8 nő

# Az első gondolatom a cím alapján az volt, hogy ez egy francia művészfilm, ahol ez a nyolc nő egy csésze kávé, és cigaretta mellett megbeszéli ügyes bajos dolgaikat. Mikor utánanéztem kiderült, nem erről van szó, krimi lesz. Mégis, a moziban meglepetés ért, nemcsak egy sima bűnügyi történettel van dolgom, hanem ez egy vígjáték, és bármilyen furcsa, musical is egyben. Ez a három együtt különös műfaj, a filmben remek elegyet alkot.

Egy francia kisváros melletti tanyán vagyunk. Karácsony van, a hó lágyan szállingózik, szinte teljes az idill. De csak addig, míg meg nem találják a ház urának holttestét! Az éjszaka valaki késsel hátba szúrta, és ugyanez a valaki elvágta a telefonzsinórt, megrongálta a kocsi kábeleit, a birtok kapuját is kulcsra zárta, hogy senki se tudja értesíteni a rendőrséget. A tettes a házban lévő nyolc nő közül valamelyik. De kicsoda? Mert indítéka mindegyiküknek lett volna a gyilkosságra. Megkezdődik hát az amatőr nyomozás, ami szinte lehetetlen küldetés, mert mindenki hazudik. A gyilkos azért, hogy leplezze magát, a többieknek pedig egészen más titkolnivalójuk van.

Tipikus Agatha Christie szituáció, akár az ő egyik művének megfilmesítése is lehetne. Nyolcan, elzárva a külvilágtól, magukra utalva és az egyikük gyilkos. De akár színdarabként is megállná a helyét. És itt találtunk rá az igazságra! Francois Ozon rendező Robert Thomas művét álmodta vászonra nagyszerűen. A rendezésnek sikerül azt a kellemes hangulatot megteremtenie, mintha nem is moziteremban ülnénk, hanem színházban, mintha nem is lennének vágások, mintha az egészet egyszerre vették volna fel, a közönség előtt – azaz előttünk. A színészek mind élvezettel játsszák a szerepüket, mindannyiuknak örömjáték ez. A történet remekül ki van egyensúlyozva, mindegyiküknek ugyanannyi és ugyanolyan nagyszerű pillanatot engedélyez a mű, és ők ki is használják ezeket.

Bár a történet kriminek tűnik, a szereplőket nem igazán viseli meg egy holttest a házban, mulatságos helyzetek alakulnak ki (pl: hogyan kerül a részeg nagyi a kamrába), és mindenki dalra is fakad egyszer, hol búsan, hol vidáman. Nem olyan szerves része ez a filmnek, mint a Moulin Rouge-ban, ezek nem a történetet viszik tovább, hanem mintha csak a szórakoztatásunkra tennék. Amint felcsendül egy dallam, mi elmosolyodunk, kényelmesen hátradőlünk, és élvezzük a zenét. Csak számunkra furcsa, hogy a többiek mindehhez háttértáncosként, vagy vokalistaként segítenek, ott, abban a világban ez természetes, és mikor véget ér egy szám, ismét minden halad tovább. Mindenki tovább intrikál, közeledünk az elkerülhetetlen megoldáshoz, ami még úgy is okoz nekünk meglepetést, hogy jóval a vége előtt kitalálhatjuk a tettes személyét. Nem, nem azon az alapon, hogy a legnyilvánvalóbb gyanúsítottak kiesnek, hiszen itt mindenki rendkívül szimpatikus. Még a két gonosz és ármánykodó nőben is vannak olyan tulajdonságok, amik miatt kedveljük őket is. A lelepleződést egyetlen feliratmondat teszi meg, ami először viccnek tűnik, de ha logikusan gondolkodunk, kizárja a hét másik gyanúsítottat. Tehát most először van értelme annak, hogy feliratosan nézzünk meg egy filmet, az eredeti hangok élvezetén kívül.

Mint említettem, ennek ellenére is akad meglepetés a film végére, ahol a történet az eddigi komédiából egy pillanat alatt drámává alakul át. Majd a szereplők egymás mellé állnak, megfogják egymás kezét, mi pedig arra várunk, hogy meghajoljanak, és megtapsolhassuk őket. De nem teszik. Talán ezzel utalva arra, hogy ez mégiscsak film, és nem színdarab. Pedig a hangulat szinte ugyanolyan. (mozinet)

8 nő (8 femmes), színes, francia film, 103 perc, Rendezte: Francois Ozon, Szereplők: Catherine Deneuve, Danielle Darrieux, Emmanuelle Béart, Fanny Ardant, Firmine Richard, Isabelle Huppert, Ludivine Sagnier, Virginie Ledoyen, Dominique Lamure