100 év magány 87 évben - Gabriel García Márquez - összefoglaló

Ha semmi mást nem tett volna le az asztalra, csak Macondo újkori mítoszát (amelyhez a Száz év magány után számos elbeszélésében visszatért), akkor is a világirodalom legjelentősebb alkotói között lenne a helye. Márquez azonban ennél jóval többet ért el: bár nem ő „találta fel” a mágikus realizmust, korszakalkotó, több mint 50 millió példányban elkelt és legalább 25 nyelvre lefordított regényének hatására az irányzat a 20. század második felének egyik meghatározó irodalmi jelenségévé vált. Nem kisebb fegyvertény, hogy Márquez hatalmas sikere helyzetbe hozta a latin-amerikai irodalmat. A Nobel-díjas kolumbiai író műveitől indulva generációk fedezték fel maguknak az elődök, kortársak és követők sorát: Jorge Luis Borgest, Julio Cortázart, Mario Vargas Llosát vagy éppen Isabel Allendét.

A fantasztikum és a valóság mesteri ötvözete

Gabo, ahogy sokan szólították, a banánültetvényeiről híres Aracatacában született 1927- ben. A bogotái egyetem jogi karán tanult, de inkább olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt, majd 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött. Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Márquez bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. 1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét, és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, ott készült világhírű regénye, a Száz év magány is.

Egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára, témájára, és 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült Száz év magány a Buendía család misztikus, csodás története, az úgynevezett mágikus realizmus gyöngyszeme. A regény páratlan sikert aratott, pillanatok alatt szétkapkodták, számos nyelvre lefordították, díjak özönével jutalmazták.

Márquez egy ideig Spanyolországban, majd a hetvenes évek végétől ismét Mexikóban élt, és egyre aktívabban vett részt a közéletben is. Nyíltan vállalt baloldali nézetei és Fidel Castróval fenntartott barátsága miatt hazájában és az Egyesült Államokban nem volt szívesen látott vendég. 1981-ben megkapta a francia Becsületrendet, ebben az évben jelent meg az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című kisregénye.

1982-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint „regényeiért és elbeszéléseiért, melyekben fantasztikum és valóság ötvöződik mesterien, és mert e sajátos képzeletvilágú művek révén ábrázolja földje életét és konfliktusait”.

Az ezt követő időszakban az írás mellett utazott, tanított és politizált. 1999-ben nyirokcsomórákot diagnosztizáltak nála, azóta kissé visszavonultabban élt. Az írással azonban nem hagyott fel: 2002-ben memoárja jelent meg Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel, 2004-ben a Bánatos kurváim emlékezete című regénye, 2010-ben a Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak című kötete látott napvilágot. Több művét is (Szerelem a kolera idején, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Bánatos kurváim emlékezete, A szerelemről és más démonokról) megfilmesítették.

Mexikó búcsúztatja, Kolumbia hazavárja

2009-ben ügynöke bejelentése nyomán felröppent a hír: García Márquez halálos beteg, nem ír és nem publikál többé, búcsúlevelét az interneten is közölték. Az író a maga heves, déli temperamentumával cáfolta a híreszteléseket, és „mást sem csinálok, mint írok” kijelentésével próbálta nyugtatni az érte és művészetéért aggódó publikumot. Március végén tüdőgyulladással kórházba szállították, majd április 8-án engedték haza, azóta otthon lábadozott.

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, ez idő alatt a főváros, Bogotá minden középületének zászlóját félárbocra eresztik. Santos úgy fogalmazott: „Egész Kolumbia sokkal tartozik neki. Hangot adott a hallgatásunknak és nagyszüleink legendáinak.”

Gabriel García Márquezt választott hazájában, Mexikóban elhamvasztják és hétfőn Mexikóvárosban, az ország első számú kulturális központjában, a Palacio de Bellas Artes-ben búcsúztatják, tisztelői itt róhatják le kegyeletüket. Az író Kolumbiában élő testvérei már bejelentették: szülőföldjén szeretnék eltemettetni a mágikus realizmus legnagyobb mesterét, a végső szó kimondása viszont az özvegyet és Márquez két fiát illeti meg.