A Csúfok című filmet csúfosan elbaltázták

Az a sok munka mind megspórolható lehetett volna. De nem akarom mindját az elején elföldelni a filmet, mert a felvezetés határozottan biztató volt.

„Egész életemben szép akartam lenni. Azt hittem, attól minden más lesz majd. Több száz éve az emberek a fosszilis energiahordozókra támaszkodtak. Elvesztegették a Föld értékeit, a bolygón eluralkodott a káosz és a háború. A legjobb tudósokat bízták meg, hogy mentsék a civilizáció maradékát. Ki is ötlöttek valami forradalmit. Egy megújítható energiaforrást. Ez azonban nem segített a világ legnagyobb gondján: az ember természetén. Az embereket besorolták különböző osztályokba, A közös sorsuk ellenére elszigetelten éltek. Radikális megoldással álltak elő. A 16. születésnapján mindenki átesik egy beavatkozáson, hogy önmaga tökéletes énjévé válhasson. Ahol mindenki tökéletes, ott nincs helye konfliktusnak. Csakhogy ott vagyunk mi, akik még a műtétünkre várunk. Addig kevesebbet érünk. Senkik vagyunk. Úgy hívnak minket: a csúfok.”

Mindezt a főszereplő lánytól, Tal-lytól (Joey King) tudjuk meg, akinek három hónap van hátra a várva várt átalakításig. Legjobb barátját, Perist (Chase Stokes), akivel már-már a szerelem is szárba szökken, másnap teszik széppé. Azzal búcsúznak egymástól, hogy egy hónap múlva találkoznak a híd alatt.

Peris persze nincs ott, ezért Tallybelóg a szépek partijára az öböl túloldalán csillogó-villogó, leginkább egy felturbózott Hongkongra emlékeztető városba. Meg is találja megszépült (Ken-babává alakított) barátját, aki eléggé flegmán viselkedik vele. A visszaúton találkozik egy Shay nevű belevaló csajjal (Brianne Tju), aki legalább olyan jól száguldozik a repülő gördeszkán, mint Harry Potter a seprűn. Shay igyekszik meggyőzni új barátnőjét, hogy fütyüljön a műtétre, szökjenek meg együtt a Füstös nevű helyre, a mesterséges városon kívülre, ahol az emberek szabadon élnek a természetben, és a külsejük helyett a belső értékekre figyelnek.

Milyen szép elgondolás! Aztán ahogy teltek a percek, fokozatosan apadt a lelkesedésem,  és a film közepén már tartanom kellett egy „szégyenszünetet”, amiért egyáltalán elkezdtem nézni ezt a zagyvaságot. Ha önök nem akarnak elveszíteni az életükből 1 óra 40 percet, olvassanak tovább, mert elmondom, hogy szerintem mi mindent szúrtak el az alkotók.

Első szarvashiba: ha a film címe Csúfok, akkor a főszereplők semmiképp se legyenek szépek. A fent említett színészek külsejébe nem igazán lehet belekötni, és ezt a tizenkét évesek is látják. Az állítólag zavaró rend-ellenességek – krumpliorr, keskeny szemek – egyszerűen észrevétlenek. Vagyis már az elején hiteltelenné válik a sztori, mint azok a szőrtelenítő-reklámok, amelyekben eleve szőrtelen lábat kezdenek el borotválni a remek termékkel.

Második szarvashiba: ha belső értékeket állítunk szembe a társadalmat mérgező szépségkultusszal, akkor mutassuk is fel azokat. Tegyük világossá, miért különleges a főhős, hogyan vált lázadóvá, mi késztette arra, hogy megkérdőjelezze az éveken át belé sulykolt igazságot.

És a harmadik: iktassuk ki az alapul szolgáló regényben szereplő nevetséges baromságokat. Csak egy példa: Füstös lakói a korábban kipusztult emberiség által lerakott vonatsíneket szedik fel. „És mi lesz belőlük?” – kérdezi a frissen érkezett Tally. „Mindenféle. Például fazekak, kertész szerszámok” – mondja Shay. Nos, megkockáztatom, hogy a tizenkét évesek is elnevetik magukat ezen, hiszen épp az előző tíz percben láthattuk, milyen nomád körülmények között élnek ezek a szabad emberek.

A Csúfok egy tinifilm, szaknyelven YA film, a rövidítés a Young Adults, vagyis a fiatal felnőttek kategóriáját takarja – a könyvkiadók és filmforgalmazók már legalább tizenöt éve használják. A célcsoport azonban mára jelentősen megváltozott. Ha úgy tetszik, túl sokat látott és tapasztalt. Túl vannak már az Alkonyat-filmeken, Az éhezők viadalán, sőt a korhatárra fittyet hányva már a tízévesek zöme is megnézte a Wednesday-sorozatot a Netflixen. Mindhárom YA-produktum gondolkodásra késztet, kérdéseket vet fel, és legalább egy halovány üzenete van. A Csúfok azonban úgy akar oktatni-nevelni, hogy nem ad támpontokat, illetve alaposan lebecsüli a célközönséget. Ez a film olyan, mintha a disztópikus sci-fi zsáner valamennyi kliséjét megadták volna a mesterséges intelligenciának, amely öt perc múlva ezt a szinopszist köpte volna ki.

Nem ismerem a McG művésznéven futó amerikai rendező eddigi munkásságát, de utánanéztem: 53 éves, Joseph McGinty Nichol néven született, korábban a zeneiparban működött producerként, klipeket is rendezett, és ez már nem az első filmje. Amúgy pszichológiát tanult. Főleg ez utóbbi infó lepett meg, mivel a Csúfok karakterei egyéniség nélküli papírmasé-figurák. Motivációik többnyire zavarosak vagy rendkívül elnagyoltak. A napjainkban is jelen lévő szépségkultusz túlburjánzása nincs hihetően szemléltetve, csupán azt tudjuk, hogy ebben a jövőbeli világban a kinézet a legfontosabb tényező. Kiderül, hogy az átalakítás a páciens agyát is érinti: kiölik belőle a valódi érzéseket, és egy álomvilágba zsuppolják. Mindezt azért teszi a főgonosz (Laverne Cox), hogy uralkodhasson rajtuk. De róla sem tudunk meg túl sokat, nem sejtjük, mit miért tesz, és azt sem, miből tartja fenn túltechnicizált birodalmát.

Ejtsünk szót a látványról is. Az alkotók vagy takarékossági okokból ragadtak le a kilencvenes évek trükk-jeinél és effektjeinél, vagy azért, mert mindezt elegendőnek találták. Nos, repülő gördeszka már a Vissza a jövőbe című klasszikusban is volt, mesterséges tüzeket legalább harminc éve kreálnak a vásznon, A Gyűrűk Urában is élethűbbek voltak a háttérben csobogó művízesések, mint itt, gyilkolásra programozott, üres tekintetű szuperkatonákkal pedig Dunát lehetne rekeszteni.

Szóval remélem, nem a jövőt láttam – mármint a disztópikus zsáner jövőjét. Bár egy haszna talán van ennek a műnek – a filmiskolákban kiválóan lehet majd szemléltetni rajta, hogyan ne készítsünk filmet a huszonegyedik században.