A farkas visszafordul

Ekkora szerencse azóta sem érte a cseh filmgyártást. Ám ekkora pech sem. Jan Němec ezt mutatja meg most készülő, tizenegyedik alkotásában. A „most”-nak külön jelentősége van a nemsokára nyolcvanéves rendező esetében. Az idei mustra ugyanis a 68. volt Cannes történetében. Němecnek, a ma is nyughatatlan lázadónak pedig éppen erre volt szüksége. Régóta várta ezt az évet. A 68-at jelző cannes-i plakátokat. Három alkotása, Az éjszaka gyémántjai, az Ünnepségről és vendégekről, valamint A szerelem mártírjai ugyanolyan erővel képviseli a hatvanas évek legendás cseh filmiskoláját, mint Milos Forman, Jiří Menzel, Věra Chytilová, Ivan Passer, Evald Schorm, Jaromíl Jireš és Pavel Juráček munkái. Němec kezdettől fogva az erős stilizálás mestere. Filmjeiben a feledéssel elaltatott aktivitás szövetkezik az önkénnyel, a tehetetlenséggel, a brutalitással. Nem véletlen, hogy éppen ő volt a cseh új hullám legproblematikusabb egyénisége, fenegyereke, aki sosem azt tette, amit elvártak tőle. Babérkoszorú helyett minden filmjével parazsat gyűjtött a fejére. Pártvezéreket kergetett az őrületbe, még letartóztatási parancsot is kiadtak ellene. „A mi szerencsénk az volt, hogy akkor kezdtük el a pályánkat, amikor a kommunista fejesek már mind megszedték magukat, villáik voltak, meg minden, de főleg hatalmuk – emlékszik vissza a hatvanas évek második felére. – Úgy viselkedtek, mint egy jóllakott állat, amelyik félrehúzódik, az árnyékban böfög, és szellentget nagy hassal, nem veti már magát újabb zsákmányra.” Így jött el aztán 1968 forró nyara, amikor Cannes hivatalos versenyprogramjába három cseh film is meghívást kapott. Jiří Menzeltől a Szeszélyes nyár, Milos Formantól a Tűz van, babám!, Jan Němectől pedig az Ünnepségről és vendégekről. Csakhogy azon a nyáron a világ különböző pontjain és különböző okokból tört ki a forradalom. Diáklázadások Mexikóban, rasszista megmozdulások az Egyesült Államokban, kulturális forradalom Kínában, a szovjet csapatok lerohanták Csehszlovákiát, Berlinben, Párizsban és több más nyugat-európai városban baloldali sztrájkok, tüntetések zajlottak... Sok helyen ma már nem is nagyon tudják, hogy mi ellen. Franciaországban autókat gyújtottak fel, kirakatokat vertek szét egyébként művelt, normális emberek. A helyi értelmiség lázadása, tiltakozása elérte a cannes-i fesztivált is. A francia új hullám jeles rendezőit, Truffaut-t, Lelouche-t, Godard-t és a többieket szintén felkapta a hisztéria vihara. Együttérzésükről biztosították a munkásosztályt. S ha sztrájk, legyen sztrájk a művészek részvételével! – hirdették. Geraldine Chaplin akrobatákat megszégyenítő bátorsággal lógott a magasból – a fesztiválpalota mozijának hófehér vetítővászna előtt. A műsornak hirtelen vége szakadt. A három cseh filmből egyet sem láthatott a közönség. Jiří Menzel ma már kacagva mesél az akkori történésekről. Milos Forman legyint az egészre. Egyedül Jan Němec nem tudja megemészteni francia kollégái akkori döntését. Ezért várt olyan nagyon Cannes idei fesztiváljára, és főleg a 68-asokra, hogy életrajzi elemekkel megtűzdelt új filmje, A Királyi Szőlőhegyek farkasa nyitó képsorait végre leforgathassa. Az 1968-as mustra után kétszer vendégeskedett még Cannes-ban, most azonban párfős stábbal érkezett a Riviérára. Ne nyújts kezet a pincérnek címmel nemrég megjelent emlékiratainak egyik fejezetét álmodja filmre, hosszúra nyúlt pályája talán legbizarrabb élményét. „Cannes történetében semmiféle nyomot nem hagyott, amit akkor velünk műveltek – vélekedik a neves rendező. – A legfájóbb az egészben az volt, hogy Truffaut-ék döntése előtt még azzal hitegettek bennünket, hogy mind a hárman kapunk valamilyen díjat, s nagy valószínűséggel az Arany Pálmát is közülünk nyeri el valaki. Persze, hogy boldogok voltunk. Annál nagyobb volt aztán az elkeseredésünk.” Jól felpakolva indult útnak a stáb Prágából Cannes-ba. Korabeli plakátokat, kellékeket vittek magukkal, hogy a fesztivál évfolyamát jelző 68 szemmel láthatóan 1968-ra utaljon. Azok, akik nem tudták, kik forgatnak és mit, botránytól tartottak a fesztiválpalota környékén. Senki nem sejtette ugyanis, hogy egy készülő cseh filmben statisztál a fesztivál forgatagában. Jiří Mádlról, a fiatal Němecet alakító színészről sem gondolták, hogy szerepet játszik a sok kiöltözött vendég között. A botrány szerencsére elmaradt, a készülő film nyitó képsora pedig már dobozban van. „Kicsit bulvárízű társadalmi vígjáték lesz A Királyi Szőlőhegyek farkasa – mondja a rendező, aki a 68-as szovjet megszállás első napjairól készült felvételeivel emigrált annak idején, tavaly pedig visszaadta nemrég kapott állami kitüntetését. – A zenét Eric Claptontól kaptam még 1988-ban, amikor a Béke a müncheni szerződés szerint című dokumentumfilmet forgattam. Felhasználni végül is most fogom, mert a sors így akarta. Clapton gitármuzsikája, hogy stílusosan fogalmazzak, remekül folyik bele Smetana Moldvájába.”