A Christbaumtól a magyar karácsonyfáig

Papír karácsonyfa a Podmaniczky családban 

Báró Podmaniczky Frigyes „életírása” szerint, amikor szülei – édesapja, báró Podmaniczky Károly és drezdai születésű édesanya, gróf Elisa Nostitz Jänkeldorf – 1826ban, télvíz idején első ízben Pesten jártak, meglepődtek azon, hogy karácsonyfa nem volt sehol. Papírból összeeszkábáltak egy háromszög alakú kicsi fenyőt, amelyet kiszíneztek és „feldíszítettek.” Ez a papírfa lehetett az első pesti karácsonyfa, csodájára is járt a szomszédság. A barátok hamar elterjesztették az új szokást, s nemsokára sok főúri családnál divatba jött a faállítás. 

A báró naplójában a családi aranykor tünékeny emléke a pillanat, amikor az aszódi kastélyban felhangzott három csengettyűszó: „Német divat szerint ünnepeltük meg a Karácsonyt, s e divatot, úgy látszik, édesanyám honosította meg hazánkban. A gyermekeknek, amennyiben koruk által arra képesítve voltak, már december első napjaiban egy jegyzéket kellett készíteni azon tárgyakról, melyeket karácsonyi ajándékul elnyerni óhajtottak. Ha azok valamelyikén haszontalanságok és múló játékszerek voltak följegyezve, az szüleink részéről visszadobatott, s ilyenkor újat kellett fogalmaznunk. Elérkezvén karácsony napja, ebéd után öt órakor megkezdődött az ünnepély éspediga következő sorrendben. Pont öt órakor megjelent az összes cselédség. A teremben néma, ünnepélyes csend honolt. A családfő mint valódi pater domus mindegyikének kézbesített egy-egy karácsonyi ajándékot, szeretetteljes hangon buzdítá őket további hűségre, jó magaviseletre és végezetül szelíd, jóságteli szavakban kifejezte azon óhajtását, hogy a jövő évet is házunkban töltsék, mire a cselédek meghatottan távoztak. Hat órakor háromszoros csengetés hirdette a mi karácsonyfánk megérkeztét. Ekkor megnyílt atyánk nappali terme s mi gyermekek – öten voltunk – egy szoba közepén elhelyezett nagy asztalon, mindegyikünk külön, megtalálta karácsonyfáját, s aza’ körül csoportosított különféle ajándékokat. Még most is előttem lebeg e szeretetteljes kép: apánk komoly, áhítatos arca, anyánk jóságos tekintete, s a repeső öröm a gyermekarcokon, amelyeknek pírján megtört a viaszgyertyák halovány fénye. Az est azzal telt el, hogy mindegyikünk apróra megvizsgálta a nyert ajándékokat s mindegyikünk külön forró, hálás kézcsókkal megköszöné azokat a boldog szülőknek. Irigységről vagy külön pártfogásról szó sem lehetett, hisz mindegyikünk azt kapta, amit kívánt. Ilyenkor át lett engedve nekünk a tágas ebédlő s korlátlan jog adatott bármily éktelen lármát csapni s forrongást jelenetezni. Mi sem természetesebb, mint hogy mi teljesen éltünk, sőt tán kissé vissza is éltünk e joggal, s gyermekkedélyünk tomboló kedve mindaddig nem ismert határt, míg álmosság és fáradtság szelídebb viseletre nem késztetett minket, szóval míg nyugodni nem tértünk.” (Egy régi gavallér emlékei. Budapest, 1984.) 

