Zeman visszalopta magát a csehek szívébe

Prága |

<p>Megugrott az elmúlt évben Miloš Zeman cseh államfő népszerűsége és elismertsége - derült ki a CVVM közvélemény-kutató intézet januári országos felméréséből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.</p>

Eszerint jelenleg a cseh lakosság 70 százaléka értékeli pozitívan az államfő politikáját, s véli úgy, hogy Zeman ismeri az emberek problémáit, és magas tisztségében is megtartotta kapcsolatait a közemberekkel.

Egy éve, 2015 januárjában csak a megkérdezettek 53 százaléka nyilatkozott támogatólag Zeman politikájáról. 

Az emberek 68 százaléka szerint Miloš Zeman jól teljesíti az alkotmányból eredő kötelezettségeit. Tavaly az év elején ez az arány 53 százalék volt. 

Az államfő befolyását a cseh belpolitikára a megkérdezettek 59 százaléka minősítette pozitívnak, tavaly csak 39 százalék. Az emberek kétharmada elvárja az államfőtől, hogy pártok feletti álláspontot foglaljon el, ugyanakkor nyílt véleményeket mondjon és bírálatokat fogalmazzon meg a kormány és a pártok tevékenységével kapcsolatban. 

A tavalyi 40 százalékról az idén 52 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy látják, hogy a köztársasági elnök külföldön is megfelelő módon és méltóan képviseli Csehországot. 

A leggyengébb minősítést Zeman azért kapta, mert a megkérdezettek fele szerint nemigen törődik az elnöki hivatal méltóságával. Azonban ezen a téren is javulás állt be, mert tavaly januárban csak az emberek egynegyede vélekedett így.

Elődjével, Václav Klausszal összehasonlítva Zemannál az emberek leginkább azt értékelik, amit Klausnál leginkább hiányoltak: a kapcsolattartást a lakossággal és azok problémáinak ismeretét - mutatott rá a CVVM. Klaus esetében csak a megkérdezettek 20 százaléka vélekedett úgy, hogy ismeri a hétköznapi gondokat - jegyezte meg a közvélemény-kutató intézet. 

Klaus értékelése ugyanakkor az ország külföldi reprezentációja terén tartósan meghaladta a 70 százalékot, tehát jóval kedvezőbb volt Zeman megítélésénél. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?