A csernovici Ausztria mai szemmel

ĺgy készült a kiállítás – Abbé Libánský és Barbara Zeidler, az Institute for culture resistant goods munkatársaSomogyi Tibor felvételeA projekt ötletgazdája Abbé Libánský, az Ausztriában élő cseh származású képzőművész, akit négy évvel ezelőtt egy rövid újsághír ihletett meg, amely arról szólt, hogy Ukrajnában előkerült a Csernovici Ausztria néven ismert monumentális szobor. „Az emlékművet a bukovinai Csernovic lakosai emeltették az Osztrák-Magyar Monarchiához való csatolásuk emlékére - mesélte Abbé Libánský. – Évekig gyűjtötték a pénzt, hogy a szobrot felállíttathassák. Ez azért is érdekes, mert általában a birodalmak vezetői szoktak ehhez hasonló szimbólumokat állíttatni, ez a szobor pedig nem felsőbb utasításra született.”

A szobornak aztán az első világháború után nyoma veszett, és csupán 2003-ban került újra elő egy építkezés során. „Az emlékművekkel való bánásmód egyik jellegzetes példája ennek a szobornak a sorsa. Felállították, aztán változott a politikai rendszer, és nyomtalanul eltűnt. Érdekes, hogy az építkezésen dolgozó munkások még csak nem is ástak tovább, hogy esetleg megtalálják a szoborfejet, így ez a két és fél tonnás, gyönyörű carrarai márványból készült emlékmű torzó lett. És ami szintén elgondolkodtató, hogy senki nem tudta, mi legyen vele, és hogy egyáltalán van-e még valamilyen jelentősége” – mondta a képzőművész.

Ez a gazdátlanná vált szobor lett a projekt kiindulópontja. Időközben még egy érdekes fordulat történt: Ukrajnában lezajlott a narancsszínű forradalom, s ez Abbé Libánskýt arra ösztönözte, hogy olyan művészeti projektet valósítsanak meg, amely egyfajta pozitív visszajelzést jelenthetne a külföld részéről az Európa felé irányulni igyekvő Ukrajna számára.

A nemzetközi művészeti projekt koncepcióját a bécsi székhelyű Institute for culture resistant goods dolgozta ki. Tíz példányban elkészítették az Ausztria-szobor életnagyságú replikáját, és a valamikori monarchia öt országának tíz képzőművészét kérték fel a közös munkára, hogy technikai lehetőségeik határain belül, saját művészi kifejezőeszközeikkel készítsenek egy műalkotást a politikai szimbólumokkal való bánásmód témájában. Szlovákiából Németh Ilona és az XYZ Csoport (Matej Gavul, Milan Tittel), Magyarországról El-Hassan Róza és Sugár János, Lengyelországból Karolina Kowalska és Janek Simon, Ukrajnából Anna Sidorenko és Bronislav Tutelman, Ausztriából Bernadette Huber és Abbé Libánský kapcsolódott be a projektbe. Hogy mennyire mást jelent napjainkban az egyes művészek számára a politikai szimbólum fogalma, arról az elkészült alkotások nagyon érzékletesen tanúskodnak. Németh Ilona például fémesen csillogó „ruhába” öltöztette a torzót, amelynek testén az állandóan változó realitás tükröződik vissza folytonosan. Sugár János nagyon radikálisan adja a nagyközönség tudtára: az efféle monumentális műemlékek a történelem szemétdombjára valók.

A szobrokon kívül a projekt része egy fotókiállítás is. „Ez ugyanolyan fontos számunkra – hangsúlyozta Abbé Libánský. – A fotók különböző politikai szimbólumokat ábrázolnak, amelyeket nap mint látunk magunk körül szerte Európában. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy ezek a szimbólumok mit jelentenek ma az átlagpolgárok számára. Jelentenek-e egyáltalán számunkra valamit. Ezzel el is érkezünk az identitás kérdéséhez, amely napjainkban ugyancsak nagyon időszerű. Az Európai Unió, Európa ugyanis egyfajta európai identitást próbál kialakítani. De ez nem olyan egyszerű. Mert csaknem minden állam, főként azonban a kisebbek, elsősorban arra törekednek, hogy a saját nemzeti identitásukat meghatározzák. Gondot jelent tehát az identitás, és kérdéses az is, hogy lehet-e egyáltalán a kialakítását központilag, például Brüszszelből irányítani.”

A Pozsonyban mától látható kiállítás a szlovák fővárosból tovább vándorol, s végül Ukrajna kapja meg ajándékként.

Van egyébként egy kuriózuma is a pozsonyi bemutatónak. Míg a projektben részt vevő országok mindegyikében a szervezők anyagi és erkölcsi támogatást is kaptak, addig Pozsonyban nekik kellett nem kis bérleti díjat fizetniük azért, hogy a minisztérium épületében bemutathassák a kiállítást. A tárgyalásokat ugyanis még az előző kormány ideje alatt kezdték a szervezők a minisztérium munkatársaival, a kormányváltás után hivatalba került alkalmazottak azonban már semmit nem tudtak az Ausztria projektről, és a minisztérium nem is óhajtott a projekt támogatója lenni…