A lelki egyensúly alapja

Érettség jeligére: „23 éves főiskolás lány vagyok. Négy éve járok egy fiúval, aki már befejezte az egyetemet, most katona. Én az idén végzek, és úgy terveztük, hogy összeházasodunk. A problémám az, hogy túlságosan éretlennek látom a barátomat. Az intellektusával nincs baj, de a viselkedése néha zavar. Gyakran előfordul, hogy az anyja dönti el, mit csináljunk, vagy ha elhatározunk valamit, azt keresztülhúzza. Jövendőbelim többnyire nehezen dönt, borzasztóan bizonytalan. Nem tudom, rá merjem-e bízni az életemet. Milyen apjuk lesz a gyermekeimnek? Merjek-e bízni benne, vagy sem?

Jogos a kérdése, hiszen a házassághoz érett emberre van szükség, az ember személyisége pedig nem egyidős a korával. A személyiségfejlődés folyamatában átélt megrázkódtatások, negatív élmények ugyanis lelassíthatják, sőt megállíthatják (fixálják) a személyiség éretté válását. Erich Fromm híres amerikai pszichológus az érettséget a következő módon fogalmazza meg: az érett embernek el kell jutnia odáig, hogy ő maga legyen a tulajdon anyja és apja. Hogy meglegyen, mondhatni, az anyai és az apai lelkiismerete. Az anyai lelkiismeret azt mondja: „Nincs az a vétek, nincs az a bűn, mely megfoszthatna a szeretetemtől, a te életed és boldogságod a mindenem.” Az apai lelkiismeret így szól: „Rosszat cselekedtél, a vétked nem maradhat következmények nélkül, és mindenekelőtt meg kell változnod, ha azt akarod, hogy szeresselek.” Az érett ember nem függ többé a külső anya- és apafigurától, hanem belül építette fel őket. Az érett ember egyaránt szeret az anyai és az apai lelkiismeretével, hiába látszik ellentmondani egymásnak a kettő. Ha csak az apai lelkiismeretére hagyatkoznék, kíméletlenné és embertelenné válnék. Ha viszont csak az anyai lelkiismeretére hagyatkoznék, könnyen elvesztené az ítélőképességét, és gátolná önmagát és másokat a fejlődésben. Az anyaközpontú ragaszkodás átalakulása apaközpontúvá, majd a kettő végső szintézise: ez az alapja a lelki egyensúlynak és az érettség megvalósulásának. Javaslom, beszélgessenek a fiújával az Ön aggályairól, és ha szükséges, keressenek fel egy pszichológust.

Dr. Bordás Sándor, klinikai pszichológus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?