Zeman–Klaus párharc

Prága. Két volt cseh kormányfő – Miloš Zeman és Václav Klaus – is nyilvánosan megerősítette, hogy megpályázza az államfői tisztséget, ugyanis Václav Havel mandátuma 2003. február 2-án lejár.

Prága. Két volt cseh kormányfő – Miloš Zeman és Václav Klaus – is nyilvánosan megerősítette, hogy megpályázza az államfői tisztséget, ugyanis Václav Havel mandátuma 2003. február 2-án lejár. „Szeretném megelőzni a találgatásokat, ezért megerősítem: indulok a szociáldemokrata párt (ČSSD) elnökjelöltet választó belső népszavazásán. Úgy vélem, hogy a párt elnökjelöltjét a tagoknak kell kiválasztaniuk” – mondta vasárnap este Zeman. A ČSSD belső népszavazáson Zeman mellett Otakar Motejl emberi jogi biztos és Jaroslav Bureš volt igazságügyi miniszter pályázik az elnökjelöltségre. A prágai sajtó szerint a belső népszavazásnak Zeman a nagy esélyese. Václav Klaus, volt házelnök és kormányfő, az ellenzéki ODS vezetője kifejtette: ha pártja reális esélyt lát a sikerre, akkor ő lesz az elnökjelölt. Ennek azonban az a feltétele, hogy legyen valamiféle esély a sikerre. Szerinte ezt a parlamenti megállapodások fogják eldönteni, de nagy jelentősége lesz az őszi helyhatósági választások eredményének is. A kisebbik koalíciós párt, a KDU-ČSL hivatalos államfőjelöltje Petr Pithart, a szenátus elnöke. A többi párt egyelőre nem nevezte meg hivatalos államfőjelöltjét. (-kes)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?