Prága. Hivatalosan is Miloš Zeman volt miniszterelnököt, a cseh szociáldemokraták (ČSSD) volt elnökét jelölte pártja államfőnek a cseh elnökválasztás második fordulójára. A jelölésről szombaton határozott a szociáldemokrata párt központi végrehajtó bizottsága.
Zemant jelölik elnöknek
Prága. Hivatalosan is Miloš Zeman volt miniszterelnököt, a cseh szociáldemokraták (ČSSD) volt elnökét jelölte pártja államfőnek a cseh elnökválasztás második fordulójára. A jelölésről szombaton határozott a szociáldemokrata párt központi végrehajtó bizottsága. Az előzetes várakozásoknak megfelelő döntést Milan Urban, a párt parlamenti frakciójának vezetője ismertette az újságírókkal.
A szerdai első forduló eredménytelensége után pénteken ismétlik meg a parlament alsó- és felsőházának együttes ülésén zajló elnökválasztást, ahol az 58 éves Zemannak várhatóan már csak Václav Klaus volt kormányfővel, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökével kell majd összemérnie támogatottságát. Közben tegnap megválasztották a Szabadság Unió új elnökét. Az US-DEU politikai tönörülést ezentúl az 50 éves Petr Mareš vezeti. (MTI, ČTK)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.