Mária Dorottya családi karácsonya 

A gróf Vay Sándor néven író gróf Vay Sarolta ezzel szemben azt állítja, hogy a Christbaum divatját József nádor harmadik felesége, Mária Dorottya württembergi főhercegnő honosította meg Magyarországon. József nádor – II. Lipót német-római császár és magyar király fia, I. Ferenc német-római császár és magyar király öccse – 1819-ben vette feleségül az evangélikus vallású Mária Dorottyát. „Az áldott emlékezetű” nádori család a budai várában élt, s minden évben óriási fenyőfát díszített fel, az elsőt rögtön a házasságkötés évében. Az első karácsonyfa körül már ott voltak Mária Dorottya egészen kicsiny mostohaikrei, István főherceg (a későbbi István nádor) és Hermina főhercegnő, valamint játszópajtásaik, Beniczky Adolf és Beniczky Marci, gróf Keglevich Géza és gróf Teleki László (a tragikus sorsú későbbi politikus), a gróf Vay család apró képviselői. A kicsinyek izgatottan vártak, mígnem a titkolózó szülők bevezették a türelmetlen kompániát a „plafondig” felékesített, fényes Christbaum elé. A ragyogó arcú csöppségek és a nagyobbacska ifj oncok kicsit nyugtalanul bontogatták a csomagokat, nem tudván, mi lakozhat a különös skatulyákban. Perszea talányos szelencék feltárulása után mindenki meglelte szíve vágyát, ráakadt az olyan nagyon kívánt játékra, ínyenc csemegére. 

Weihnachtsfest a pesti kisdedóvóban 

Gróf Brunszvik Terézia máig kiadatlan naplójából ezzel szemben kiderül, hogy a kisdedóvót megalapító hölgy már 1815-ben ismerte az általa Weihnachtsbaumnak nevezett karácsonyfát. Akarácsonyi előkészületek között Terézia noteszében megemlíti a karácsonyfát is. Egy évvel korábban Brunszvik Terézia húgával, Jozefi nnel, húga négy gyermekével, valamint Asbóth András családjával Martonvásárott töltötte a Weihnachtsfestet. Asbóth András testvére, Asbóth János, akeszthelyi Georgikon igazgatója korábban Göttingában tanult, ahol akkor már jól ismerték aszentestei fenyőfaállítás szokását; talán tőle hallott először Terézia a karácsonyfáról. De az is lehet, hogy a művelt, Goethe-rajongó hölgy a Werther szerelme és halála című regényből értesült először a legújabb módiról, a német földön már akkor népszerű karácsonyfáról. A Wertherből ugyanis az is kiderült, hogy menynyire örülnek a kicsinyek, amikor a gyertyákkal, cukorkákkal és almákkal tündöklő fa „paradicsomi boldogságba ragadja a lelket”. Azaz Goethe már karácsonyra feldíszített fáról és ajándékokról is írt. 
Az első családi karácsony, amire Brunszvik Terézia naplójából következtethetünk, 1814-ben volt. Az első kisdedóvóban, a budai, krisztinavárosi Angyalkertben a megnyitás évében, 1828. december 24-én Brunszvik Terézia már kis növendékeivel együtt ünnepelte a karácsonyt. 
Ez a három legenda az első karácsonyfáról, s még az is lehet, hogy tulajdonképpen összeérnek. Brunszvik Terézia bejáratos volt a nádor családjához, jól ismerte a Vay és a Podmaniczky család tagjait. Podmaniczky Károly, Frigyes apja többször megkérte a kezét, ám mindig kosarat kapott. Persze ez már egy másik történet… 

Móricz Zsigmond anyja elájult 

A protestáns északi német vidékek karácsonyi szokásait a 19. század elején kezdték utánozni Bécs legfelsőbb köreiben. 1814-ben Arnstein bankár nagy szalont tartó berlini felesége, 1816-ban pedig a nassaui hercegi családból származó Henriett, Károly főherceg felesége állított kivilágított karácsonyfát. A családi ünnepen részt vett Ferenc császár is, akit annyira megfogott a hangulat, hogy a következő évtől a Hofburgban is állíttatott fát. A mélyen vallásos uralkodó példája „legalizálta” a protestáns eredetű karácsonyfa-állítást a katolikus Bécsben. A szokás terjedésének kedvező társadalmi hátteret biztosított a biedermeier korszak, melyet a családiasság és az otthonosság kultusza, a magánszférába való visszahúzódás és bezárkózás jellemzett. Avárosi középosztály körében az ünnep legfontosabb helyszínévé a templom helyett az otthon vált, fő tartalmává pedig a családi együttlét. A németek lakta magyarországi városokban hamar követőkre találtak a császárváros szokásai, így a reformkorban a tehetősebb polgárcsaládok már sokfelé díszítettek fát. Szélesebb körben azonban csak a 19. század második felében terjedt el aszokás, az Alföld pedig e tekintetben is hátrányban volt: a sűrű vasúti hálózat kiépüléséig, azaz a19. század utolsó negyedéig nemigen állíthattak karácsonyfát. Móricz Zsigmond írja, hogy „aNagyalföldön nem volt fenyőfa: mikor a feleségem karácsonyfát állított a legelső karácsonyon, édesanyám azt hitte, meg kell halnia. Elszédült; rohamot kapott, és ecetes vízzel kellett a szívét sa homlokát mosogatni. Hogy az ő fia behódolt a bálványimádó pogányoknak”. Pallagi Erzsébet, areformátus papleány tudatában tehát a karácsonyfa a 20. század elején már kifejezetten akatolikusokhoz kötődött. 

