110 éve született Fábry

Augusztusi számában Fábry Zoltán 110. születésnapjára emlékezik az Irodalmi Szemle. Közli a folyóirat a szellemi végrendeletének tekinthető Nincs elveszett poszt című esszéjét, valamint Illyés Gyula Az oltárőrző című írását, melyben a századvég költőfejedelme a „szentszagúan hű európait” tiszteli Fábryban és munkásságában. Mindkét írás kimondatlanul is perlekedhet azokkal a „felkentekkel”, akik hányaveti módon legszívesebben leírnák azt a Fábryt, aki úgy volt korának gyermeke, hogy sohasem felejtett el magyarnak maradni, s egy hihetetlenül veszedelmes korban vállalta a szellemi antifasizmus elkötelezett képviselőjének szerepét.

A szépirodalmi rovatban olvashatjuk Csoóri Sándor Nemzedéki dünnyögés című, több mint két évtizede írott versét, továbbá Gyüre Lajos, Kulcsár Ferenc és Gágyor József verseit. Közli a folyóirat Szalay Zoltán Kőarc című novelláját, valamint Gál Sándor esszéjét, aki Tokaji aszú címmel a Tokaji ĺrótábor évtizedeiről elmélkedik.

Néhány éves késéssel jelent meg Antonín Mešťan A magyar kérdés – cseh közegben című írása, melyben a szerző arról tájékoztat, hogy az elmúlt évtizedekben hogyan állt a magyar irodalom „szénája” Csehországban, kit fordítottak s milyen sikerrel – az olvasottság tekintetében. Érdekes a szlavista professzornak az a megállapítása, hogy míg a 19. században „a cseh országrészben jelentős magyarbarát hangulat volt”, „1918 és 1938 között a politikai feszültség Prága és Pozsony, illetve Budapest között nem kedvezett a csehek és magyarok szorosabb kulturális kapcsolatainak”. Aligha véletlen, hogy a 60-as éveket követően jött a „nagy olvadás”, a 90-es évek után azonban csak „csordogál” a magyar irodalom a cseh kulturális közegben. Persze, ’90 után (sajnálatosan!) a nemzeti irodalmak helyzete is megváltozott, az országhatárokon belül is.

Izgalmas az a téma is, melyet Elek Tibor vetett fel a Tallózóban közölt Darabokra szaggattatott magy irodalom (?) című esszéjében. A szerző megerősíti ugyan Pomogáts Béla szavait, miszerint „a magyar nemzeti irodalom – nemcsak nyelve, hanem nemzeti tudata, vállalt hagyományai és közös erkölcsi, illetve esztétikai értékrendje következtében is – egységes szellemi entitást jelent”, azonban a rendszerváltást követő években, a kedvező „előrelépések” ellenére is mindmáig elmaradt „a hazai és határont túli magyar irodalmak integrációja”. Ma esetenként – írja a szerző – „nehezebb hozzájutni más országokban megjelent magyar nyelvű könyvekhez, folyóiratokhoz, mint a hetvenes-nyolcvanas években”. A közös könyvkiadás intézménye annak idején – tesszük hozzá mi! – szélesre tárta a kapukat a kisebbségi magyar és az egyetemes magyar irodalom előtt. Való igaz, az egyéni ügyeskedések, „imidzsépítések” ellenére is azt mondhatjuk: a gubanc marad!

A kritikai rovatban Szalay Zoltán Kozsár Zsuzsanna Harminchárom apokrif című könyvéről írt, Vincze Ferenc vendégkritikája pedig Lovas Ildikó Spanyol menyasszony című regényével foglalkozik. A lapot Lukács Zsolt digitális festményei illusztrálják. (zsolt)