90 évig tartó vacsora

Képzeljünk el egy kilencven évig tartó karácsonyi vacsorát 47 perc 27 másodpercbe sűrítve. A Bayard család karácsonyaiból komponált operát 1960-ban Paul Hindemith, a XX. század egyik meghatározó zeneszerzője. A bemutatóra 1961-ben került sor Mannheimben a szerző vezényletével. A zenemű a rítus állandóságát és összetartó erejét analizálja bámulatos rugalmassággal, s a darab gyakorlatilag a reális felszín és a misztikus mély kiegyensúlyozott megjelenítésén alapszik. A forrás Thornton Wilder 1931-ben írt egyfelvonásosa, A hosszú karácsonyi ebéd volt, melyet Peter Szondi találóan „dramatizált montázsnak” nevezett el. Az opera librettója olyan, mint egy kondenzált Thomas Mann-családregény, egy ponttá sűrített roppant tér. Hindemith kérésére maga a szerző dolgozta át operalibrettóvá a drámát, mely az ünnep illúziója révén megállíthatónak tűnő idő megállíthatatlanságát foglalta filmszerű képekbe. Hindemith zsenialitása épp e filmtechnika felfokozásával tudta Wilder darabját (mely librettóként jelentős mértékben egyszerűsödött) még elevenebbé tenni, s az ismétlődés, a reminiszcencia, az allúzió zenei gesztusait, hiszen az egy-egy szereplőre lebontott karakterisztikus énekszólamok a zenei memóriát intenzívebben képesek aktiválni, s átláthatóbbá teszik a konstrukciót. Egy hatalmas ebédlőasztalnál ül a Bayardok több nemzedéke, persze, szigorú egymásutánban, a történeti idő logikáját követve, ám egy átfogóbb történés idejében. Ezt az összefüggésrendszert a vissza-viszszatérő zenei karakterjegyek emelik ki, s bekövetkezik az, amit Eric Salzman Hindemith zenei eljárásait vizsgálva úgy fogalmazott meg, hogy a lineáris hagyomány „kromatikusan hangsúlyozott tonalitással” ötvöződik. A terem két oldalán egy-egy ajtó áll: a születés ajtaján lépnek be az új Bayardok, a halál ajtaján hagyják el a színt a megboldogultak. A beszélgetés teljesen hétköznapi, csiszolatlan nyelvű, létrehoz egy erős dramaturgiai ívet, amit a zene még kifejezőbbé tud tenni. A mű épp ezért nevezhető szűkszavúnak a szó szoros értelmében és áttételesen is: a zeneszerző viszonylag kevés motívummal dolgozik, kerüli a látványos, teátrális operai megnyilvánulásokat, de a lineáris narrációt számos idézettel (pl. a God rest you merry, Gentleman... kezdetű karácsonyi dal motívumainak beiktatása), ismétléssel tagolja és teszi időtlenné a szereplők közti zenei kommunikációt, mintegy túllépve egy-egy karakter időben behatárolható létén (pl. Lucia és Lucia II alakja). Ezt a személyiségen való túllépést segíti elő, hogy egy-egy szereplőt ugyanazok az énekesek jelenítenek meg a darab egy későbbi pontján, a hang tehát átöröklődik az emberéleten túlra és hordozója lesz annak a reménynek, mely az embert a halál legyőzésére ösztönzi. Hindemith operája legutóbb 2005-ben jelent meg a WERGO kiadásában, az életműkiadás keretei közt, olyan kitűnő énekesek tolmácsolásában, mint a Mozart-előadóként is ismert Ruth Ziesak, a más Hindemith-szerepeiről is nevezetes Arutun Kotchinian vagy a finn bariton, Herman Wallén. A CD-n a berlini Rundfunk-Sinfonieorchester játszik a Wagner-interpretációiról is híressé vált Marek Janowski vezényletével.

(Paul Hindemith: Das lange Weihnachtsmahl, CD, Wergo, 2005.)