3+1 dolog, ami egyedivé teszi Gombaszög kulturális kínálatát

Egy fesztivál értékét nem pusztán az mutatja, hogy hány neves előadót és minőségi produkciót vonultat fel. Gombaszög különlegessége inkább abban rejlik, hogy a szlovákiai magyar kulturális élet keresztmetszetét képes nyújtani a látogatónak. Teret biztosít a már ismert alkotóknak, miközben bemutatja azokat a fiatal műhelyeket, új hangokat és kísérletező formációkat is, amelyek remélhetőleg néhány éven belül a közösség kulturális jövőjét alakítják majd. Legyen szó színházról, könnyűzenéről vagy képzőművészetekről: a Gombaszögi Nyári Táborban nem csupán programokat találunk, hanem egy élő kulturális hálózat tanúi, de akár részesei is lehetünk.

1. Olyan színházi kínálat, amely nem nézi le a közönséget

Ha valaki kizárólag a színházi programokra koncentrált, naponta akár két előadást is megnézhetett. Ráadásul nem évekkel ezelőtti repertoárdarabokat, hanem a független szlovákiai magyar színházi szcéna legfrissebb bemutatóit. Gombaszög ilyen értelemben afféle nyári gyorstalpalóvá válik: aki év közben lemaradt ezekről az előadásokról, egy hét alatt bepótolhatja őket.

A kínálat ráadásul – szerencsére – nem a könnyen fogyasztható produkciók felé mozdult el az elmúlt években. A TREPP és Sereglei András interaktív vitaszínháza mellett olyan előadások kerültek idén színpadra, amelyek kifejezetten gondolkodásra késztetik a nézőt. A City Reboot Polgári Társulás Roland Schimmelpfennig Az arab éjszaka című darabját mutatta be Forgács Péter rendezésében. A Bandor Éva, Holocsy Krisztina, Szabó Viktor, Béhr Márton és Olasz István alakításában látható darab egymásra rétegződő történeteivel és párhuzamos valóságaival komoly koncentrációt kíván a nézőtől.

Filozófiai kérdéseket feszegetett A nagy másik. Kantár Máté és Varga Emese szövegkönyve Esterházytól József Attilán, Kafkán és Becketten át Marxig idéz, miközben a hatalom és az ideológia működését boncolgatja. A Heringes William és Mezőszállási Márk szereplésével készült előadást elsőre aligha neveznénk fesztiváldarabnak – mégis zsúfolásig megtelt a Pajtaszínház.

Apropó, ez egyébként összes előadásra igaz volt: a nézőtéren egy gombostűt sem lehetett volna elejteni, ez előadás kezdete előtt már húsz perccel kígyózott a sor a bejárat előtt. 

Mondjuk ki: túl vagyunk azon a feltételezésen, hogy egy fesztiválközönség kizárólag könnyed szórakozásra vágyik.

A programban helyet kapott a The Art művészeti ügynökség Komámasszony, hol a stukker? című előadása, amely úgy közönségsiker (négy éve játsszák a darabot), hogy az abszurd és a groteszk repertoárját használja. A Vekker Műhely pedig A fiú című, igencsak erőteljes darabját hozta el, amely az ember szabadság utáni vágyának határait boncolgatja.

Különleges élményt adott a fiatal dramaturg, Finta Viktória rendezésében és szövegkönyve alapján készült Parti tánc, amely Federico García Lorca szövegeiből és Lorca-megzenésítésekből építkezik (Finta Viktóriával itt beszélgettünk a darabról korábban). Ezt az előadást kivételesen a Folkszögletben, azaz voltaképpen egy szabadtéri helyszínen láthattuk. A döntés, hogy a Pajtaszínházon kívülre helyezték az előadást, kiválónak bizonyult: Mórocz Virág éneke és Pásztár Ádám gitárjátéka olyan atmoszférát teremtett, amelyet zárt térben aligha lehetett volna megismételni, és amely kiterjedt a környező, alkonyati fényekben fürdő erdőre is.

