A kannibálszörnyek támadása

Még csak most jutott el hozzánk a 2005-ben készült, Amerikában 2006 szeptemberében bemutatott horror, A dög. A „még csak” nem méltatlankodást akar kifejezni, és nem is a sajnálatot, hogy ennyit kellett rá várnunk. Hanem, hogy ha már enynyi ideig kibírtuk, kibírtuk volna tovább is.

A nem horrorfalók nem sokat veszítettek volna vele, ha egyáltalán nem kerül a hazai mozik műsorára. A horrorfanatikusok és horrorortodoxok, valamint a vérszomjas ínyencek viszont bizonyára mind a tíz véres ujjukat megnyalják majd utána, de ők vannak kevesebben.

Ben Affleck és Matt Damon produkciós irodája segítette életre a filmet – ez az egyetlen vonzó benne; úgy általános nézői viszonylatban ez lehet a csali, hiszen a két „srác” színészként is nagyot dobbantott az 1997-es Good Will Hunting című filmben, ám különösen forgatókönyvíróként ütöttek óriásit, hiszen megkapták a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat. Ilyen hangos indulás után természetes, hogy megkülönböztetett figyelemmel kísérjük a szinte elválaszthatatlan páros pályáját. Valamelyest érthető, hogy segítették ezt a produkciót: elsőfilmes a rendező, John Gulager, fiatal pályakezdők a forgatókönyvírók, Marcus Dunstan és Patrick Melton. Affleckéknek minden reményük meglehetett ahhoz, hogy az ifjú alkotógárda új színnel tölti meg (stílusosan: új vérrel tölti fel) a műfajt. Folyik is a vér gazdagon, de hogy mennyire új ez a vér? A műfajtól ösztönösen menekülő nézőként megítélve, van benne új vér mindenképpen.

Egy kopott, füstös és félhomályos vagy inkább teljesen homályos bárban összegyűlnek mindenféle különc emberkék. S miközben javában biliárdoznak, isznak, fogyasztanak és szívják a füvet, hirtelen kicsapódik az ajtó, beállít egy riadt férfi egy kannibálszörny levágott fejrészével, és figyelmeztet, reteszeljenek, zárjanak be minden ajtót-ablakot és rést, mert támadásra készülnek a kannibálszörnyek. A véletlenszerűen verbuválódott kis csapat el is zárja magát hermetikusan a külvilágtól, s bár hitetlenkedve, mégis rettegve-rémüldözve várják a szörnyeket, mint a Hitchcock-filmben a madarakat. Csőre töltött puskákkal, bajonettekkel, hirtelenjében eszkábált bökő-ölő-szúrószerszámokkal készülnek a szörnyek elleni bevetésre. Jönnek is az amorf, ragacsosan nyúlékony kannibálok, s megkezdődik a mészárlás, az emberhús-bedarálás, a bélkitépés, az izomlerágás, mindez megspékelve egy kis amorf kannibálszexszel, amelynek befejeztével, vagyis az orgazmus elérésével azonnal kipottyan a kannibálmamából a kicsinye. S dől-fröcsköl a vér, meg mindenféle gusztustalan váladék: a gyomortartalom-ürítés már szinte meg se rendít, nem úgy az a nagymennyiségű ragacsos és ocsmány állagú kannibálkocsonya, amellyel a szörnyek támadnak, s amelytől varasodni, kukacosodni és rothadni kezd az ember, akit befecskendeznek vele. A pusztuló bárban van is riadalom, amelyet olyan tömény ostoba női sikongatás kísér, hogy azt sérülés nélkül nem bírja a dobhártya. Nemkülönben idegtépő a zene, az a sátáni metáltombolás, amelyet a támadások alá kevernek.

Félelmet, rettegést nem igazán kelt ez a horror, mert ahhoz túl valószerűtlen az alaphelyzet, ám annál nagyobb undort és hangzavar-utálatot vált ki. Nem beszélve a klausztrofóbiáról meg a sötétségallergiáról, mivelhogy a film másfél órája a természetes fénytől elzárt bárban játszódik. Annyira nem bevilágított kockákon, hogy alig valamit látunk az emberzabálás részleteiből – persze szerencsére.

Ha új vérről beszélünk A döggel kapcsolatban, az nagymértékben a vágónak, Kirk M. Morrinak köszönhető. (Gazdag tapasztalata van, hiszen eddig csupa horrort vágott – Hellraiser: A pokol démonjai, Mimic 2, Mimic 3, The Hills Have Eyes II.) A vágás külön díjat érdemelne. De az operatőr munkája se kutya. Valójában a vágási és az operatőri megoldások csillapítják a horrorfalók vérszomját. De csak az övékét. Szerintem mindenki más öklendezve otthagyja a filmet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?