A felülmúlhatatlan Waczak Szálló

London |

<p>A Magyar Televízióban is többször vetített Waczak szálló (Fawlty Towers) című brit tévésorozatot választották minden idők legjobb szituációs komédiájának a brit komikusok, vígjátékírók és színészek.</p>

Az 1970-es években futott széria annak ellenére utasította maga mögé vetélytársait, hogy mindössze két évad – 12 epizód – készült belőle. A főleg vígjátékokat sugárzó Gold televíziós csatorna felmérésében több mint száz hivatásos komikust faggattak ki kedvenc sitcomjaikról, azon belül is kedvenc jeleneteikről, és hogy az egyes szériákból melyek voltak a kedvenc vicceik, mondataik. A felmérést egy olyan új sorozat felvezetéseként készítették, amely régi és új sitcomokat fog elemezni. A brit komikusok kedvencei közé tartozik még a Fekete vipera, a Ted, valamint Ricky Gervais kultikus sorozata, A hivatal (The Office) is.

A Waczak szálló a Monthy Python-csoport egyik tagja, John Cleese nevéhez fűződik, aki akkori feleségével, Connie Booth-szal együtt írta a forgatókönyvet, és mindketten szerepelnek a történetben – Cleese a szálló igazgatóját, Booth pedig a szobalányt alakította. A házaspár az első szériát követően elvált, a második évad készítése alatt már külön éltek. A Monthy Python repülő cirkuszához hasonlóan ezt a sorozatot sem engedték szinkronizálni sehol a világon, mindenütt csak eredeti hanggal, feliratozva vetíthették a tévécsatornák.

Tavaly jutott John Cleese tudomására, hogy Ausztráliában 1997 óta nagy sikerrel működik egy étteremszínház a Waczak szálló karaktereivel. Ezek a megszólalásig hasonlítanak az eredeti szereplőkre. Amikor Cleese be akarta perelni a társulatot, kiderült, hogy az ottani előadások nem az eredeti forgatókönyvet koppintják, hanem rögtönzésen alapulnak. Mivel az alkotók annak idején csak a forgatókönyvet védették le, magukat a karaktereket nem, Cleese-nek nem lett volna esélye megnyerni a pert, ezért elállt a kereslettől. (MTI, juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?