2. Zenei program, ahol a legnehezebb döntés, hogy miről mondjunk le

A nagyszínpadon idén is egymást váltották a különböző generációkat megszólító előadók Zorántól Dzsúdlón és ByeAlexen át a P. Mobilig vagy a Parno Grasztig. Legalább ennyire érdekes volt azonban mindaz, ami a kisebb színpadokon történt – és különösen az, ami a hazai magyar zenekarokat illeti.

A Kocsmakert ismét olyan, többnyire magyarországi formációknak adott teret, amelyek már túl vannak a pályakezdésen, de a kísérletező vonalon tudnak maradni. Halász Emese Indigo projektje személyes hangvételű alternatív popot és elektronikát ötvöz, míg az aurevoir. mára a magyar ethno-beat egyik legsikeresebb zenekarává nőtte ki magát, saját szövegeit klasszikus magyar költészettel elegyítve.

Ami azonban igazán megkülönbözteti Gombaszöget más fesztiváloktól, az a szlovákiai magyar zenekarok jelenléte. 

Csakhogy a szlovákiai magyar zenekarok helyzete jelen pillanatban korántsem felhőtlen. 

Az elmúlt hónapokban ugyanis egymás után jelentették be megszűnésüket azok a formációk, amelyekre hosszú ideig a hazai magyar könnyűzene legizgalmasabb szereplőiként tekinthettünk, és amelyek Gombaszög visszatérő, jelentős rajongói bázissal rendelkező fellépőinek számítottak. Az Estendøn, a Gorlo Volka tavaly ősszel jelentette be a megszűnését, az év elején pedig a The Butchers is elköszönt a közönségtől.

Ami ezekben a történetekben közös, az az, hogy jellemzően nem a kreatív energiák fogytak el, hanem a lehetőségek. A pandémia után átalakult koncertpiacon egyre kevesebb a klub, kevesebb a fellépési lehetőség, a működési költségek pedig folyamatosan emelkednek. A szlovákiai magyar könnyűzenei szcéna amúgy is szűk ökoszisztémája ezt különösen megsínyli.

Hazai magyar fellépők nélkül nem maradtunk, természetesen. Koncertet adott a hazai mércével etalonnak számító hard-rock csapat, az Expired Passport, míg a Gombaszöghöz erőteljesen kötődő hazai formációk közül a Jóvilágvan maradt meg (és hajt töretlenül előre) a hazai könnyűzenei szcénában – ők egyébként szombaton éppen az Indigót váltották a Kocsmakert színpadán. Az évről évre visszatérő fesztiválozóknak mégis lehetett hiányérzete.

Éppen ezért különösen fontos, hogy Gombaszög továbbra is teret adjon az új generációnak. Hogy ne csupán bemutassa a kész produkciókat, hanem hogy első komoly fesztiválszínpadot biztosítson azoknak, akikről néhány év múlva akár jóval többet is hallhatunk.

Emeljünk ki most pár fiatal formációt, akik, bár nem teljesen újak a zenei szcénában, csupán néhány éve kezdtek koncertezni, és úgy gondoljuk, hogy érdemes lesz rájuk odafigyelni. Ilyen az Ady Street, a párkányi Ady Endre Alapiskolából kinőtt diákzenekar. A formáció fiatal zenészekből áll, akik alternatív pop-rock hangzással és saját dalokkal jelentkeznek. A csapattagok fiatal kora ellenére meglepően éretten játszanak és kezelik a hangszereiket. Feltörekvő hazai magyar zenekar a Bogas, amely a hazai klub- és fesztiválszíntér egyre aktívabb szereplője. 

