A Bohémélet új szereplőkkel

Aki miatt okvetlenül érdemes volt újítani, az a női főszereplő, a Mimit éneklő Adriana Kohútková. Alkatilag, hangban ideális Mimi, habár ez Kohútková minden alakításáról elmondható, akár kicsi, akár nagy szerepről van szó. Ugyanúgy fel kellett rá figyelni a Rusalka egyik sellőjének rövid szólamában, mint amikor Händel Alcinájában Morgana egyáltalán nem könnyű szerepét énekelte. Olyan magától értetődő természetességgel talált rá a barokk opera sokat vitatott, sok énekes számára idegen stílusára, mintha évek óta egyebet sem énekelt volna. Érzékien szép, árnyalatgazdag hang, biztos muzikalitás, jó stílusérzék és üdítő természetesség – ez jellemzi minden vokális produkcióját. Ráadásul rendkívül rokonszenves színpadi jelenség, és jól játszik. Az előadás másik erőssége a Musette-et alakító Jana Bernáthová meleg, fénylő hangjával, illúziókeltő színészi játékával. Musette-jében nincs semmi közönségesség, csibészes kacérságában is kedves. Mindkettőjük produkciója olyan, hogy a néző nyugodtan elengedheti magát, hátradőlhet a székén, és testestül-lelkestül átadhatja magát Puccini zenéjének. Nem kell egy-egy exponált hang előtt feszengenie, a szék karfáját szorongatva fohászkodnia magában, hogy jaj, istenkém, csak sikerüljön, legyen már túl rajta szegény énekes.

Sajnos, a férfiak esetében szó sem lehetett felhőtlen műélvezetről. Fénytelen hangok, szürkén leénekelt szólamok – ez volt a bohémtanya lakóinak pénteki teljesítménye. Száraznak és merevnek hatott Marcel (Szergej Tolsztov) baritonja, jellegtelennek Schaunard (Pavol Remenár) éneklése és Colline (Juraj Benci) kabátáriája. Még Miroslav Dvorský nagy várakozás övezte Rodolphe-ja sem volt igazán formában, hangjából hiányzott a hajlékonyság, magasságaiból pedig a sodró lendület, a szárnyalás. Csak remélni tudjuk, hogy az influenza-időszak elmúltával ismét olyan Bohéméletet hallhatunk, ahol a nemek között nem alkot választóvonalat a vokális produkció minősége. Annál is inkább, mivel az érdeklődés Puccini operája iránt óriási. Ezúttal is teltház volt és fogékony közönség, amit minden tapserősségmérőnél hívebben jeleztek szomszédnőimnek a hősnő haldoklását kísérő meghatott orrfúvásai és könnyei.