A kormány megmenthetné a kiadókat

<p>A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének 3 milliárd forintos állami segítségre lenne szüksége az Alexandra könyvbirodalom csődje miatt válságba került piac megmentéséhez. Az Orbán-kormány azonban nem sieti el a döntést, a szervezet máig nem kapott választ arra a javaslatcsomagra, amelyet hetekkel ezelőtt fogalmazott meg. Kocsis András Sándorral, az MKKE elnökével beszélgettünk a kilátásokról.</p>

Ez egy meglehetősen bonyolult modell, amelynek lényege, hogy a bedőlt Alexandra kereskedelmi partnerei komoly összeggel tartoznak a könyvkiadóknak. Lát kiutat ebből a helyzetből?

A két főszereplő a Könyvbazár nevű nagykereskedelmi cég és a Rainbow Kft. kiskereskedelmi vállalat, amely 56 könyvesboltot működtetett. Januárban Matyi Dezső tulajdonos bejelentette az Alexandra fizetésképtelenségét, ami azt jelenti, hogy 2,5–3 milliárd forint látszik elveszni. Ez a magyar kiadói piacon iszonyatos összeg, és sok kisebb kiadót hoz nehéz helyzetbe, illetve lehetetlenít el. Már akkor megfogalmaztunk néhány javaslatot, amelyekre elutasító választ kaptunk. Ezek után összeállítottam egy hatpontos rövid- és középtávú javaslat-csomagot, amelyet elküldtem Orbán Viktor miniszterelnöknek. Egy hónap múlva azt a választ kaptam, hogy az ügyet továbbították Varga Mihály pénzügyminiszterhez. Azóta semmi nem történt.

Tehát továbbra sem tudni, mi lesz a könyvkiadók kintlevőségeivel?

Sajnos nem. Daniel Kehlmann világhírű német író azt nyilatkozta, hogy a magyar irodalom a világ élvonalában van. Szerinte ha egy 10 milliós ország ennyi kiváló írót tud kitermelni, akkor bizony a világirodalom egyik központja Magyarország. Ez egy közös kulturális kincsünk, itt nincs jobb- és baloldal. Úgy vélem, ennek a kincsnek a megmentése stratégiai feladat. Mi soha nem leszünk a vas és acél országa, sem mezőgazdasági nagyhatalom, viszont olyan tudományos és kulturális potenciállal rendelkezünk, amire nagyon vigyáznunk kellene. Ezt az igyekezetet sajnos nem látom.

Hárommilliárd forint bagatell összegnek tűnik a stadionok építésének költségeihez, illetve más nagyszabású állami beruházáshoz képest…

Szerintem is inkább gesztusértékű segítség lenne, ha az Állami Követeléskezelő Részvénytársaság felvásárolná a kiadók követeléseit. Hiszen egy jogi személy nagyságrendekkel több eséllyel tud megjelenni a felszámolásban, mint hétszáz beszállító. El tudja képzelni, hogy hétszáz kisebb-nagyobb cég bármit is visszaszerezhet a kintlevőségeiből?

Milyen indokkal utasította el az állam az önök első javaslatát?

Azzal, hogy az EU-normatívák nem engedik az ilyen jellegű támogatást. Ami abszolút nem így van, hiszen ez nem támogatás, hanem egy piaci tranzakció. Arról is vitázunk a kormánnyal, hogy a nyomdából kijövő könyv vajon termék-e avagy szolgáltatás. A kormány szerint szolgáltatás, amit nem lehet levonni az iparűzési adóalapból. Ez európai viszonylatban is példátlan, sehol nem minősül szolgáltatásnak a könyv. A másik problémát a társasági adó jelenti. Jelen pillanatban a kiemelt látványsportok, a film és a színházak fogadhatnak el pénzt vállalkozásoktól. Megkérdeztem, hogy a könyv miért nem tartozik ebbe a kategóriába? Azt a választ kaptam egy kormánytisztviselőtől, hogy a könyv az üzleti élet része. Hát a színház és a film vajon mi? A focicsapat vajon nem üzleti vállalkozás? Szerintem abszolút politikai döntés kérdése, hogy kit akarnak támogatni, és kit nem.

Tételezzük fel a legrosszabbat, azt, hogy továbbra sem történik semmi. Ez esetben mi várható?

Az, hogy több kiadó erősen redukálni kényszerül a tevékenységét, illetve többen tönkre fognak menni. Ezt az irgalmatlan mennyiségű kieső forgóeszközt ugyanis nem lehet pótolni. Egy évet adok ennek a folyamatnak, ennyi idő alatt talán konszolidálni tudja magát a magyar könyvszakma. És szerintem év végére elkerülhetetlen lesz 4–5 milliárd forintos forgalmi veszteség.

A magyar állam mindeközben horribilis összegekkel támogat bizonyos projekteket, például a Nemzeti Könyvtár sorozatot, vagy az Arany-emlékév kapcsán megjelenő kötetet, amelyre a szlovákiai Méry Ratio kiadó kapott támogatást. Erről mi a véleményük?

Szerintünk a versenytörvénybe, a vállalkozás szabadságának elvébe ütközik, hogy az állam beleavatkozik a tisztán piaci szabályok szerint működő magyarországi könyvkiadás rendszerébe. Az ön által említett könyvsorozat 380 millió forinttal való támogatása számomra felfoghatatlan. A másik egy kétezer példányban megjelenő, 40 millióval támogatott kötet. Ugyancsak a Méry Ratio fogja megkapni azt a 140 milliós állami támogatást, amelyből Arany Toldiját adják ki díszkötésben, Jankovics Marcell illusztrációival. Nem akarok összegekkel dobálózni, de viszonylag pontosan meg tudom mondani, mennyibe kerül 140 ezer példány kiadása. Az az összeg köszönőviszonyban sincs a kötetre megítélt, példátlanul magas támogatással. És persze azt is helytelennek tartom, hogy a kormány pályázat nélkül jelölt ki egy kiadót erre a feladatra. A kiadó ez esetben semmilyen piaci kockázatot nem visel, hiszen a kötetet minden Kárpát-medencei érettségiző megkapja. Miközben az összes többi kiadó bizományos értékesítési formában kénytelen tevékenykedni, komoly finanszírozási kockázattal.

Hány kiadó működik ma Magyarországon?

Nehéz megmondani. Tizenöt nagyobb kiadó jegyzi a forgalom ötven százalékát, de összesen több száz kisebb-nagyobb kiadóról, családi vállalkozásról beszélhetünk. Ezek kerültek a legkomolyabb veszélyhelyzetbe. Ha az állam nem lép, bedőlnek. Hitellel nem tudják finanszírozni az elkövetkező időszakot, mert ha mínuszba kerül a mérlegük az előre leírt éves veszteség miatt, akkor nem kapnak banki hitelt. A kis kiadóknak ugyanis általában nincs ingatlanvagyonuk. A könyvkészletet pedig nem fogadja el fedezetként a bank. Az erősek tehát erősebbek lesznek, a gyengék gyengébbek. Maga a szakma túléli ezt a válságot, de vérzik a szívem, mert adott esetben konkurens kiadók mehetnek tönkre. Ha egy kiadó azért dől be, mert nem dolgozik jól, azt mondom: ilyen a piac. De ha azért kénytelen lehúzni a redőnyt, mert valakik eltüntették a pénzüket, az bizony nincs rendben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?