Modern alternatív rockot játszanak, energikus koncertjeiknek köszönhetően egyre szélesebb közönséget érnek el. Lendületes, könnyen befogadható, a rock és az alternatív pop elemeit ötvöző zenét készít a Tökmags, akik szintén saját szerzeményeikkel építik repertoárjukat. Az egyébként színészkőnt ismert Hostomský Fanni zenei projektje, az Aszpikpatkány pedig kísérletező szemléletű, az indie, az elektronikus zene vizein evező dallamokat szólaltat meg. Szövegvilága személyes, melankolikus és gyakran költői, hangzása pedig merészen mozog a műfajok között.

A SzobaChillben pedig – a tábor leginkább festői, patakparton elterülő, domboldalba vájt árnyékos helyszínén – pedig különleges elektronikus zenék, DJ szettek és koncertek zajlottak.

3. Képzőművészet Gombaszögön – amikor a fesztivál nemcsak bemutatja, hanem létre is hozza a alkotást

Egy fesztivál képzőművészeti programjai talán kevésbé látványosak, mint egy nagyszínpados koncert vagy egy színházi előadás. Gombaszögön mégis éppen ezek azok a terek, ahol a fesztivál egyik legfontosabb alapelve a legjobban megmutatkozik – 

nevezetesen, hogy itt nem csupán fogyasztani lehet a művészetet, hanem részt venni annak létrehozásában is.

A kézműves műhelyeknek hosszú hagyományuk van a táborban. Éliás Ádám szobrász- és korongozóművész – az idén felavatott Duka-Zólyomi Árpád-mellszobor alkotója egyben – idén is lehetőséget adott arra, hogy a látogatók kipróbálják a korongozást. Emellett horgolás és számos más kézműves tevékenység várta azokat, akik nemcsak nézőként szerettek volna részt venni, hanem alkotóként is akarták magukat próbálni.

A Gombaszögi Nyári Tábor egyik állandó alkotóműhelye a Sárga Szamár fotólabor, amely az analóg fotózás világát hozza közelebb a résztvevőkhöz. A Tóth Péter vezette műhelyben fekete-fehér filmhívással, hagyományos nagyítással és a klasszikus fényképezés technikáival lehetett megismerkedni idén is – olyan eljárásokkal, amelyek a digitális képek korában már különleges élménynek számítanak. Az itt készült fotók ráadásul túlmutatnak egy egyszerű workshop eredményein: 

az évek során létrejött képarchívum a fesztivál saját vizuális emlékezetévé válik. 

Nemcsak eseményeket dokumentál, hanem azt is, hogyan változott és fejlődött Gombaszög közössége.

Érdemes visszatérni a SzobaChill terébe is, ahol Mazán Anikó, a természetművészettel foglalkozó In Situ csoport állandó tagjának előadásába csöppentünk bele, aki évek óta kutatja a természetes pigmentek lehetőségeit. Témája egyre fontosabb kérdés a kortárs képzőművészetben: valóban szükség van-e a szintetikus festékanyagokra, amikor azok előállítása sok esetben környezetterhelő, sőt egészségkárosító hatású?

Mazán Anikó munkái egyébként azt tanúsítják, hogy a természetes pigmentek nem pusztán romantikus visszatérést jelentenek a régi technikákhoz, hanem komoly kortárs művészeti és fenntarthatósági kérdéseket vetnek fel. Egy két évvel ezelőtti kiállításán például egy olyan mérgező pigmenttel foglalkozott, amelyet csak biztonságosan lezárt formában tudott bemutatni – az anyagot később be is tiltották. A történet jól érzékelteti, hogy a festészet anyagai mögött gyakran olyan ipari és környezeti problémák húzódnak meg, amelyek ritkán kerülnek a közönség elé.

A természetes színezékek ezzel szemben új lehetőségeket kínálnak: egyetlen növényből a feldolgozás módjától, a kémhatástól és számos más tényezőtől függően akár teljes színskála is létrehozható. Ráadásul minden pigment egyedi, hiszen függ a növény eredetétől, életciklusától és a készítés körülményeitől.

