A háromszög meleg csúcsa

Alkotója ugyanis, a québeci Xavier Dolan még mindig szemtelenül fiatal. Huszonegy éves létére pedig nemcsak bátor – elképesztően tehetséges is. Méghozzá több síkon. Író, producer és még színész is amellett, hogy rendez. Négyévesen állt először kamera előtt, előbb reklámokban és tévésorozatokban, majd mozifilmekben kapott szerepet. Azon ritka kivételek egyike, aki vele született tehetségét nem engedte elkoptatni, inkább tovább fejlesztette. Így hívta fel magára a nemzetközi sajtó figyelmét 2009 nyarán, amikor a cannes-i mezőnyből kimagasodva húszévesen (!) tett „beismerő vallomást” Megöltem anyámat című első nagyjátékfilmjével. Három díjjal a zsebében úgy búcsúzott lelkes francia közönségétől, hogy az önéletrajzi elemekkel átszőtt, intenzív élményt nyújtó intellektuális kamaszmozit a világ legrangosabb fesztiváljaira hívták meg. Egy év leforgása alatt nyert is még vagy harminc jelentős díjat, miközben új filmjén, a Képzelt szerelmeken dolgozott, amelyet nemrég Pozsonyban a Másság fesztiválján is bemutattak.

A Képzelt szerelmek valahol ugyanaz a kategória, mint Tom Ford remeke, az Egy szingli férfi. Itt is, ott is a látvány viszi a finom esztétikai érzékkel felépített, pár mondattal elmesélhető történetet. A látvány, amely alatt elsősorban a kifejezetten szép arcok, vonzó egyéniségek, a gondosan megválasztott, lenyűgöző helyszínek értendők, illetve ezek kompakt egysége, a költőien megkomponált képi világ.

Romantikus melodráma? Poétikus szerelmi vígjáték? Ez is, az is, de még mindig a kilencvenes években oly népszerű tini love storyk műfajából – megkavarva némi nemi identitászavarral.

A szerelmi háromszög egyik csúcsa, Francis (maga Xavier Dolan) ugyanis barátságnál többet érez a váratlanul feltűnt, antik (és angyali) szépségű Nicolas iránt. A gond persze nem az, hogy Nicolashoz Francis barátnője, Marie is erősen vonzódik, hanem hogy az égből pottyant, ártatlan(nak tűnő) fiú mindkettőjükkel kegyetlen játékot űz. Veszedelmes viszonyok 2010-ben. Francis és Marie, akik eddig lelki társak voltak, most hirtelen érzelmi riválisokká válnak. Egymás ellen küzdve vívnak szerelmi csatát közös barátjuk kisajátításáért. Lángoló nagy szerelemről talán szó sem esik a történetben, inkább a test követeli a magáét, semmint a szív. A Képzelt szerelmek, ahogy a cím is jelzi, még csak meg sem közelíti a valós, nagy érzelmeket, az égési sebekkel járó, mindent felforgató, szenvedélyes szerelmet, ez a „megszerzem, hogy megkóstolhassam” izgalmas kis sztorija, amelyet a karakterek remek ütköztetése, a vágyaktól fülledt, sűrű atmoszférájú jelenetek érzékletes felvezetése, a szexuális vonzerő állandó pulzálása tesz érdekessé. Miközben végig sejtjük: a testi szerelem sem Marie és Nicolas, sem Francis és Nicolas között nem fog beteljesülni. Még azon a csodás őszi hétvégén sem, amikor tényleg minden megtörténhetne.

A választás tulajdonképpen végig Nicolas kezében van. Akit láthatóan nem aggaszt, hogy ketten kaparnak érte. Mint „égi tüneményről” ki sem derül, ki iránt érez többet. Sem Marie, sem Francis nem élvez előnyösebb helyzetet nála, az ő vágyai mindkét irányban kifürkészhetetlenek – ha egyáltalán léteznek. Marie erősebb jellem, rajta nem ejt mélyebb sebeket Nicolas „lehet bármi, de nem ígérek semmit” magatartása. Francis láthatóan megszenvedi ezt az érzelmi egy helyben topogást. A történet keretét (ál)interjúk sora adja. Ismeretlen fiatalok dokumentumfilmbe illően mesélnek szerelmi baleseteikről, csalódásaikról, ismétlődő szívzűrjeikről. Igazából ezek a vallomások teszik intenzív hatásúvá a filmet, s természetesen a három főszereplő színészi játéka. Xavier Dolan akkor is hibátlan, amikor a belső vívódását látjuk, Monia Chokri a lány szerepében kitűnően egyensúlyoz a két fiú között. Itt a barátságot igyekszik megőrizni, ott szerelmet remél szívét-lelkét kitárva. A Nicolast megformáló Niels Schneider a vágy elérhetetlen tárgya. Érzelmeiben megfejthetetlen. Szexuálisan bevehetetlen. Nemi identitása beazonosíthatatlan. És mégis, vagy talán éppen ezért harcolni lehet érte. Ezen vagy azon a parton megéltünk már ilyet. Aztán elkönyveltük, mint plátói, egyoldalú vagy éppen képzelt szerelmet. Amit, ha fájt is, valahogy mégis csodaként éltünk meg.

És ilyen Dolan is. Lenyűgöz, pedig csak játszik velünk.