Zötyögős királycsinálás

Washington. Emigráns és hazai ellenzéki csoportok a napokban konferenciát tartanak Irakban az ország politikai jövőjéről. A legnagyobb síita ellenzéki szervezet máris bejelentette távolmaradását.

Ahmed Csalabi, a száműzetésben működő Iraki Nemzeti Kongreszszus (INC) vezetője Násziríjában úgy nyilatkozott, hogy a találkozót holnap rendeznék meg a dél-iraki város melletti légi támaszponton. A Pentagon 700 harcossal együtt vasárnap vitte repülőgépen Násziríjába Csalabit, hogy helyzetbe hozza védencét, kész tények elé állítva a külügyminisztériumot és a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), amelyek ellenezik az évtizedek óta emigrációban élő síita személyiség szerepvállalását a háború utáni Irak vezetésében. A CIA kiszivárogtatott értékelése szerint Csalabinak nincs hazai támogatottsága.

Dich Cheney amerikai alelnök szerdán New Orleans-i beszédében szintén azt közölte, hogy a találkozó szombaton lesz. Irodája később úgy pontosított, hogy a hely és az időpont a biztonsági helyzet alakulásának a függvénye. Külügyi források ugyanis időpontként április 15-ét említették. A washingtoni külügyminisztérium a hírek szerint más helyszínt akar, hogy ne a többi ellenzéki „járuljon Csalabihoz Násziríjába. Richard Boucher külügyi szóvivő szerint a helyszín a harcok menetétől függ. A szóvivő – Ahmed Csalabira célozva – kijelentette, hogy ez csak az első lesz a regionális tanácskozások sorozatában, azon senkit sem fognak „megkoronázni. Az ideiglenes kormány megalakításáról Bagdadban rendeznek majd megfelelő időben konferenciát.

A tanácskozásra mintegy 15 emigráns és 30 belföldi személyiséget várnak, civileket és katonákat is. Jelen lesz a kis híján 80 éves szunnita Adnan Pacsacsi is, akit a külügyi tárca támogat és aki Szaddám Huszein hatalomra kerülése előtt külügyminiszter volt. A Fehér Házat Zalmay Khalilzad különmegbízott képviseli.

A legnagyobb síita ellenzéki szervezet, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa (SCIRI) bejelentette, hogy az amerikai katonai jelenlét miatt bojkottálja a tanácskozást. „Nem veszünk részt a násziríjai találkozón, mert úgy ítéljük meg, hogy az Jay Garner tábornok iraki uralmát szolgálja s mi ilyen tervben nem segédkezünk” – jelentette ki Hamid al-Bajati, a SCIRI londoni képviselője. Jay Garner nyugalmazott amerikai tábornok áll majd Irak polgári kormányzásának élén, miközben a rendről és a biztonságról az amerikai és a brit csapatok gondoskodnak.

Ahmed Csalabi máris kifogásolta a résztvevőknek az amerikaiak által összeállított listáját, sokallva a törzsi vezetőket és a vidékieket, és elégtelennek ítélve a városok, így Bagdad képviseletét. A CNN-nek Csalabi arra panaszkodott, Jay Garner csapata még mindig Kuvaitban rostokol, ahelyett, hogy Dél-Irakban segítene az áram- és a vízellátás helyreállításában. Sürgette a Baasz Párt felszámolását is. Azt állította, hogy értesülései szerint Szaddám Huszein a Bagdadtól északkeletre lévő Bakubában rejtőzködik, és ott van Vegyi Ali is, aki szintén él, csak megsebesült.

Fejszál Csalabi, az INC vezetőjének unokaöccse a Le Soirnak kifejtette, hogy ő és emigráns társai bíznak az Egyesült Államokban, viszont nem bíznak az ENSZ-ben és Franciaországban, s főleg magukra támaszkodva akarják átalakítani Irakot. Egy évtizede készülnek feladatukra Amerikában, jelenleg ezren gyülekeznek Násziríjában, készen arra, hogy átvegyék a stafétabotot. Ifjabb Csalabi kétéves átmeneti időszakra számít. Ennek főbb állomásai: nagy népi tanácskozás után új alkotmány kidolgozása az emigránsok és a hazaiak részvételével, népszavazás az alkotmányról, majd választások. Csalabi leszögezte, hogy a gyűlölt rendszert fenntartó Baasz Pártnak, amely gyakorlatilag félkatonai szervezet, nem lehet semmi helye az átmenetben, és sajnálkozva állapította meg, hogy a britek az elfoglalt Bászrában a Baasz helyi szervezetére támaszkodnak. Elmondta, hogy az ő szemükben Jay Garner nyugalmazott amerikai tábornok nem Irak katonai kormányzója lesz, hanem a demokratikus rendszert alátámasztó amerikai erő képviselője. Az irakiak a gazdasági szankciók miatt nem nézik jó szemmel az ENSZ-et, Csalabi és társai kétlik Párizs és Moszkva jóhiszeműségét, ezért nemigen szánnak szerepet a világszervezetnek a háború utáni rendezésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?