A gombaszögi workshop során a résztvevők a környéken talált, kidőlt fűzfán élő fagyöngyből készítettek pigmentet. Idén elkészült tehát valószínűleg az első, Gombaszögre egyedien jellemző természetes festékanyag: 

a workshopon létrejött olívazöld árnyalat ilyen értelemben tehát nem egyszerű festék, hanem egy helyhez kötött műalkotás. 

Egy olyan szín, amely valószínűleg csak Gombaszögön, az adott növényből és az adott pillanatból születhetett meg.

A gombaszögi kemping fákkal teli övezete pedig kültéri kiállítóhellyé is vált a fesztivál idejére: Mazán Anikó Textura temporaris et statii című képzőművészeti projektjének darabjait a folyó fölé kifeszítve szemlélhették meg a látogatók. A projekt darabjai hímzett függönyök, amelyeket az alkotó utazásai ihlettek, amikor romos állapotú templomokat, épületeket keresett fel, többek között a Gömörben is. A projektről itt írtunk korábban. 

+1. Gombaszögi mesevilág – amikor egy fesztivál saját legendáriumot teremt

Egy fesztivál életében talán az egyik legnagyobb eredmény az lehet, ha nemcsak emlékeket hagy maga után, hanem a jövőbe is néz. Talán ennek vagyunk tanúi Gombaszögön is, ahol azok az egykori egyetemisták, akik évekkel ezelőtt érkeztek résztvevőként a táborba, ma már gyerekeikkel térnek vissza. Velük együtt pedig új igények és új történetek is érkeztek – így született meg a legkisebbeknek szóló Gombaovi, amely mára a fesztivál egyik kedves színfoltjává vált.

A legkisebbeket egész napos foglalkozások várják itt, ahol részük lehet játékban, zenében és természetközeli élményekben. Amikor becsöppentünk a Gombaovi életébe, Hencz Kriszta tartott éppen zenei-mozgásos programot. A gyerekek éppen Pepéről, a peléről énekeltek vele egy kedves dalt, én pedig rövidesen kiderítettem, hogy ez nem csupán egy egyszerű gyerekfoglalkozás.

Kriszta ugyanis az elmúlt években egy teljes gombaszögi mesevilágot épített fel.

Ebben a mesevilágban a tábor természeti és emberi alakjai elevenednek meg: a helyszín jellegzetes, őshonos állatai, pelék és szalamandrák vesznek részt a történetekben, a főszereplők pedig a varázsköpennyel rendelkező, gombakalapokat viselő Gomókák, azaz a gombaszögi manók. De a történetekben a Gombaszögi Nyári Tábor olyan ikonikus szervezőfigurái is helyet kapnak, mint Jenő bá, azaz Orosz Jenő, aki a szervezők (azaz staffosok) mindennapi betevő falatjáról gondoskodik, és Kati néni, azaz Nagyferenc Katalin, aki hosszú-hosszú évek óta a tábor kopjafafaragó művésze.

Kriszta számára ez a világ nem alkalmi ötlet. 

Már mintegy negyven dalt írt hozzá, és egy teljes albumra elegendő zenei anyaggal rendelkezik, amelyből a meseelőadásait állítja össze. Kriszta egyébként rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakon végzett, ehhez kapcsolódóan kezdett gyerektáborokban foglalkozásokat, játszóházakat tartani – a gombaszögi meséivel egyébként iskolai fellépéseket és meghívásokat is vállal. Idén elsősorban a Gombaovi foglalkozásai kapták a hangsúlyt, de a fesztivál utolsó napjaiban rendszerint akusztikus koncert formájában is találkozhatnak mesevilágával a gyerekek.

A következő lépés talán az lehetne, hogy ez a mesevilág ne csak a dalokban és a gyerekprogramokban létezzen, hanem fizikailag is megjelenjen Gombaszög terében, mondja Kriszta, mondjuk egy játszótér formájában. Kriszta másik nagy álma pedig nem más, minthogy a gomókák története egyszer majd mesemusicalként keljen életre.