Kultúra

A Fender Stratocaster első legyártott példánya 250 ezer dollárért kelt el

Negyedmillió dollárért cserélt gazdát minden idők legsikeresebb elektromos gitárja, a Fender Stratocaster első legyártott darabja.
author
MTI

2014. március 28. 13:00

Az 1954-ben készült hangszert George Gruhn, egy nashville-i gitárbolt tulajdonosa adta el egy neve elhallgatását kérő amerikai gyűjtőnek, akiről még annyit tudni, hogy nem hivatásos zenész. A gitárt már leszállították és a kifizetést is lebonyolították a héten.
   
 Az eladásról csütörtökön beszámoló Gruhn elmondta: azt tanácsolta a vásárlónak, vegye fel a kapcsolatot a phoenixi Hangszermúzeummal, hogy kiállíthassák a gitárt. Hozzáfűzte: nehezen viselné, ha a következő 40-50 évben senki sem láthatná, hallhatná az értékes hangszert.
    
Az eladott darab a 0100 sorszámot viseli. Akad néhány Stratocaster, amelynek alacsonyabb a sorszáma, ám azok Gruhn szerint valójában a gyártás megkezdésének évében később készültek. Az első számú Stratocastert eredetileg egy amatőr zenésznek adták el, aki nagyon vigyázott rá. A tulajdonostól Richard Smith gitártörténész szerezte meg, Grunh az ő kérésére árulta a hangszert, és ahogy mesélte, Smith nagyon elégedett volt az eladási árral.
    
Az 1954-ben gyártani kezdett Fender Stratocaster sokak szerint "megváltoztatta a világot". Ilyen gitárral játszott Buddy Holly, Jimi Hendrix és Bob Dylan is.
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
sulik

Sulík megbuktatná a kormányt

ds

Ezeknek a polgároknak az év végéig új személyi igazolványt kell kérvényezniük!

Ukrán, szerb orvosok kellenek

Eszük ágában sincs visszatérni a külföldön dolgozó orvosoknak Szlovákiába

Zoch utcai gázolás

Kis híján tragédiával végződött a volánnál szundikáló sofőr ámokfutása Pozsonyban

dd

Véres történetek a szlovákiai alvilágból...

zelenszkij k

Zelenszkij: Az orosz agressziónak sosem sikerült átírnia a történelmet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.