Zuhan a bitcoin árfolyama, miután elérhetetlenné vált egy török kriptotőzsde

bitcoin

Újabb súlyos csapást mért a bitcoin és más kriptopénzek árfolyamára, hogy Törökországban csütörtökön egyik pillanatról a másikra elérhetetlenné vált az egyik legismertebb kriptotőzsde, a Thorex, vezetője pedig szökésben van.

A napi több százmillió dollár forgalmat bonyolító Thodex ügyfelei nem tudnak hozzáférni számláikhoz és a pénzükhöz, a honlapon pedig az olvasható, hogy négy-öt napra leállítják a kereskedést, mert tárgyalnak a vállalat eladásáról. A közel 400 ezer ügyfél attól tart, hogy becsapták őket, sokan büntetőfeljelentést tettek.

A nyomozás során kiderült, hogy Faruk Fatih Özer, a Thodex alapítója, egyben elnök-vezérigazgatója már kedden elmenekült az országból Tiranába. Törökország az Interpol révén nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, a török belügyminiszter és rendőrfőnök pedig csütörtökön arra kérte albán kollégáját, hogy tartóztassák le Özert.

A rendőrség csütörtökön átkutatta a Thodex isztambuli irodáit, péntek hajnalban pedig nyolc tartományban tartottak razziát és vettek őrizetbe 62 embert.

A Thodex azt állítja, hogy a róla szóló "negatív" sajthírek hamisak, bankokkal és befektetési alapokkal - amelyeket majd később nevez meg - tárgyal, amelyek partnerséget javasoltak és be akarnak fektetni a társaságba.

A Coinmarketcap, a legnagyobb kriptodeviza adatbázis adatai szerint legutolsó kereskedési napján a Thodex 24 óra alatt 538 millió dollár értékű forgalmat bonyolított.

A török hatóságok egy héttel ezelőtt jelentették be, hogy megtiltják minden digitális eszköz használatát fizetési tranzakciókban. Ennek hatására a bitcoin árfolyama a hét végén 14 százalékkal esett.

Egy sor más tényező is kedvezőtlenül hatott a piaci hangulatra, egyebek között az is, hogy sajtóértesülések szerint Joe Biden amerikai elnök a tőkenyereségre kivetett adó jelentős mértékű növelését tervezi.

Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - péntek délután fél öt körül 48 809,73 dolláron, 11,41 százalékos mínuszban állt. Az elmúlt 24 órában a minimumot 47 467,91 dolláron, a maximumot pedig 55 314,70 dolláron érte el az index, a tranzakciók együttes értéke meghaladta a 19 milliárd dollárt.

A történelmi csúcsot múlt héten szerdán 64 829,14 dolláron érte el a bitcoin, azóta 25 százalékot esett az árfolyam.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?