A hétköznapi őrült leleplezése

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Május 31-ig övé a Kisoldalon álló négyszintes szórakoztatópalota, a Malostránská beseda legfelső emelete, vagyis a padlástér, ahol szinte mindent felvonultat alkotói műhelye elmaradhatatlan díszletelemeiből és kellékeiből. Csak épp a kopott, mállott, salétromfoltos falát nem hozhatta el, de van a helyszínen egy ugyanolyan vászon, amely előtt bárki lefényképezkedhet vagy bárkiről képet készíthet. S ha még ahhoz is van kedve, hogy a fotót elküldje az ott megadott címre, akkor benevezett egy „házi versenyre”, amelynek győztesét maga a nyolcvanadik éve előtt álló, de még mindig fickós küllemű mester nevezi meg.

Saudek színházában

Ilyen sem volt még, mondhatnánk, legalábbis nem Saudek udvarában, ám ami még ennél is csalogatóbb, az a címben szereplő leleplezés. Ki leplez le vajon kit vagy mit? – töpreng a kíváncsi látogató, de amint belép a terembe, azonnal rájön, hogy nagy csodára nem várhat. Néhány világot látott fotó, pár kiszínezett fénykép és azok a tárgyak, rekvizitumok, amelyek Saudek stílusjegyét alkotják. Van belőlük vagy két tucat, de ismerjük valamennyit. Kopott szőnyegeit, régi takaróit, a bőrkanapét, az öblös fotelt, a vodkásüveget, a babákat, az élettelen virágcsokrokat, a kecses pezsgőspoharakat, a kalapokat, a gyöngyből fűzött nyakláncokat, a tükröket, a kést, a pisztolyt, a bilincset, a kötelet, a lángoló szablyát.

Saudek most is játszik velünk. Évtizedek óta jól működő színházába csalogat, ahol ugyanúgy térdre kényszerít bennünket (képeivel talán még gyóntatni is képes), mint a kiállítás plakátján, A nagy odaadás című fotóján egy láthatatlan férfinak behódoló érzéki szőkeséget, aki alázatosan csókol kezet (talán titkos) szerelmének. Humor és pátosz, irónia és erotika, cinizmus és hedonizmus keveredik a képeken, ott állunk a születés és a halál előszobájában, a szerelem és a gyűlölet szűk mezsgyéjén, az őszinteség és a képmutatás partján, a serdülőkor és az öregkor küszöbén. Bájos gyerekek, rubensi idomú nők, acéltestű férfiak között egy időtlen, ám felettébb színes, nem egyszer buja, dekadens vagy éppen fájó, lehangoló, lepusztult világban. Kávézó, étterem, sőt zenei klub is van a kisoldali házban, délutánonként szól a dzsessz, este a rock, így aki a kiállítás után hirtelen megéhezik vagy megszomjazik, netán szórakozni vágyik, akár késő éjjelig is maradhat a nemrég felújított palotában.

Az igazi kitárulkozás

Annak pedig, aki még többet akar tudni a szerethetően excentrikus és kedvesen exhibicionista alkotóról, s úgy érzi, még az itt kiállított levelei, titkos vallomásai sem engedtek teljes betekintést izgalmas életébe, ajánlom figyelmébe Irena Pavlásková most készülő játékfilmjét, A fotográfust, amelynek hőse a Művészet és az irodalom lovagja címmel Párizsban kitüntetett Jan Saudek. Vagyis a csillapíthatatlan vágyú szerető, a zabolázatlan férj, a sokgyermekes apa, de mindenekelőtt a világszerte tisztelt művész, akiről eddig csupán dokumentumfilmek születtek.

A film forgatókönyvét Irena Pavlásková és Jan Saudek közösen írta, és a forgatásról kiszivárgó hírek szerint ez lesz a nagy leleplezés, itt tárulkozik ki igazán a hatalmas keblek, a széles tomporok, az izgató női ölek nagy étvágyú hőse, megszállott kalandora.

„Mindent bevállalok, ami megtörtént velem – állítja a művész –, nem titkolóztam a forgatókönyv megírása során. A szenvedély, a siker, a szerelem ugyanúgy szerepet kapott a történetben, mint az elutasítás, az árulás és a magány. Lesz benne humor és erotika is bőven, hiszen ez is, az is komoly mozgatórugója volt az életemnek, és még ma is az, mert még nem haltam meg.”

„Bizarr, eleven és lenyűgöző világot kell megteremtenem a kamera előtt – vélekedik Irena Pavlásková –, hiszen Saudek világa nagyon is szuggesztív világ, s aki csak egyszer, egyetlenegyszer a részese lehetett, annak örökre emlékezetes marad.” A címszerepet a külföldi produkciókban is kiemelkedő szerepeket játszó Karel Roden kapta, aki Saudek szerint remek választás a rendezőnő részéről. „Én csak egy hétköznapi őrült vagyok, de Roden úr majd úgy formál meg a filmben, mintha született Dosztojevszkij-hős lennék” – így a fotográfus. Az ösztönök vezérelte Dmitrij, az ész, a szellem uralta Ivan vagy a szent és tiszta Aljosa? Vajon kire gondol a művész? A három testvér közül melyik Karamazovra?