Kultúra

A lélek legmélyebb zugaiban

Eddig megjelent köteteinek több mint hétszáz versével internetes felmérés alapján Sohonyai Attila az egyik legolvasottabb kortárs magyar költő. Huszonnyolc éves korában mi lehetne nagyobb elismerés számára? Szerelmes verseit gimnazisták adják kézről kézre, én élvonalbeli színészektől, Stohl Andrástól és Gáti Oszkártól hallottam róla először.
Szabó G. László

2017. június 24. 18:59

Férfiversek című kötetében írja: „Emlékszem, amikor még az udvarlásnak volt divatja, és trendi volt versbe öltöztetni fel az érzelmek meztelenségét…” Na, ebben egyedülálló e – megjelenésében is kivételes – erővel és szenvedéllyel egyaránt telített, a saját szabályai szerint élő költő. Verseivel a lélek legrejtettebb zugaiba költözik be, s olyan érzelmi tükörterembe csalogatja olvasóit, ahol a legtisztább képet kapják magukról.

Kiállhatatlan embernek titulálja magát. Nem túl erős ez az önkritika? Ennyire szigorú önmagával szemben?

Nagyon őszinte és egyenes embernek tartom magam. Engem így neveltek. A világ pedig nem ilyen, ezt elég hamar észrevettem. Van, aki szerint ez védekező mechanizmus is lehet. Nálam inkább az, hogy szeretem előre tudatni, tőlem ezt lehet várni. A nyers őszinteség sokak számára lehet sértő, én mégsem tudok, mégsem akarok más lenni. Ezáltal pedig elég kibírhatatlan vagyok. Rettentő sok rigolyát gyűjtöttem be az elmúlt évek alatt.

A leginkább melyik zavarja?

A türelmetlenségem. Nem kell most, elég tegnap.

Változhat a helyzet?

Próbálok változtatni rajta. Faragom magamat.

Bár még csak huszonkilenc éves, én sokkal érettebbnek látom. Fizikailag is.

Nem nagyon érdekel a korom. Az sem zavarna, ha holnap negyvenévesen kelnék fel. Nem igazán zökkentene ki. Van, aki múlt századi költőnek gondol. Aztán megtudja, hogy élek, és meglepődik, hogy még harminc sem vagyok.

Az arcával, a testével milyen viszonyban van?

Hogy mennyire vagyok igényes a kinézetemre? Pedáns vagyok. A neveltetésemből fakad. A nagyapám csak akkor engedett el otthonról, ha már minden egyes hajszálam a helyén állt, a cipő két nyúlfüle egyforma kellett, hogy legyen. De hogy ki hány pontot ad a tízből a külsőmre, az abszolút hidegen hagy. Nem hiszem, hogy a miatt olvassák a verseimet. Ha csak a megjelenésem tetszene az illetőnek, nem értené a tartalmakat.

Mikor írta az első versét?

Én úgy emlékszem, tizenhat, édesanyám szerint tizennégy éves koromban. Ő azt a pénztárcájában hordozza. A korai verseimet egyébként nem is nagyon tartom verseknek. Döcögnek, billegnek. Mivel pontosan vezetem, összesen hányat írtam, a 172. az, amelyikre azt mondom, hogy talán. A 217-es már vers.

Tizennégy éves korában milyen fiú volt?

Ütni való, de iszonyatosan. És gátlásos, szorongó, önbizalom nélküli. Tizennyolc éves voltam, amikor száznyolcvan fokot fordult velem a világ. Nem tudom, mi váltotta ki. Kicseréltek. Éreztem, hogy jön egy új korszak. Jött is. Huszonnégy-huszonöt éves koromtól vagyok az, aki most vagyok.

Férfiversek című kötetében több helyen is a sötétebb színek dominálnak.

Volt egy depressziós időszakom 2015 végén. Ez érezhető a sorok között. Rám nagyon nagy hatással van minden. Verseim nyolcvan-kilencven százaléka úgy születik, hogy meglátok egy embert, beugrik róla két sor, és azt felírom. A felkeléstől a lefekvés pillanatáig valóságos érzelmi átjáróház vagyok. Nappal megragadnak bennem a dolgok, estére elfoszlanak, de azért foglalkoztatnak. Vannak gondolatok, amelyek miatt egész héten képes vagyok bosszankodni. S ha ezek összerakodnak, kezdődik a depressziós időszak.

Állítása szerint nem igazán írja bele magát a verseibe. Legalábbis nem mindig. Új kötete erotikus költemények sorozata. Azokban sem tárulkozik ki? Hová nyúl, ha nem önmagába?

Én úgy gondolom, mindannyiunkban lakozik egy állat, ami vagy előjön életünk bizonyos szakaszaiban, vagy nem, vagy elpusztul. A pozitív szörny. Bennem ez ötven-ötven százalékban van jelen. Ott a normális állat, és ott a másik, amelyik teljes dúvadsággal létezik. Nem fojtja el magában azt, ami benne van. Nem szab határt annak, mit lehet és mit nem.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"279886","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Gátlástalan?

Az. De nem pejoratív értelemben. Erotikus verseket tabuk nélkül írjon az ember. Új kötetembe beválogattam nagyon vad érzelmiségű, sőt vulgáris verseket is, de azok ellentéteit is. Lágyakat, szemérmeseket. Sokrétűen taglaltam. Van két-három olyan vers is, ami a skizofrénia jeleire utal. Ezen én is meglepődtem, mert nem vagyok skizofrén. Csak olyan kettősséget visz a vers az elejétől a végéig, hogy a skizofrénia alaptüneteit hordozza.

Kisregényt vagy novellát írni nem fog?

