A Habermann-malom áldozatai

Nem kimondottan és kizárólagosan erről szól a film, mégis oly súlyosan érinti, hogy a csehek nem is egyértelműen pozitívan fogadták a filmet.

Ez a hozzáállás azonban nem a film értékére és minőségére utal, hanem csupán ilyen-olyan szájízzel konstatálja, hogy megszületett az első film, amely a cseh történelemnek eme megnyilvánulásához, a kollektív bűn szerinti megtorlás problematikájához mozis utat nyitott. Azaz a szudétanémetek kitelepítését valamilyen formában elsőként vászonra vitte. A „valamilyen formában” azt jelzi, hogy a Herz-film nem részleteiben és politikai-társadalmi összefüggéseiben, nem mélyelemző beleásással, hanem inkább emberi hátterével, vonzataival vázolja a témát, a német–cseh viszonyt, s annak háború utáni kimenetelét (a kitelepítést). A Habermann-malom emberre figyelő film a háború kellős közepéből – felölelve a korszakot egészen 1938-tól 1945-ig – de nem a harcmezőkről. A nácizmus gépezetének egy vegyes összetételű közösségre ható mechanizmusait vetíti elénk egy fronttól távoli észak-morva faluból. Ezek a mechanizmusok lényegében itt sem mások, mint az elődfilmekben (Spielbergnél és Polanskinál, vagy a legutóbb látott Valkűrben), amelyek ezt a témát dolgozzák fel, Herz mégis tud több motívummal – eseménysorral, emberi viszonyulásokkal – újat mondani úgy, hogy az egyes jelenetekbe bele lehet halni. Vagyis tud olyat mutatni még az emberi brutalitásról és elállatiasodásról, meglehetősen drasztikus epizódokban, ami tovább tágítja az eddigi filmalkotásokból megismert határokat, s nem csak azért, mivel a patetikusság érzelmekre ható fegyvere itt is működik.

August Habermann (Mark Waschke) német malom- és fűrésztelep-tulajdonos a cseh lakossággal ugyanolyan jó viszonyt ápol, mint a németekkel. Ez akkor sem változik meg, amikor a náci vezetés Kurt Koslowski (Ben Becker) SS-tiszttel az élen átveszi az uralmat a térségben, s nagy részben kisajátítja a malmot. Habermann németségének azonban van egy „szépséghibába”, hogy apácák által nevelt cseh felesége – bár nyakában a keresztel megkeresztelve keresztényként él – zsidó. Igaz, ez csak az utolsó hónapokban derül ki, de ezzel Koslowski Habermannt sakkban tudja tartani. Oly formában forgatja ki emberi méltóságából, és fordítja őt látszatra a csehek ellen, hogy a végén ő végzi a legtragikusabban a Habermann családból. A tisztogatások során titokzatos körülmények között eltűnik, s nem látjuk felszállni arra a vonatra, amellyel a németeket elhurcolják. Pedig sok áldozattal, nagy áron vásárolta meg több cseh ártatlan ember életét!

A film a fizikai kényszerítéseken és öldöklésen túl árnyalt képet fest a lelki erőszakról, vagy mai szóhasználattal élve, pszichológiai terrorról. Arról, hogyan lehet méltóságából és emberiességéből kifordítani még a legszilárdabb karaktert is. Ember- és karakterpróbáló buktatókkal állítja szembe a film a vidéki-falusi környezetből kiemelt figuráit, akik közül egyesek kiszámítható módon alkalmazkodnak a megváltozott viszonyokhoz, mint Hans Habermann (Wilson Gonzales Ochsenknecht), aki ordas szadizmustól, elvakult gyűlölettől hajtva hajol meg a fasiszta eszmék előtt – az ő filmes figurája több mozgóképből visszaköszön (ami részben azt jelenti, hogy hiteles). Sokkal összetettebb és kevésbé kiszámítható a Habermann család gazdaasszonya, Eliška (Zuzana Kronerová), aki majdnem mindvégig pozitív karakterként megszabadító lélekként sugároz energiákat a történetbe. De hogy ne sablonfiguraként, a mesebeli jó megtestesítőjeként lépjen ki a sztoriból (mert hiteltelen lenne), olyan váratlan fordulattal lepi meg a nézőt, ami önmagában egy életregényt asszociál, egy teljes sorsot fed fel. Kitűnő színészek (Hannah Herzsprung, Karel Roden, Jan Hrušínský, Oldřich Kaiser, Andrej Hryc) építenek további súlyos karaktereket a filmben. Általuk formálódik kerekké az a történelmi drámaiság, amely eddig is jeles művekkel íródott be a filmtörténetbe.

„Azért is forgattam le ezt a filmet – nyilatkozta a rendező –, hogy megpróbáljak valahogy rávilágítni arra, mi is volt az igazság. Úgy vélem, a rosszat nem újabb rosszal kell viszonozni.” A többszörösen lesújtó élmény mellé – amellyel a néző elképedve és elborzadva éli át az elburjánzó félelmet – ez lehet a film üzenete a mának. Ha egyáltalán divat még üzenetekért moziba járni.