoldalúbb ápolója és ébren tartó tudósa rendkívül színes előadásban fürkészte a hármasságok viszonyát Balassi költészetében, kivált az Ó, nagy kerek kék ég kezdetű költeményre vonatkoztatva. Erasmus Szent Pált követve az embert három részre osztotta: szellem (elme, Istenhez való hasonlóság), lélek (érzések, indulatok), test (hús), s e hármasságok különféle értelmezői dimenziókat nyitnak meg a kerek, kék ég, az újuló föld és a nagy tenger morotvája kapcsán, ráadásul még a Balassi-strófa koncepciója is ezoterikus dimenziókat tételezve értelmeződik újra a hármasságok misztikus rendszerében. Az ülésszakot a Gaudium régi zenei együttes rendkívüli közönségsikert kiváltó koncertje zárta.

A második ülésszakot Balla Gábornak, a Comenius egyetem hallgatójának szavalatai nyitották meg. Bánki Éva, akit tájainkon elsősorban a nagysikerű Esőváros című regényéről ismernek, a provanszál trubadúrhagyomány tükrében ingatta meg azt a tézist, mely Balassit az első magyar trubadúrként ünnepelte. Élvezetes tablót kínált az úgynevezett női dalokról, melyek vizsgálatát soknyelvű szövegkorpuszon végezte el számos aspektusból. Tőzsér Árpád a drámaköltő Balassit méltatta élménycentrikus filológiai esszéjében.

Amedeo Di Francesco (Nápoly) az echós vers két aspektusát vizsgálta: egyrészt manierista eljárásként Balassinál, másrészt az echós vers barokk változatát Gyöngyösi Kemény-eposzában. Balassinál az echó megjelenése irodalmi fikciós játék, mély, emberi indítékokkal, az én víziójának panteisztikus megsokszorozódása: az EGÉSZ osztja az ÉN érzelmi élményét. A Gyöngyösinél megjelenő tömlöc és kőszikla a barokk tipikus jelképei: a Kemény-eposz echós jelenete a labirintus- és az álomjelenet közé illeszkedik, s e három fogalom Gyöngyösi ars poeticáját is illusztrálhatja. Kemény és Echo beszélgetése barátságos, nyájas, szinte testvéri dialógus. Míg Echó a korábbi irodalomban a kétértelműség szinonimája, itt biztonságot adó menedék, a szellem ábrándját visszaadó költői szülemény. Az echó pszichológiai téren a belső beszélgetés kivetülése lesz: a kőszikla a barokk olvasatokban a mindennapi élet szorongásaival, a világ mozgásával szembeni erősséget jelenti, míg Gyöngyösinél nemcsak az ellenállás eszköze, hanem aktív szerepkörbe kerül, a visszhang révén beszélgetőtárssá válik. A pásztordráma igen kedvelt olasz alakzata a magyar költészetben új artikulációkat ölt.

Jankovics József Czobor Mihály és Gyöngyösi István Chariclea-értelmezéséről beszélt, s a Gyöngyösi-féle befejezés jellegzetességeit tárta fel recepciótörténeti nyomvonalon és a kortársi horizont értelmezői tapasztalataival. A rendkívüli, Balassi-rangú elbeszélő költő, Czobor Mihály otthonra találása a magyar irodalomtörténetben és az olvasók polcain már elkezdődött. Jankovics előadása nagyszerű filológiai kalandok sorát demonstrálta: Gyöngyösi Czobor-továbbírásának útját és befogadástörténetét. Gyöngyösi Istvánt, a „textológust” is csak Jankovics előadása révén ismerhettük meg először. Vörös Ottó szintén Gyöngyösi István egy kevéssé közismert művével foglalkozott: a Palinódia egy korabeli kéziratos szövegét fedezte fel az általa kiadott Körmendi kódexben, s elsősorban a kritikai kiadás és az újonnan fellelt szöveg olvasati különbségeire, a nyelvi dimenziók értelmezhetőségének problémáira világított rá.

A tudományos ülésszakok szinte telt ház előtt zajlottak, az előadásokat élénk vita, számos felszólalás tarkította. Balassi Bálint és Gyöngyösi István öröksége mindmáig eleven érték, s legyen szó bármilyen elméleti vagy művészi megközelítésről is, a két költő életműve mindenképp alkalmas arra, hogy releváns kérdezőhorizontokat nyisson meg korunk tudósai és laikus műélvezőik előtt egyaránt. Balassi életművének középpontba állítása mellett még egy érdekes tanulsággal járt a Balassi-év: rekanonizálta Gyöngyösit, a marxista indíttatású irodalomtudomány értékrendjét felborítva visszaemelte a régi magyar költészet legfényesebb csillagai közé.