A földrajzi nevek írása

A földrajzi nevek nyelvi felépítése rendkívül változatos, az egyelemű nevek mellett igen nagy a többelemű nevek száma. Ezeknek az egységét bizonyos típusokban az egybeírás mutatja, más csoportokban a szoros kapcsolatokat az alkotó tagok közé tett kötőjel fejezi ki, a különírt tagokból álló nevek esetében pedig a helyesírási forma vagy a nyelvi felépítés érzékelteti az összetartozást.

A földrajzi nevek helyesírására vonatkozó szabályok megfelelő értelmezése komoly kihívást jelent a hazai magyar nyelvű sajtónak. A legtöbb, a standardtól eltérő módon írt tulajdonnév a kötőjellel öszszekapcsolt elemekből álló földrajzi nevek körébe tartozik, továbbá gondot okoz az -i képzős származékszavak írásmódja.

A kötőjellel összekapcsolt elemekből álló földrajzi nevekben a kötőjel mindig a tagok egymáshoz tartozását jelöli, tehát két vagy több szó együttesen fejezi ki a földrajzi nevet, a nagykötőjel pedig a távolságot, a valamitől valameddig tartó viszonyt érzékelteti. A standard helyesírási formától való eltérés nagy része abból adódik, hogy elmarad a kötőjel, vagy a kezdőbetűk írásképe nincs az akadémiai helyesírás szabályaihoz igazítva. A felgyűjtött példaanyagban az ilyen földrajzi alakulatok írásmódja ekképpen alakult: Jón tenger (helyesen: Jón-tenger), Jón szigetek (h.: Jón-szigetek), Sitina alagút (h.: Sitina-alagút), San Bernardino hegység (h.: San Bernardino-hegység), Óriáshegység (h.: Óriás-hegység), dunaparti település (h.: Duna-parti település), kárpát–medencei (h.: Kárpát-medencei), Gömör–tornai Karszt (h.: Gömör– Tornai-karszt), Dél-Kelet Ázsia (h.: Délkelet-Ázsia), Szaúd Arábia (h.: Szaúd-Arábia), Közel Kelet (h.: Közel-Kelet). A kötőjeles földrajzi nevek -i képzős származékaiban a kötőjelet természetesen meghagyjuk, az egyes tagok nagy, illetve kis kezdőbetűs írásformáját pedig a következő szabály alapján határozzuk meg: ha az alapforma előtagja tulajdonnév, ennek nagy kezdőbetűjét megtartjuk – pl.: Kárpát-medencei, Duna-parti –, a közszói előtag nagy kezdőbetűje viszont a melléknévképzős származékban kicsire változik, pl.: jón-tengeri, délkelet-ázsiai, óriás-hegységi, közel-keleti stb.

A mai és a történelmi államrészek nevének írása is ingadozó a hazai sajtótermékekben, lásd: dunaszerdahelyi járás (h.: Dunaszerdahelyi járás), komáromi járás (h.: Komáromi járás), nagyszombati kerület (h.: Nagyszombati kerület), Komárom–Esztergom Megye, (h.: Komárom-Esztergom megye), Nógrád Megye (h.: Nógrád megye) stb. A szabályzat szerint a fenti szerkezetek azoknak a különírt elemekből álló földrajzi neveknek a csoportjába tartoznak, melyekben a kis kezdőbetűs megye, járás, kerület, terület stb. utótagot különírjuk az előtte álló nagy kezdőbetűs névrészektől. Az ilyen nevek -i képzős származékában megtartjuk a különírást, miközben a közszói tagokat kisbetűvel, az önállóan is tulajdonnévi elemeket nagybetűvel kezdjük, tehát: dunaszerdahelyi járási, nagyszombati kerületi, Komárom-Esztergom megyei. Nem kötőjellel, hanem különírjuk az olyan földrajzi neveket is, amelyekhez az érthetőség kedvéért magyarázó jellegű meghatározást fűzünk – pl.: Don folyó, Fertő tó, Szahara sivatag (a sajtóban: Don-folyó, Fertő-tő, Szahara-sivatag) –, ugyanis a magyarázat nem az eredeti földrajzi megnevezés része. Ilyenkor azonban egy laikusnak nehéz eldöntenie, hogy vajon a helyiek szókincstárában az adott földrajzi megjelölés magyarázó jellegű köznévi elemmel vagy anélkül használatos. Kisbetűvel kezdve különírjuk a névhez nem tartozó alkalmi jelzőket is, pl.: (a) szlovák Magas-Tátra, (az) olasz Alpok (nem pedig: a Szlovák-Magas-Tátra vagy az Olasz-Alpok).