Zöld utat kap a vasúti liberalizáció

Brüsszel. Európa vasúti hálózatának liberalizálását célzó, vitatott új jogszabálytervezetet fogadott el az unió közlekedési minisztereinek tanácsa. A „harmadik vasúti csomag” 2010-ig nyitottá tenné Európa vasúti hálózatát.

Brüsszel. Európa vasúti hálózatának liberalizálását célzó, vitatott új jogszabálytervezetet fogadott el az unió közlekedési minisztereinek tanácsa. A „harmadik vasúti csomag” 2010-ig nyitottá tenné Európa vasúti hálózatát.

Jelentős lépésként értékelte a miniszterek tanácsának döntését Alistair Darling brit miniszter, aki a tanácskozás után újságíróknak elmondta: hosszas egyeztetés után született csak döntés arról, hogy mindenképpen haladni kell Európa vasúti piacának liberalizálása felé. Néhány tagország, köztük Franciaország és Belgium kezdetben aggódott amiatt, hogy az új rendelkezések hátrányosan érinthetik jelentős állami támogatást élvező vasúti szolgáltatásaikat, ám végül elfogadták az előterjesztést, csupán Magyarország ellenezte azt.

Darling szerint a döntés nem jelenti azt, hogy örökre befellegzett a profitmentes helyi vasúti járatoknak. A brit miniszter úgy véli, ezen a téren természetesen szoros együttműködésre van szükség az illetékes hatóságokkal a helyi szolgáltatások fenntartása érdekében. „A vasúti piac liberalizációja azt jelenti, ennek az ágazatnak is lehetősége nyílik arra, hogy nagyobb piaci szeletet tudhasson magáénak. Egyensúlyt szeretnénk kialakítani a versenyhelyzet szükséges szintje és a közszolgáltatások fenntartásának szükségessége között” – mondta Jacques Barrot szállításügyi biztos, aki melegen üdvözölte az egyezményt. A vasúti szakszervezetek attól tartanak, a liberalizáció a közszolgálati tevékenység visszaszorulásához vezet, a balesetek száma pedig növekedni fog. Ezért Brüszszelben a napokban háromezer vasúti dolgozó tiltakozott a tervezet ellen. A miniszterek támogatták, a vonatok késése esetén az utasok kapjanak kompenzációt, s azt is, hogy a mozdonyvezetőknek és a vasúti személyzet más tagjainak szakképzését egységesítsék az unióban. (eurohirek.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?