A holnap rövid története

A Homo Deus – A holnap rövid története minden szempontból folytatásnak is tekinthető, hiszen középpontjában – egyszerre történelmi, társadalmi, kulturális, biológiai stb. konstrukcióként – az ember áll. A könyv végigkalauzol azon a kacskaringós és kalandos úton, amely során a Homo sapiens elindult, hogy Homo deusszá váljon.

Az isteni pozíció elfoglalása együtt jár majd a mindentudás és a halhatatlanság elérésére törekvéssel; az éhezés, a járványok és a háború felett aratott győzelmek mámora új célok elérésére sarkallja az emberiséget. A várható élettartam fokozatosan növekszik, a gén- és nanotechnológiai fejlesztések és beavatkozások korábban elképzelhetetlen távlatokat nyitnak meg. A következő célhoz, a tartós boldogság eléréséhez a biokémiai ismeretek gyarapodása vezethet el, a kellemes érzetek kiváltása is szabályozható. Ez a projekt alaposan átszabja az embert, ugyanis az evolúció folyamán nem a permanens boldogság keresése volt az egyik fő cél. A biológiai tervezés és kiborggá válás, valamint a rapid technológiai átalakulás a Homo sapiens eltűnését eredményezi.

A könyv három nagy része világosan mutatja a megtett utat: a Homo sapiens meghódítja a világot, értelmet ad a világnak és elveszíti az irányítást. Az elmúlt 70 000 év alatt az ember teljesen megváltoztatta a bolygó ökoszisztémáját, uralma alá hajtotta a flórát és a faunát. Csak a sapiens képes „interszubjektív jelentéshálót” szőni, olyan entitásokkal, melyek a képzeletében léteznek. A kognitív forradalom elősegítette a történetmesélést; az írás feltalálása pedig a hálózatosodás és a szervezettség kereteit teremtette meg. Az értelemadás egyik legfontosabb állomása a modernitás. Az ember többé nem elszenvedője az eseményeknek, nem egy hatalmas, isteni terv része. Az emberbe és a jövőbe vetett hit hozta el, hogy a tudományos haladás és a gazdasági növekedés összeforrt. Az új világkép kialakulását a humanista forradalom szállította azzal, hogy az embert állította a középpontba.

A tudomány a 21. században – írja Harari – szertefoszlatja azt a liberális meggyőződést, hogy létezne szabad akarat és individualitás. Az organizmus, az ember is különböző algoritmusok összessége, nincs lényegisége vagy belső magja. A nagy adatmennyiséggel és algoritmusokkal dolgozó technoóriások, a Google vagy a Facebook már most pontosabban meg tudják ítélni egy ember személyiségét, döntéseit vagy politikai preferenciáit, mint a barátai, az élettársa vagy ő maga. A közeljövő egyik legfontosabb kérdése az lesz, mit tegyünk akkor, ha az intelligens, tudattalan algoritmusok majdnem mindenben jobbak nálunk. Az élet több területén, így a munkaerőpiacon is, az algoritmikus gyors terjeszkedés már megkezdődött.

Egy új technovallás, a dataizmus nem az emberi vágyak, akaratok és tapasztalatok világára épít, hanem az információt imádja. Az információáramlás, az adatgyűjtés és -feldolgozás korában vajon kihez kerül a hatalom? Mi történik, ha az emberiség „egyetlen adatfeldolgozó rendszerré” áll össze, és az emberi tapasztalatok, érzelmek adathalmazokra és -mintázatokra cserélődnek? A szerzőtől távol áll, hogy próféciákat fogalmazzon meg vagy kinyilatkoztasson, egyértelmű állásfoglalást sem találunk a jövővel kapcsolatban; sok helyen azonban mégsem tudja elrejteni pesszimizmusát. Az utolsó lapon azt írja: „Régen a hatalom az adatokhoz való hozzáférést jelentette. Ma a hatalom annak a tudása, hogy mire ne figyeljünk.” Nos, Hararira továbbra is figyeljünk, akkor is, ha több pontban nem értünk vele egyet. Párbeszédet folytatni vele ugyanis intellektuális csemege.

Yuval Noah Harari: Homo Deus – A holnap rövid története. Fordította: Torma Péter. Animus Kiadó, Budapest, 2017. 368 oldal.