Egyszer elkezdtem egy regényt. A 22. oldalig jutottam el. Abszolút depressziós állapotban írtam, de ezt sem úgy kell elképzelni, hogy felvágtam az ereimet, csak mélyen magam alatt voltam. A mélypontokkal egyébként nincs bajom. Sokkal többet tanulok belőlük, mint abból, amikor minden rendben van. Ha boldog vagyok, nincs ihletem. Eltompít a boldogság. Nem jut eszembe, hogy írjak, ha jól érzem magam.

Kordában kell tartania a boldogságát, hogy költő lehessen?

Nem, azt azért nem mondanám. Kiegyensúlyozott kapcsolatban élek. Az eddigi kapcsolataim közül ez a legharmonikusabb. A mindennapok úgyis gondokkal járnak. Nehéz balansz. A barátnőm így szeret. Szorong a költő srác, hogy mit kellene írni. Közben elvan a maga kis világában.

Visszatérve a regényre: mi volt az oka, hogy nem folytatta?

Annyira beleírtam magam, hogy az borzalmas. Azért nem tudtam folytatni. Kitaláltam egy lélektani regényt, és kevés voltam hozzá. Azt akartam kibontani, mennyire rossz a világ. Regénnyel foglalkozni egyébként teljesen más, mint versekkel. Kell írni háromszáz oldalt, de lehet hatszázat is. Ehhez viszont naponta le kell ülni, és órákig írni, ami nekem nem megy a türelmetlenségem okán. Akkora királynak meg nem is tartom magam, hogy elsőre remek regényt írjak. Ha meg nem megy, akkor minek? Hogy összedőljön a homokvár? Másrészt a versekben röviden, tömören rögtön el lehet mondani azt, ami van.

Napi trafik című kötetében tragikomikus történeteket fogott prózára.

Volt már ilyen nem egy költő estében. Előbb a magánoldalamon jelentek meg, az olvasók biztatására aztán kiadtam őket. De a guta ütött volna meg, ha eladásban túlszárnyalják a verseimet.

Médiakommunikációs szakon végzett, riporterként állt kamera előtt, de dolgozott segédmunkásként három műszakban egy kábelgyártó cégnél, volt edényárus, biztosítási tanácsadó, dohánybolti eladó… most éppen mi?

Költő, főállásban. Nagyon nehéz kenyér. A megélhetés szempontjából egyszer fent, máskor lent. Mazochizmus ez is, de szeretem.

Bizonyára vannak versei, amelyeket napokig írt, mások hamarabb megszülettek.

A versírást nem lehet rőfre mérni. De ha elkezdem, legyen akármilyen nehéz is, két-három napon belül befejezem. Ha ideges vagyok, frusztrált, napokig nem írok. Elszáll az agyam. Dühöngök. Tajtékzom.

S olyankor szokott kiállhatatlan lenni?

Akkor pont nem vagyok az.

Szelíd?

Az sem. A sorozatkáromkodások órája jön. De nem úgy, hogy a másikat megbántom. Csak mondom a magamét. Kiordibálom magamat, aztán együtt nevetünk a párommal.

Van vers, amelyet évek óta hordoz magában, és még mindig csak körvonalaiban látja?

A legfontosabb témaköreim alapköveit már leraktam, de a kitöltésük még bőven hiányos.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"279885","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Most és azonnal, El kell lökjelek magamtól, Csak legyél ott… ezek nagyon erős alapkövek. Vagy a Ha nőt szeretsz.

Ez utóbbit a trafikban írtam. Akkor éppen ott dolgoztam. Lekönyököltem a pénztárgép mellé, és elkezdtem írni. Éreztem, ez jó lesz. Közben jöttek a vevők, kiszolgáltam őket, és írtam tovább. De alighogy belemerültem, már jött is a következő. Volt, hogy felhívtam a főnökömet, hogy ez így nem megy, örökké megzavar valaki. Nevetett. Van olyan mappám is, amelybe a félig megírt, befejezetlen verseimet mentem el. Egyszer csak arra kutatok, és látom, hogy milyen jó, aztán folytatom. Nagy százalékban nem a saját dolgaim ihletnek meg, hanem a hatások. Látok valamit, ami megragad az agyamban.

Van olyan szakasza a napnak, amikor a legjobban megy az írás?

Az esték a favoritok. Telefonba jegyzetelni nagyon utálok. Pici betűk, hangyafoci, nem szeretem. Ha bevillan valami a fejembe, a cím, vagy az első két mondat, rögtön felírom. Vagy az utolsó két sor. Azt lejegyzem és már két hét múlva is tudom folytatni. Ha nem, akkor az annyi volt. Elfelejtődik. Már nem is foglalkozom vele. Mostanában előfordul, hogy három egymás utáni napon írok meg egy verset, de volt már olyan is, hogy egy napon írtam meg hármat. Aztán kifogyok. Kell a feltöltődés. Az inspiráció. Az ember nemcsak kérgesedik, változik is az évek során. De az alapkövek, az őszinteség, az egyenesség ugyanaz.

Ötvennyolc évesen milyen költő szeretne lenni?

Fiatal, aki megél a költészetéből. És örülnék annak is, ha majd szaktekintélynek tartanának. S hogy elterjedtebbek legyenek a versek, köztük az enyéim is.

Önnek ajánljuk

Az EB büntetné Szlovákiát egy régi kartell miatt

Algériára új aranykor köszönthet

Čaputová: Nem megfelelő a fegyelmi bíróságok állapota

Frissítve

Elkezdődött Kočner és Rusko bírósági pere

Hyballa + Jedlička + Kalmár = 3 pont

Drága gyógyszerekért fizetünk fölöslegesen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?