Tíz százalékkal esett a bitcoin jegyzése kedden kora reggel, 83 ezer 598 dolláron állt a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformján, a Binance-on.
Donald Trump intézkedései miatt bezuhant a bitcoin jegyzése

Elemzők szerint a bitcoin lejtmenete összefüggésben áll azzal a bejelentéssel, hogy az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vetett ki a kanadai és a mexikói termékekre, a kínai árukra pedig 10 százalékról 20 százalékra növelte a vámot. Szakértők úgy látják, hogy ez az amerikai gazdaság növekedésének lassulását, az infláció növekedését válthatja ki.
A keddtől érvényes amerikai intézkedés már hatott a New York-i tőzsde hétfői kereskedésének a hangulatára is. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1,48 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 2,64 százalékkal csökkent.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.