A gyilkos könyv, amely tényleg halálos veszélyt jelentett az olvasói számára

micftes

Robert M. Kedzie: Shadows from the Walls of Death (Árnyékok a halál falaiból) című könyvét az USA-ban adták ki, 1874-ben. Az író az amerikai polgárháború alatt sebészként dolgozott, majd kémiaprofesszor lett. Az említett mű csupán 100 oldalas, és a rövid szöveghez 86 tapétamintát mellékelt. Éppen ezek a tapétaminták azok, amik miatt a könyvet „gyilkos”-ként emlegetik, ugyanis nagy mennyiségű arzént tartalmaznak.

Már Kedzie korában is köztudott volt, hogy az arzén halálos méreg, az azonban senkinek sem jutott eszébe, hogy az anyag akkor is halálos lehet, ha színadalékként használják. Kedzie azonban tudatában volt ennek, éppen ezért 100 példányban adatta ki a könyvét, figyelmeztetésképp.

A 19. század végén az USA-ban a tapéták 65 százaléka tartalmazott arzént. Kedzie tudatában volt annak, hogy az arzén idővel elpárolog a festékből, és fokozatosan mérgezi a ház lakóit. Pontosan ezért küldött szét Michigan nyilvános könyvtáraiba pár példányt a könyvéből azzal a figyelmeztetéssel, hogy a könyvtárosok ne hagyják, hogy gyerekek lapozgassák.

Kedzie halálos veszélynek tette ki saját magát is a tapétaminták beszerzésekor. Később viszont bebizonyosodott, hogy valószínűleg nagyon óvatosan dolgozhatott velük, mivel 1902-ben, 79 évesen hunyt el. A könyvtárak szerencsére komolyan vették az író utasítását, és amikor bebizonyosodott, hogy a tapétákban lévő arzén valóban mérgező, a legtöbb példányt megsemmisítették.

Ma már csak négy példány létezik ebből a gyilkos könyvből. Közülük kettő michigani egyetemi könyvtárakban található, egy a Harvard Egyetem Orvostudományi Karán, a negyedik pedig az Egyesült Államok Nemzetközi Orvosi Könyvtárában. A könyv online is megtekinthető.

Ma már az összes példány gondosan műanyag fóliába van csomagolva, így a lapozgatásuk viszonylag biztonságos. Ezt a biztonsági előírást azonban csak 1998-tól vezették be a könyvtárak, addig csak speciális kesztyűben lehetett hozzáérni a könyvhöz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?