A kozmikus szeretet képei

Bucsi Réka Symphony No. 42 diplomamunkájával két évvel ezelőtt váratlan és nagy sikert aratott Berlinben, a remek start után körbejárta a világ fesztiváljait, meghívták a Sundance-re és felkerült az Oscar-esélyesek tízes listájára is animációs rövidfilm kategóriában. A rövid, szellemes gegek sorozatából álló alkotás az ember, a természet és a modernitás abszurd kapcsolatát járta körbe. A Symphony No. 42 jó példája annak, mire képes ma az animáció műfaja: a közvélekedéssel ellentétben jóval több gyerekeknek szánt, könnyen értelmezhető rajzfilmnél. Bucsi Réka nem hagyományos elbeszélésmódot követ, a nézőt inkább rendhagyó, érzéki útra hívja, különös, képzeletbeli világokba. Bucsi új filmje, melynek ezen a héten tartották a világpremierjét a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, ambiciózus vállalkozás. A 14 perces alkotás egységes narratívát teremt egy gondolat köré, a szerelem és a szeretet mindenki számára ismerős, mégis leírhatatlan érzését jeleníti meg képekkel és hangulatokkal. A Love szerelemi sci-fi, ahogy az alkotója nevezi: a Földhöz hasonló bolygót külső hatás éri, amelynek következtében a lakói – állatok és különleges, emberi tulajdonságokkal is felruházott lények – egymásra találnak. Az első találkozás vonzalmától a kapcsolat kibontakozásán át az elválás utáni magányig – a szerelem más és más megjelenési formái ötletesen, humorral és főleg szívszorítóan kerülnek a vászonra. Kivirágzik a szerelemtől, összenő a szerelmes pár, a másik magával visz egy darabot belőlünk – ilyen átvitt értelemben használt szókapcsolatok öltenek testet ebben a világban, válnak vizuális allegóriává. Felismerésük pedig nemcsak örömet szerez, hanem a saját tapasztalataink továbbgondolását is előhívja. Kizöldül és újjáéled minden, amit megérint a szerelem varázslata, haldoklóból élővé változik a környezet. Aztán a vágyakozás és a szerelem szakasza után beköszönt a magány: az együtt kalandozó, rikítóan piros bundát növesztő párducok a szenvedély kibontakozása után színüket vesztik, az önmaga tükörképében gyönyörködő ló darabjaira hull, cseppfolyóssá válik az egymást felemésztő pár. A szertelen fantáziáról, abszurd világlátásról árulkodó rövid szituációkon túl éppen a színek, formák és kompozíciók kidolgozott játékára érdemes figyelni, s ezek által lehet inkább átélni, mint megérteni a filmet. Az pedig megelőlegezhető: Bucsi Réka új munkája minden bizonnyal ismét szép nemzetközi sikereket fog elérni a filmfesztiválokon. Bartal Dóra