<p>Lapunk keddi számában jelent meg<a href="http://ujszo.com/napilap/kultura/2013/05/28/furcsa-dontesek-a-komaromi-…; target="_blank"> Furcsa döntések a komáromi színházban</a> címmel az a hír, mely szerint a színház igazgatója nem újította meg két diplomás színésznő szerződését, miközben meghallgatást hirdetett több szerepre a jövő évadra. </p>
A Jókai Színházban nem akarják fenntartani a „karantént”
Komárom |
Az is a tudomásunkra jutott, hogy a színház pénteki bemutatójában többségben vannak a magyarországi vendégművészek a társulat tagjaihoz képest. Tóth Tibor igazgató és Méhes László főrendező tegnap árnyalta a képet.
Nem ideális szerkezet„Színházunk társulatának szerkezete nem ideális. Amikor a soron következő évad előadásait válogatjuk, azt kell látnunk, hogy majdnem minden darabban van egy, két vagy akár három fiatal, huszonéves lányszerep. Ha azt akarjuk, hogy ez egy egészséges szerkezetű társulat legyen, be kell építenünk fiatalokat, miközben a fenntartó hosszú évek óta nem emelte a színház támogatását. Ezért el kellett gondolkodnunk azon, hogy nem hosszabbítjuk meg egyesek szerződését. Úgy teremtjük meg az értékes munka garanciáját, hogy olyan embereket hívunk rendezni a Jókai Színházba, akik Magyarországon és máshol is keresettek, illetve akiket a társulat is elfogad. Ezek a rendezők választják ki a legfontosabb négy-öt szereplőt az adott előadásba, azaz ők szabják meg, kikkel szeretnének dolgozni” – mondta lapunknak Méhes László, aki szerint a két említett két színésznő rendszeres szerepeltetése évek óta problémát okozott, mivel a rendezők „nem kérték” őket. Kik az érintettek?Egyikük, Szabó Szvrcsek Anita a főrendező szerint a jövő évadban két főszerepet is játszik majd, ám mivel az éves szerződés feltétele, hogy az illető legalább három darabban szerepeljen, a színház kénytelen vendégként szerepeltetni őt. Méhes elismeri, hogy ez a döntés fájdalmas, és nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Szabó Szvrcsek Anita a jövőben ismét éves szerződést kap a színházban. Talán kevesen tudják, hogy a társulat tagjai nincsenek állandó munkaviszonyban, évente hosszabbítják meg a szerződésüket. Idén egy másik diplomás színésznő, Molnár Xénia is „gondot okozott”. Tóth Tibor igazgató szerint hosszabb ideje nem tudtak alkatának és karakterének megfelelő szerepet találni számára az előadásokban, és mivel a jövő évadban több zenés darabot tűz műsorára a színház, elsősorban jó hangú és tánctudású művészek iránt lesz igény. Tóth Tibor megerősítette a lapunkban megjelent információt, mely szerint Molnár Xéniának egy súgói állást ajánlottak fel. Az igazgató ezt a tényt azzal egészítette ki, hogy a színésznőnek a jövő évad két előadásában kisebb szerepet is kínált, ezért anyagilag nem járna rosszabbul, mintha minden maradna a régiben. Méhes László az ő esetében is ígéretet tett arra, hogy ha a jövőben akad neki való szerep, státusza is megváltozhat a színháznál. Magyarországi „vendégmunkások”Lapunk azon kérdésére, hogy miért hívtak a színház új bemutatójába annyi magyarországi vendégművészt, a főrendező (a Made in Hungária című zenés darab rendezője) azt a választ adta, hogy a táncosok nem számítanak vendégművészeknek, mivel legtöbbjük középiskolás korú, a budapesti Madách Musical Tánciskola növendékei, akik nem „sztárgázsiért” dolgoznak. Kilenc magyarországi színész is játszik az előadásban, de nem kaptak fontosabb szerepeket, mint komáromi kollégáik. A Fenyő Miklós közreműködésével színpadra kerülő zenés produkció iránt egyébként nagy az érdeklődés, elővételben olyan sok jegy elkelt rá, hogy Tóth Tibor szerint anyagilag is sikeres lesz. A díszletet és a jelmezeket a budapesti József Attila Színház adta kölcsön, ahol 2001-ben szintén Méhes László rendezte ezt a darabot. Egy a színházA főrendező fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az országhatárok figyelembe vétele nélkül gondolkodik a színházról, és szereposztáskor sem régiókban gondolkodik. „Úgy érzem, a felvidéki magyarság egyes képviselői azt sugallják, hogy nem helyes, ha egységként kezeljük a szakmát. Hogy ragaszkodjunk ehhez a territóriumhoz, ne nyissuk meg a piacot, tartsuk fenn a karantént.” Méhes idézte Halász János, a kultúráért felelős magyar államtitkár szavait, aki egy konferencián úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy elfelejtsük a határon túli színház meghatározást, és magyar színházról, magyar alkotókról beszéljünk.Tóth Tibor hozzátette, hogy az első körben mindig a társulat tagjaiban, illetve itteni művészekben gondolkodnak, csak hézagpótlásként hívnak magyarországi színészeket.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.06.
Hatalmi harc a tündértársadalomban
2024. 10.29.
Tündér Lala Komáromba tart
2024. 10.13.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.