Zeman szerint Trump és Biden hibázott Afganisztán esetében, NATO-reformra van szükség

Miloš Zeman

Miloš Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.

„A szövetségesek kaotikus távozása Afganisztánból, ahol a tálib mozgalom gyakorlatilag azonnal átvette a hatalmat, Donald Trump amerikai elnök és utódja, Joe Biden hibája. „Mindenesetre érvényes, hogy amennyiben ez egy nem egyeztetett amerikai akció volt, fel kell tenni a kérdést, nincs-e szükség a NATO-reformjára” – jelentette ki a cseh elnök abban az interjúban, amelyet vasárnap közölt a Blesk.cz hírportál.  

Leszögezte: a NATO nem maradhat továbbra is az „Egyesült Államokat kiszolgáló szervezet”, és nagyobb egyenlőségre van szükség a szövetség tagjai között. A szervezet legutóbbi csúcstalálkozóin a tagállamok vezetői többnyire hallgatással vették tudomásul az Egyesült Államok terveit, hogy elhagyja Afganisztánt. „Kollektív vezetésre van szükségünk a NATO-ban, és nem arra, hogyha egy elnök kiadja a parancsot, akkor a többiek meghallgatják” – húzta alá Milos Zeman.

Hozzátette: egyetért Emmanuel Macron francia elnök véleményével, miszerint Oroszország nem a NATO ellensége. Zeman szerint minden katonai szervezetnek meg kellene határoznia, kit tekint az ellenségének. „Az ellenség a nemzetközi terrorizmus” – hangsúlyozta a cseh államfő.

Miloš Zeman a hét elején is élesen bírálta az USA-t és a NATO-t. A Parlamentní Listy nevű baloldali internetes hírportálon kedden megjelent interjúban azt mondta, hogy az Egyesült Államok Afganisztán elhagyásával elveszítette a világ vezetőjének a presztizsét, míg a NATO megkérdőjelezte saját létének jogosságát, mert drámai módon csődöt mondott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?