A fotók mögött megbúvó sorsok

A Kutyaterápia című képet sokáig lehetne elemezni, mind technikai, mind pedig kompozíciós szempontból. Egyszerre mozgalmas és lírai, konkrét és elvont, felkavaró és megható, már-már művészi, de még mindig belefér a sajtófotó-pályázat Mindennapi élet kategóriájába. A szenci Nefelejcs Házban készült, főszereplője egy kislány, aki szinte egyáltalán nem képes kommunikálni a környezetével. Cséfalvay Á. Andrással, a parameter.sk fotósával elsősorban a kép születésének körülményeiről beszélgettünk, de arra is kíváncsiak voltunk, hogyan keres és talál témákat, helyszíneket. „Tudatosan is keresek, de gyakran teljesen véletlenül bukkanok érdekes témákra. Szencen először a kolléganőmmel jártunk, és magáról a létesítményről készítettem fotóriportot. Akkor több gyereket fotóztam, köztük ezt a kislányt is. A róla készült kép különdíjat nyert a Cseh Sajtófotó Pályázaton, Magyarországon pedig harmadik lett portré kategóriában. Valamiért annyira megfogott a lénye, hogy később visszamentem hozzá, és egész sorozatot csináltam róla. A Kutyaterápia abból a sorozatból való”. 

Nyilván nem könnyű eldönteni, melyik legyen az az egy fotó, amelyet az ember ilyenkor kiválaszt húsz-harminc hasonló közül – ezt a dilemmát mindenki ismeri, aki posztolt már saját képet a Facebookra. Andrástól megtudtuk, hogy ezen a fontos versenyen a zsűri rendkívül segítőkész: három-négy képet is elküldhet a pályázó, és ők választják ki közülük a legjobbat, a több szem többet lát alapelv jegyében. Az is előfordul, hogy áthelyezik egy másik kategóriába, ahol jobban érvényesülhet, mint a fotós által kiválasztottban. A magyarországi szervezők András szerint az állampolgárságot is rugalmasan kezelik, soha nem volt probléma, hogy ő szlovák állampolgár. De olasz fotós Budapesten készült képeit sem zárták ki a versenyből. Azzal sem foglalkoznak, hogy a pályázó amatőr vagy profi, a sajtóban dolgozik-e, megjelentek-e már képei valahol, illetve milyen korábbi eredményei, díjai vannak. „Egyedül az számít, hogy az esztétikai szempontok mellett van-e a képnek informatív jellege, amitől sajtófotónak tekinthető”. 

Persze nem akarjuk arra biztatni a telefonnal kattogtató tömegeket, hogy küldjék be képeiket, mert a nemzetközi zsűri tapasztalt szakemberekből áll, akik pillanatok alatt kiszórják a „felesleget”. Erre a mostani versenyre egyébként 267 fotós 2488 pályaműve érkezett be, a sorozatok darabjait is külön számolva 6079 képet néztek végig a zsűritagok.

András eddigi díjnyertes fotói zömmel fekete-fehérek, miközben mára teljesen eltűntek a sajtóból a fekete-fehér képek. „Sok színes képet csinálok, ezekkel is szoktam pályázni, de szerintem vannak olyan helyzetek, amikor a színek semmit nem tesznek hozzá a képhez. Amikor inkább a formák dominálnak, és a sok szín kifejezetten zavaróan hat, mert elvonják a néző figyelmét a lényegről. A fény és az árnyék hatása is jobban kidomborítható egy fekete-fehér képen.”

Az első helyezett fotó, csakúgy, mint a Magyar Sajtófotó Pályázaton is elismerésben részesült Vivien című sorozat, a Kisebbségi Kulturális Alap ösztöndíjprogramjának köszönhetően készülhetett el, amely lehetőséget nyújt az alkotóknak, hogy néhány hónapig elmélyülhessenek egy-egy témában. Andrást különösen érdeklik a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő emberek, főleg gyerekek, akiket ő inkább különlegeseknek tart. A Kutyaterápia főszereplője például alig érzékeli a környezetét, nem kommunikál, csak néha fut át egy halvány mosoly az arcán. Például akkor, amikor körülveszik ezek a speciálisan kiképzett kutyák. „Mind a szülők, mind az intézmények dolgozói részéről nyitottságot tapasztalok, örömmel fogadják, hogy valaki érdeklődik azok iránt, akiket a társadalom még néhány évvel ezelőtt is inkább elrejteni igyekezett a szemünk elől”. 

Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy ez a fiatalember jelenleg a legsikeresebb hazai magyar sajtófotós. Aki ráadásul nemcsak a témát látja meg, hanem az „emberi tényező” is fontos neki.