Fenyőfahalmok a Duna jegén 

Az ünnep vallási és érzelmi – a családi összetartozást erősítő – tartalma mellett fokozatosan mind nagyobb jelentőséget kapott a gyermekek megörvendeztetése apró ajándékokkal. A kezdetekben szokásos apróságok – édesség, gyümölcs – helyébe egyre inkább a születő játékipar termékei léptek. Budapesten a városegyesítés körüli években a kiskereskedelem jelentős részben még anyitott piacokon és a vásárokon zajlott. Természetes volt hát, hogy a kereskedők karácsonyi vásárt rendeztek. Főleg gyerekeknek való portékákat kínáltak: játéklovat, trombitát, csákót, dobot és kardota fiúknak, babát, bababútort és játék edényeket a kislányoknak. No és persze édességet: medvecukrot, krumplicukrot, „diákabrakot”, meg az elmaradhatatlan vásárfiát – mézeskalács figurákat. Sokan összekötötték az ajándékozás örömét a gyakorlati szükségletek kielégítésével, ígya gyerekruhát és kiscsizmát áruló iparosok és kereskedők is megtalálták számításukat adecemberi sokadalomban. 
A bódék szomszédságában parázszsal telt fazekak mellett üldögélve kínálgatták árujukat a kofák: almát és diót a fára, meg persze az ünnepi vacsora alapanyagait. A fenyőfa sem hiányozhatott akínálatból, ha a Duna befagyott, a fűrészporral felszórt jégen álltak halomban. 

Egy elkésett angyal mezítelen lába 

A magyar nemesség második világháború utáni jogfosztása után a régi kastélykarácsonyokat még fényesebb glóriával vonta be az emlékezés. „A két ajtószárny egyszerre nyílt, ami már maga egy csoda volt, és mi Örzsével lassan közeledtünk a tiszta ezüstfényben csillogó, plafonig érő fához. Agyertyák teljes erőből égtek, a díszek meg-megcsillantak, piros almák fénylettek. Magyar karácsonyfa. Piros, fehér, zöld, mert ilyen fát hoztak nekünk az angyalok. Ahogy a fához közeledtünk, apám irodájának a függönye meglibbent. Előre hajoltam, hogy talán meglátom egy elkésett angyal mezítelen lábát” – Nádasdy Borbála 1944 karácsonyára emlékezve vetette papírra ezeket a sorokat emlékirataiban. A készülődés már egy hónappal korábban elkezdődött. A grófné zoknikat kötött, a gyerekek verseket tanultak a jeles alkalomra. A nagy napon Nádasdy Borbála szánon utazott a faluba, és apróságokat osztott szét. Az ebéd egyszerűsége a háborús éveket idézte: krumplilevest és mákos tésztát ettek. A karácsonyfát a családfő díszítette fel. Az ajándékozás ünnepélyes keretek között zajlott a személyzet jelenlétében, műsorról a gyerekek gondoskodtak. A felnőttek estélyi ruhát viseltek, a kicsik ünneplőt. A grófkisasszony három különböző színű mackót kapott ajándékba és egy Zsuzsi babát. Idősebb testvére Milne Micimackóját, Saláta Sára és Paszuly Pista történetét, meg Tutsek Anna Cilikéjét. A házi kedvenc sem maradhatott ki a sorból: „Még a magyar vizsla kutya is kapott egy kolbászt.” A háború utána karácsony egyszerűbbé, ugyanakkor mindenki ünnepévé vált. Ha nem is ért a plafonig akarácsonyfa, a gyerekek ugyanolyan örömmel várták, és áhítattal nézték, mint annak idején az úrfi ak és nemes kisasszonyok.